A lelkész, aki az egész magyarságra hatott

Tompa Mihály elfeledett tagja a három népies költő triumvirátusának. Pedig Petőfi és Arany mellett ő is nagy hatást gyakorolt a magyar nemzetre. Dr. Szabó Szabolcs előadása közelebb hozza a református lelkészköltőt hozzánk.

A keleméri lelkész megváltoztatja gyülekezetének gondolkodását, adakozásra buzdítja a falu reformátusait. Rém Elek álnéven verset ír, a mű miatt börtönbe kerül. Jelszava az alázatosság, kitűnő szónok, aki műveiben, megnyilvánulásaiban az egész magyar nemzet gyászát és fájdalmát fogalmazza meg. Ezzel együtt a humor és jókedv sem áll tőle távol.

Ehhez hasonló érdekességeket tudhatunk meg dr. Szabó Szabolcs előadásából, aki a XIV. Harkányi Szabadegyetemen tartott előadást.
dr. Szabó Szabolcs tanár, karnagy a református lelkészköltő portréját vers- és mondaidézetekkel, kortársak visszaemlékezéseivel rajzolja meg.
Felvételünk a harkányi református templomban készült.

 

Somogyi Csaba

Képek: Füle Tamás, felvidek.ma
Videó: Füle Tamás