Ami eddig még nem volt

A lelkészi szolgálathoz önfegyelemre és alázatra van szükség, az Ige megértéséért folytatott küzdelem pedig közösséget teremt – mondta Balog Zoltán dunamelléki püspök a felszentelés előtt álló lelkészjelöltek november 21-ei találkozóján a budapesti Ráday Házban.

Csendes délutánra hívta a felszentelés előtt álló lelkipásztorokat a Dunamelléki Református Egyházkerület elnöksége a budapesti Ráday Házba egy nappal a lelkészszentelő istentisztelet előtt. Az összejövetel áhítattal vette kezdetét.

„A lelkészi szolgálathoz önfegyelemre és alázatra van szükség, akár érteni véljük az igét, akár nem” – mondta Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Az ige üzenetének a megértéséért folytatott küzdelem összekötheti a lelkipásztorokat és valódi közösséget teremthet, tarthat fenn és újíthat meg az egyházkerületben és az egész egyházban – tette hozzá.

Az erre a napra kijelölt igeszakasz, Lukács evangéliuma 1. fejezetének 57-66. versei alapján Keresztelő János édesapja, a pap Zakariásról beszélt, aki hitetlenkedve fogadta, hogy felesége fiút szül, ezért Isten angyala éppen kilenc hónapnyi hallgatást szabott ki rá. „Bizonyára tisztességesen végezte papi szolgálatát, de amikor ő kapott személyes üzenetet, azzal nem tudott mit kezdeni, elbizonytalanodott. A lelkipásztor könnyen megelégedhet azzal, hogy a bibliai mondanivaló megadatott neki a szolgálatra, ám egyszer csak kiderülhet: az neki is szól. Ilyenkor egyből a csönd következik. A mi egyházunk inkább beszélő egyház. Hogy mit is jelent a csönd, az benne van ebben a hallgatásban. És aztán az is, hogy ebből az Isten áldása következik, hiszen amikor először megszólalt Zakariás, áldotta Istent.”

Ebből is következik, Keresztelő János születésének nemcsak biológiai, hanem lelki előzményei is voltak – tette hozzá a püspök. „Most átgondolhatjátok ti is, honnan indul a hitetek. Amikor találkoztatok Krisztus megszólító üzenetével, ott mindig voltak, akik bábáskodtak. Öröme és nehézsége egyaránt van annak, ha valaki a lelkipásztori hivatást viszi tovább a családjában, vagy éppen új kezdetet jelent a szolgálata. Zakariás és János viszonyában a kettő együtt van: a folytonosság és az új kezdet, hiszen nem Zakariásnak kellett elnevezni, hanem Jánosnak. Itt valami olyan születik, ami eddig még nem volt. És minden lelkészi szolgálatban született valami, ami eddig még nem volt. Miközben ugyanaz a szolgálat vár rátok, amit Zakariás, Keresztelő János, hitvalló őseink, szüleitek, lelkipásztoraitok, hittantanáraitok, idősebb barátaitok végeztek és végeznek, mégis az a kérdés, ti hogyan tudtok megállni az új körülmények közepette ugyanazon a fundamentumon, ami valamennyiünknek adatott.”

Vajon mi lesz ebből a gyermekből? – tették fel a kérdést Keresztelő János születésekor. „A szívből jövő kérdésre érdemes figyelni, az elvárásokra kevésbé. Az Úr keze pedig valóban vele volt – olvassuk a prófétáról. Hogy Isten mit hoz ki a mi életünkből, egész életünkben kérdés marad. Azt kívánom nektek, hogy mindig amikor megkérdezitek, hogy ebből a szolgálatból mi lesz, azzal a bizonyossággal tudjátok kérdezni, hogy az Úr keze valóban veletek van.”

Az áhítatot bemutatkozás, kiscsoportos beszélgetés és imaközösség követte, majd a lelkészjelöltek feltehették kérdéseiket. Végül úrvacsoráztak az újonnan kialakított kápolnában, bejárták a Ráday Házat és együtt vacsoráztak a refektóriumban. A tizenkilenc lelkipásztort november 22-én, kedden szentelik fel a Kálvin téri református templomban a délután 5 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten.

Képek: Füle Tamás