Megújuló kertek a láthatáron

Nem kis feladatot vesz magára az, aki állatot tart. A jószág igényli, hogy ránézzen az ember, mert ha nem, akkor oda bőg a gazdára, hogy kérje a jussát. Hasonlatos ehhez a kert, az ugyan nem bőg, de képes rendesen elvadulni.

A kert nem jószántából hagyja maga mögött a jólfésültség jegyeit, parancsot teljesít, felsőbb rendelkezést. Tövist és bogáncskórót hajt, pont az ellentétét a paradicsomi állapotoknak. Pedig milyen jó lenne, ha minden gizgaz, árvacsalán, százszorszép egyeztetne, hol hajtsa fel gallérkáját, de még inkább, hol foglaljon helyet a kertben! A szemre kívánatos és eledelre jó gyümölcsöst már az idők hajnalán magunk mögött hagytuk. Az állapotokért így közvetlen felelősséggel tartozunk, akik ott bóklászunk a jelzőkarókkal, kerítéssel, falakkal, szögesdróttal körülvett területen.

Németh Gábornál olvastam, hogy mi nem elégszünk meg azzal, hogy jelezzük, hol kezdődik és hol ér véget a területünk. Nekünk ez nem megy. Inkább az elkülönülésért kell az a parcella, nem azért, hogy a vérünket, sós, csípős verejtékünket adjuk érte. Azért, hogy akik kívül vannak, ne minket bámuljanak, hanem a fát, bokrot és nefelejcset. Némethnek a feltöretlen föld az ideális, vagy ahogy 100 évvel előtte az érmindszenti költőóriás jegyezte fel, a magyar ugar, a szűz föld, az elvadult táj. Nem a humusz az érdekes, hanem a másiktól tartott tisztes távolság.

Ennek a gondolkodásnak a megváltoztatása is célja annak a mozgalomnak, ami elkötelezett abban, hogy az elhanyagolt, elvadult, kihasználatlan területeket tegyük újra hasznossá. Nem könnyed mozdulat ez. Nem a felesleges energiák ripszropsz átkonvertálása mintakertté. Nem szempillantás és egyáltalán nem gyors siker. A sok nem után, legyen egy nagy igen a tízéves programra, amely végül a Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrzési Központ égisze alatt tudott növekvő pályát befutni. Az a gyümölcsész közösség, ami a „Gyümölcsfákat a papkertbe” munkacímmel indult el, mára több ezer fős tábort mondhat magáénak a civilek, az önkormányzatok és egyházak köréből. Az idei őszi találkozó ismét megmutatta, hogy vannak közösségek, ahol a földet, a gyümölcsfákat, a közös munkát, az együttes sikert értéknek tekintik.

Baktai Boglárka, az intézet igazgatója köszöntőjét azzal fejezte be, hogy bemutatta azokat a munkatársakat, akik hol a háttérben, hol pedig szem előtt ténykednek. Az elvégzett munka mögött mindig van valaki, még akkor is, ha nem látható, nem találkozunk vele, nem halljuk a hangját. Pompás alkalom volt ez arra, hogy a közösség megköszönje, kifejezze háláját a csapatnak, akik a program folytonosságáért dolgoznak. Ezt követte Gyurkó Adrienn előadása az egyik legaktuálisabb kérdésről, az aszályról. Előterjesztésében nem csak az okokat és következményeket vette sorra, hanem gyakorlati útmutatást is adott, hogy talajtakarással, szerves trágyával, jól megválasztott vadalannyal, irányított gyökérlocsolással, tányérozással eredményesen védekezhetnek a kerttulajdonosok.

Szűcs Nagy Vivien összefoglalta, hogy 2011 óta mi történt a programban. Az évekre lebontott kimutatáson látható volt, hogy a 2015-ös és a 2021-es esztendők kiemelkedők voltak, hiszen ekkor előbb 59, majd 60 db kert létesült. 2022-ben összesen 24 kert kialakítása indul el, amiből ezen az őszön 22 igénylő vette át a csemetéket. A létesült kertek száma ezzel eléri a 273-at. Olyan területek ezek, amelyek nem hasznosultak eddig, ahol talán korábban a reménytelenség vert tanyát és ezek az apró, alig észrevehető fácskák lesznek az új kezdet hirdetői.

A beszámoló után ünnepélyes keretek között írták alá vállalásaikat és kapták meg a dokumentációt azok a közösségek, akik idén indulnak el a kertkialakítás rögös útján. Majd beszámoltak arról, hogy idén is meglátogatták személyesen is a kerteket. Az ellenőrzés során jó példákat is találtak, melyeket kitüntetésre méltónak ítéltek meg. Így az év legszebb gyümölcsöskertje díjat a bogyiszlói, a tiszafüredi, a decsi, a sajóvámosi, a takácsi és a telkibányai gyümölcsös kapta meg. Ennek elismeréseként egy embermagasságú, két lábon álló, tetővel rendelkező, színes, dekoratív grafikával ellátott információs táblát kaptak.

A gyümölcsész rendezvény aszalvány- és szörpkóstolóval folytatódott. A helyi gyümölcsösben termett különféle fajtájú almát, meggyet többféle feldolgozásban, cukorral, cukor nélkül ízlelgethették a résztvevők. A kóstolót a szervezők nem csupán csemegézésnek szánták, hanem mindenki értékelőlappal a kezében véleményezhette az ízhatást. Elmaradhatatlan része a találkozóknak az ültetési bemutató, amit Szani Zsolt végez, aki a NÉBIH munkatársa. Rendkívül szerény, nagy tudású és jó humorú előadó, aki praktikus tanácsaival óriási segítséget nyújt a kezdő kertészeknek. Szavai, gyakorlati eligazításai, még a témától távolságot tartókat is elhiteti, hogy ezt még ők is meg tudják csinálni.

A kert a gazdájára vár. Bármilyen messziről is induljon el az ember, a kertben otthonra lel. Egyszer csak azt veszi észre, megérkezett. Ismerősen kacagnak rá a pirospozsgás almák, a tátikák szokásuk szerint összesúgnak mögötte, a levendulák meg mindenkinek illegetik magukat. A kerítésen belül megismert törvényszerűségek arra ébresztik rá az embert, hogy micsoda magasztos dolog figyelembe venni a vetés és aratás egymásra következését! Alessandro Baricco szerint ez az a hely, amit ismerünk. A kerítésen vagy épp a falon belül a kultúra, azon túl pedig a barbárok. Küzdünk az elvadulással, az elemekkel, a kórokozókkal, az elkeserítő körülményekkel. Lehet, hogy ebben a harcban nem nyerhetünk mindig, de ha küzdöttünk, akkor önmagunkat, a lelkünket nem veszítettük el. S ami ennél is több, nem hagytuk figyelmen kívül se magunkra, se a kertre nézve Alkotónk parancsát: műveld és őrizd!

Kép és szöveg: Szalay László Pál
A szerző református lelkész, az ökogyülekezeti mozgalom tanácstagja.