Bach mindenkinek – elmarad

Az idei évbe fektetett energiát, szeretetet és összetartozásunk érzését nem feladva, 2021-ben folytatjuk a Bach Mindenkinek Fesztivál nemes hagyományát."
Kovács Zalán László, fesztiváligazgató

 A kormány 2020. március 11-i mai rendeletei értelmében a Bach Mindenkinek Fesztivált 2020-ban kötelezettségünknek megfelelően lemondjuk, így az elmarad. Az idei évbe fektetett energiát, szeretetet és összetartozásunk érzését nem feladva, 2021-ben folytatjuk a Bach Mindenkinek Fesztivál nemes hagyományát.

A Bach Mindenkinek Fesztivál szervezői nevében:

Kovács Zalán László
fesztiváligazgató
2020. március 11.

 

Budapesten és kisebb-nagyobb városok tucatjaiban, határon innen és túl az „ötödik evangélistának” is nevezett barokk zeneszerző művei tízezreket szólítanak meg.

Dale Henderson New York-i csellista 2010-ben merész ötlettel állt elő: bebizonyítja, hogy Bach zenéje még aluljárókban is képes úgy megszólalni, hogy hallgatóságát jobban magával ragadja, mint korunk könnyűzenei slágerei. A német zeneszerző műveinek fogadtatása csakugyan nagyon pozitív volt, azóta minden év március 21. körül a világ számos országában professzionális zenészek ünneplik Johann Sebastian Bachot ingyenes koncerteket adva nyilvános helyeken.

A Bachot mindenkinek kezdeményezéshez Magyarország 2015-ben csatlakozott, ekkor öt belvárosi közterületen szólalt meg a zeneszerző muzsikája. Az elmúlt öt év során a rendezvénysorozat folyamatosan kinőtte kereteit, egyre több zeneszerető és a komolyzene iránt kevésbé nyitott embert megérintve.

Az önkéntesség, a kultúra iránti elkötelezettség és a szervezés együttes eredményeként évről évre robbanásszerűen nőtt a helyszínek, fellépők és a koncertek száma. Az aluljárók mellé felsorakoztak rangos kultúrintézmények, neves koncerttermek, nagy zenekarok és Kossuth-díjas művészek is. 2019-re a rendezvény, akkor már második éve a Bach Mindenkinek Fesztivál nevet viselve, hazánk legnagyobb, legkiterjedtebb ingyenes komolyzenei eseménysorozatává fejlődött. Hivatalosan minősített fesztivál lett, és a világon is egyedülálló módon szélesítette ki az egykori kezdeményezést.

Bach születésnapjának (március 21.) hetében 71 település rangos koncerttermeiben, templomaiban, művészetoktatási intézményeiben, kórházaiban és számos más helyszínen mintegy 400 előadásra került sor. Ezeket ingyenesen, több helyen előzetes regisztrációval látogathatta a magyar közönség. 2019-ben összesen több mint negyvenezren vettek részt a különféle programokon. A szakmai színvonal és a kezdeményezés társadalmi és kulturális hatásának elismeréseként a Magyar Fesztiválszövetség Nívódíjjal ismerte el a Bach Mindenkinek Fesztivált.

Tavaly a rendezvénysorozat jótékonysági céllal kapcsolódott össze, az egyes koncertek után önkéntesek adományokat gyűjtöttek. A befolyt összeg a Bethesda Kórház Alapítványához került, a kórháznak sikerült új altató-lélegeztetőgépet beszereznie. A 2020 januári átadáskor Bach zenéje a kórház falai között csendült fel. Az intézmény főigazgatója, Velkey György így köszönte meg a felajánlott három és fél millió forintnyi összeget: „A kórház műszerekről, szakmáról, különféle gépekről szól, de mindenekelőtt a lélekről. Külön öröm számunkra, amikor Bach zenéje felcsendül az intenzív osztályunkon, gyógyító erőt, megnyugvást adva a beteg gyermekeknek, családjuknak és az őket gyógyítóknak.”

A tavaly márciusi Bach Mindenkinek Fesztivál sikerére és fogadtatására alapozva szervezték az idei programsorozatot. A szervezők a Kárpát-medencén túl, a szórványmagyarság körében is nagyszámú, a hazaiakkal együtt mintegy száz település programjaira hívták az érdeklődő közönséget. A tervek szerint 2021-ben folytatódik tovább a fesztivál.

 

Egyéb információ: bachmindenkinek.hu