Feladatmegosztás, frissesség, imádság, reformátori alapelvek
Mennyiben látják alkalmasnak egyházunk szervezeti felépítését eredeti célja, az evangélium hirdetése szempontjából? – tette fel a kérdést Balog Zoltán dunamelléki püspök a rajta kívül két lelkész, egy teológushallgató és egy főgondnok alkotta kerekasztal résztvevőinek mintegy háromszáz lelkipásztor jelenlétében a budapesti Ráday Házban tartott újévi lelkészértekezleten 2026. január 5-én hétfőn. A beszélgetőpartnerek saját tapasztalataik alapján a közösségben jelen lévő többféle, akár egymással is ütköző véleménynek adtak hangot.

„Egy lelki vezetőnek ne kelljen az adminisztrációval vagy a pénzügyekkel foglalkoznia. Ezek fontos dolgok, és fontos, hogy a lelkipásztor mindenről tudjon, mindenbe beleszólhasson, mindenhez legyen hozzáférése, de ami nem az ő feladata kellene, hogy legyen, az ne az ő idejét terhelje” – felelte a püspök kérdésére Brandenburg Sándor, a Budapest-Déli Református Egyházmegye főgondnoka.

„Jó lenne, ha egy püspök, esperes legfeljebb tizenkét évig lehetne vezető. Ezek nagy felelősséggel járó tisztségek, nagy a kifáradás és a kiégés veszélye” – hívta fel a figyelmet Surányi Réti Katalin, nagydorogi lelkipásztor, aki lelkigondozóként és szupervízorként is több lelkipásztort támogat, maga is harminc éve áll lelkészi szolgálatban. „Tíz év alatt sok minden történik, hadd frissüljön maga a rendszer is egy új vezető által, aki új színeket hozhat” – tette hozzá.

„Jó irányba mozdult el az egyházszervezet azzal, hogy létrejöttek olyan testületek, amelyek segítik a gyülekezetek munkáját, így például az építkezésekkel foglalkozó Beruházási Főigazgatóság is” – mutatott rá Tar Zoltán Gyula, Érd-parkvárosi lelkipásztor. Egy szervezet felépülésében vagy egy személyi döntés megszületésében szerinte az imádságnak kulcstényezőnek kellene lennie. „Könnyen elhangzik egy-egy presbiteri gyűlésen, amikor vége az imádságnak, hogy most jön a lényeg – pedig a lényeg imádság közben történik.”

„A média sulykolja, hogy a fiatalok nem járnak gyülekezetbe, de az én generációmban megfordul ez a tendencia épp a mai Nyugaton” – mondta Horváth Bálint ötödéves teológushallgató, kutatási adatokkal is alátámasztva állítását. Szerinte a Z generáció lázad a huszadik században kialakult kulturális fősodor ellen.
„A fiatalok nem a progresszív ideológiát elsajátító egyházakba akarnak betérni, hanem a történelmi tradícióval rendelkező és a teológiai pontosságra törekvő egyházak iránt érdeklődnek. Az egyházvezetőknek ezt lesz érdemes szemügyre venni. Ültessük gyakorlatba a reformátori alapelveket, amelyek ott vannak a hagyományban! A Biblia tekintélyét tartsuk mindenek felett valónak! Tenni kell azért is, hogy a lelkipásztorok újra bízzanak az egyházvezetésben, hiszen a kommunizmus időszakában megrendült bizalom máig érezteti a hatását. Meg kell vizsgálni azt is, hogy a kálvinizmusból milyen hatalmi struktúra következik.”

Milyen püspököt szeretnénk?
Ezzel már arra a kérdésre is választ adott a legifjabb megszólaló, milyen püspököt szeretne. Ugyanerre a kérdésre Brandenburg Sándor azt válaszolta:
„Az a jó, ha megismerjük azt, akit megválasztunk. A megválasztáshoz pedig biblikus elveket kell megfogalmaznunk: meg kell vizsgálnunk, milyen volt az addigi gyülekezeti élete, a családi élete, ismernünk kell a beszédét – a szószék alapján lehet eldönteni, hogy egy lelkipásztort, esperest vagy teológiai professzort alkalmasnak találunk-e.” A főgondnok szerint kerülni kell olyan vezető megválasztását, aki kegyességi irányzata, életvitele vagy megválasztása módja miatt megosztó lehet.

Még a Z generációban is van tekintélytisztelet, csak az nem a rangnak, hanem a teljesítménynek, vagy még inkább az odafigyelést, szeretetet, az idő odaszánását eredményező hozzáállásnak szól – kapcsolódott Tar Zoltán Gyula a korábban elhangzottakhoz.

A lelkipásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházi tisztújítást megelőzően általában bekerülnek nevek a köztudatba egy-egy tisztség várományosaként és róluk kezdünk gondolkodni – megspórolva azt a fázist, hogy előbb végiggondoljuk, hogy 2027-től hat éven át mire van szüksége az egyházunknak, és ehhez keressük a legmegfelelőbb embereket.
„Lehet, hogy valaki a legokosabb közülünk, és épp teológiailag kigyúrt vezetőre lenne szükség, hogy megválaszolhassunk nehéz kérdéseket. Van, akinek lobbiereje, kapcsolatrendszere van, ami egy intézményhálózat felépítésekor számíthat, mint ahogy a rendszerváltás idején azok visszaszerzésekor fontos szempont lehetett. Vagy lehet, hogy mélyebb missziói látása, képzettsége, tudása, gyakorlata van valakinek, és épp erre van szükség. Ami fontos, hogy bármilyen lelkészt választunk is meg püspöknek, akkor tőle azt is várjuk, amire megválasztottuk, és ne mást. Ha tudóst vagy lobbistát választunk meg, akkor ne rajta kérjük számon a missziói koncepciót, ha meg misszióit, akkor ne hozzá menjünk kérdőn, hogy hol a lobbierő, a súlyunk az ország vezetőivel való egyeztetésben. Azt várjuk, amire felhatalmaztuk, és őt is szabadítsuk fel arra, hogy elsősorban ezt kérjük rajta számon!”

E mellett a munkamegosztás is fontos, mert a többi feladatot is el kell végeznie valakinek – ezt már Balog Zoltán jelenlegi püspök fűzte hozzá. A terhek megosztása kapcsán a testületi vezetésre is emlékeztetett.

„Elég jó püspököt szeretnék, nem tökéleteset” – fogalmazott Surányi Réti Katalin.
„Szeretjük idealizálni a lelkészt, a püspököt és az esperest. Egy látszólag tökéletes emberhez azonban nem lehet kapcsolódni.” Vezetett vezetőkre van szükség: ne csak vezetni akarjanak, hanem jó legyen az istenkapcsolatuk – tette hozzá. A püspökök és az esperesek a pásztorok pásztorai: legyen jellemző rájuk a segítő attitűd, a pásztori lelkület – sorolta. „Tudjunk kölcsönösen kapcsolódni, legyen emberarcú püspökünk, aki támogatja a lelkipásztorok lelki egészségének megőrzését, szakmai fejlődését, pihenését.”

Egyetlen nőként az asztaltársaságban hangsúlyozta azt is, hogy az egyházvezetőknek a női lelkipásztorokat egyenrangú munkatársaknak kell tekinteniük. „Kutatások is alátámasztják, hogy a vegyes csapatok a legsikeresebbek, nem egyforma, de egyenértékű nő és férfi, idős és fiatal.”

Lelkészek és presbiterek közötti együttműködés
Míg a svájci vagy a skandináv modellben a világi elemnek túl erős a szava, a Magyar Református Egyházban egyházjogilag is egyenrangú lelkész és presbiter – mondta Brandenburg Sándor. „Ezzel együtt mindenki érzi, hogy egész más helyzetben van az, aki erre az egész életét rátette, vasárnaponként felmegy a szószékre, és azt kell neki mondania, hogy ’ezt mondja az Úr’.”

A főgondnok ismét szóba hozta a munkamegosztás kérdését. „Meg kell találnunk azt az összhangot, hogy amiben, csak lehet, levegyünk a lelkészek válláról terheket. Sok munka és rengeteg idő ezt megbeszélni.”

A zsinat-presbiteri elv egyházunkban szerinte csak az egyházmegyék szintjéig érvényesül. „Kerületi, zsinati szinten ebből már valamit veszítünk.” Brandenburg Sándor jónak látná, ha az egyházmegyék nem csak végrehajtói lennének a zsinati vagy a kerületi döntéseknek. „Ez az utolsó olyan egyháztestünk, ami még emberi gondolkodással áttekinthető, afölött már nem felfogható, ezt sok évtizedes munka után mondom. Több döntéshozatalt, felelősséget, feladatot kellene biztosítani az egyházmegyéknek.”

A hiteles egyház erősebb, és jobban meg tudja szólítani az összes nemzedéket, mint a hiteltelen vagy a kilúgozott tanítást hirdető. A vezetőknek azonban egységre is kell hívniuk a sokféle embert magában foglaló közösséget Tar Zoltán Gyula szerint. Ezt pedig emberi oldalról az a közösségvállalás, -gyakorlás és szolgálat teszi lehetővé, aminek Krisztus van a középpontjában – még akkor is, ha dogmatikai kérdésekben nem teljes az egyetértés. A vezetők részéről szintén elengedhetetlen a hitelesség, a vállalható élet a világ, az egyháztagok és önmaguk előtt is – tette hozzá.

„A lelkészi hivatás, de a püspöki, esperesi tisztség is, egyáltalán a szószék önmagában magányos hely. Ezért ne a püspök mögé sorakozzunk majd, hanem mellé! Szükség van a megbízható presbiteri munkatársakra, akikre lehet számítani, ugyanakkor fontos az is, hogy megbízzunk bennük, hiszen az Úristen nekik is adott talentumot” – hangsúlyozta Surányi Réti Katalin.

Az elhangzottakra a jelen lévő háromszáz lelkipásztor is reflektálhatott, az együttgondolkodás és beszélgetés kiscsoportokban folytatódott. Az ott elhangzottakból néhány gondolatot csokorba szedtünk:

Milyen a jó vezető?
* csapatépítő
* integratív személyiség
* olyan püspököt szeretnénk, aki küzd a tisztségével járó magány ellen
* merjünk arra tekinteni, hogy mi az eredeti feladata és szolgálata a püspöknek – lelki embernek, lelki karakterisztikájúnak kell lennie
* emellett ki tudja választani a munkatársait, akik lehet, hogy másban jók, mint ő
* egyértelműen meg kell fogalmazni a presbiterek felelősségét – így tudnak társak lenni a vezetésben
* a püspök egy közülünk, aki missziói irányt mutat
* nem mindegy, hogy gyomorgörcsöm van vagy jó vele találkozni
* karakteresen lelki és igei tartalommal megtöltött struktúrákra és ilyen vezetőkre van szükség
* a püspöknek és az egyháznak is integráló szerepe kell hogy legyen a társadalomban: békefenntartóként kell megjelenniük a város jólétét munkálva
* szolgáló szemléletűnek kell lenniük: azt nézni, hogyan tudják a helyi gyülekezeteket segíteni

Milyen vezetésre hív Isten?
* szimfónia, zenekar képe: az egyházi tisztújítás nem sportverseny, hanem zenemű, amiben Isten alkotta szimfónia, egység jelenhet meg, a megválasztott grémiumban van szólista és kamarazenészek
* ez alázatot igényel, együttműködést

Miért vállalná valaki a vezetést?
* a munka értelmessége számít: beleállni egy olyan szolgálatba, ami nem csak a tisztségről szól, hanem arról, hogy ha valamit tehetek, akkor az megtörténhessen – ekkor vállalja szívesen a jelölést bárki

Mi alapján válasszunk vezetőt?
* az első a látás, hogy merre szeretne menni az egyházunk – így talán elvállalni is könnyebb a jelölést

Hogyan válasszunk vezetőt?
* imádságban, Lélek általi vezetést kérve
* a lelkészek, gyülekezetek hite nyilvánuljon meg: nemcsak Istentől kérjük el, hanem tőle is kapjuk a választ
* vizsgáljuk meg, mi a következő hat év célja: milyen irányban halad a világ, és erre milyen választ ad az egyház missziói szempontból
* emlékezzünk, hogy nem az intézményeink és a működésünk fenntartása a cél, hanem az emberek felé van szolgálatunk
* a jelölteket ne csak az internetes igehirdetéseken keresztül lehessen megismerni, hanem legyenek ennek fórumai
* emlékezzünk, hogy minden közösség az elsődleges felelőse annak, hogy milyen vezetése van – hogy mi lesz a tisztújítás eredménye, az a szavazókon múlik
* belső szabadság: nem a kizárólag a választók kezében, hanem elsősorban Isten kezében van a választás.

Képek: Füle Tamás