„Aki egyszer cserkész lett, az mindig az is marad. Ez az életforma nemcsak felkészít a nagybetűs életre, de végig is kísér rajta” – árulta el nekünk a cserkészmozgalom sikerének titkát Diószegi Keve Vince, a 270. Hajnal Cserkészcsapat őrsvezetője, a budapesti Szent István Gimnázium tanulója. Öt éve cserkész, két éve őrsvezető, és a kezdetektől fogva töretlen a lelkesedése. Idén részt vett a mozgalom huszonnegyedik világtalálkozóján, az Egyesült Államok Nyugat-Virginia államában tartott dzsemborin, ennek apropójából mesélt nekünk minderről.

Gyülekezet és cserkészet
„Gyülekezetemben, a Budapest-Fasori Református Egyházközségben 1923 óta létezik a cserkészcsapat, de 1948-ban feloszlatták. Egy gyülekezeti tagunk indította újra 2014-ben, körülbelül öt-hat felnőtt és tíz gyerek taggal. Ekkor csatlakoztam én is. Eleinte más csapatok segítségével táboroztunk, őrsvezetőket is máshonnan kértünk. De azóta szépen, lassan önállósodtunk. Most harminc és negyven fő közötti a létszámunk, de még így is kis csapatnak számítunk a cserkészek között” – mesélte Keve.

„A fasori gyülekezet a cserkészcsapat megalakulása előtt is szoros közösség volt, rengeteg baráti körrel, ahol szinte mindenki ismeri egymást. A cserkészet csak segítette ezt a folyamatot. Arra törekszünk, hogy a fasori cserkészcsapat benntartsa a gyerekeket a gyülekezetben, és ne szakadjanak le róla menet közben. Emellett az is a célunk, hogy minden generáció közösségben maradjon a gyülekezeten belül.”

Vezetők és vezetettek
Kevét a csapatparancsnoka kérte fel őrsvezetőnek, mert látta rajta, hogy nemcsak lelkes, de alkalmas is a feladatra. „Egy féléves vezetőképzésen kellett részt vennem, amely három hétvégéből és egy táborból állt. A hétvégék inkább az elméletről szóltak, a tábor pedig arról, hogy a tanultakat a gyakorlatban is kipróbálhassuk. A módszertan mellett sok játékot is megtanítottak, és felkésztettek minket arra a leterheltségre, amely vezetőként várt ránk.” 

„Mivel egy ideig nem volt elég őrsvezetőnk, ezért én már a képzés előtt is őrsöt vezettem egy féléven át. Ez akkor még nehéz volt számomra, és a képzés elvégzése után éreztem, mennyivel könnyebben megy minden a tanultakkal. Például már tudtam, hogyan kell készülni egy őrsgyűlésre. De szinte minden területen hasznosult azóta a tudásom. A gyülekezetemben óvodások között is szolgálok, és ebben is sokat segítenek a tanultak.”

„Hatan vagyunk őrsvezetők, a tagság nagy része gyerekekből áll. Néhányan gimnazisták, a többiek általános iskolások. A látszat ellenére a vezetők és a vezetettek között nincsen nagy szakadék: az őrstagjaimra úgy tekintek, mint az öcséimre, a vezetőimre pedig úgy, mint a bátyáimra. Éppen ezért az életkor nem választ el minket egymástól. Nemek szerint viszont elkülönülünk: a lányok és a fiúk külön őrsöket alkotnak, de vannak közös programjaink is.”



Mindennapok
A hetenkénti őrsgyűlések általában a Julianna Református Általános Iskola egyik tantermében zajlanak, de ha az időjárás megengedi, előfordulnak szabadtéri foglalkozások is. Amit ott megtanulnak, az a táborokban hasznosul. De mennyire leterhelő mindez az iskola mellett? – kérdeztük Kevétől. „Eleinte nehéz volt, hogy minden héten egyszer összegyűlik az őrs, és készülni is kell rá, de meg lehet szokni, és sok energiát lehet belőle meríteni” – válaszolta. „A legtöbben nem érzik tehernek, mert nagyon szeretik. Volt olyan időszakom, amikor az iskola és a szakkörök mellett kajakoztam, szertornáztam, színjátszottam, gitároztam, gyerekvasutas voltam, és ifibe is járok, de meg tudtam oldani. A cserkészet erőt adott ezekhez, ahogyan a mindennapokhoz is.”

Nyitottság Isten és a világ felé
„A cserkészet abban is sokat segít nekem, hogy nyitottabb legyek Isten felé.” Bár sokan vallásosnak hiszik az egész mozgalmat, de valójában vannak nem hívő cserkészek is. „Mi igyekszünk feléjük is nyitottak maradni, és példamutatással vonzóbbá tenni számukra az istenhitet. Magyarországon nagyon kevés a református cserkészcsapat. A katolikus és református csapatok között azonban a cserkészet lényegét tekintve nincsen érdemi különbség. A vallásgyakorlásunk különbözik, de minden másban azonos felfogást vallunk.”

Hozzátette: a cserkészetnek a külvilág felé is fontos küldetése van. „Fel szeretnénk hívni a társadalom figyelmét a környezettudatosságra és sok más alapvető etikai kérdéskörre. Jó lenne, ha a tűzgyújtás és a hasonló házi praktikák mellett sokan ezeket is eltanulnák a cserkészettől. Nyilván emberfüggő, ki mit érez a maga számára vonzónak az értékrendünkből, de aki cserkész lesz, az biztosan jobbfajta nevelést kap, amely egyszerre vallásos és az életre felkészítő.”

Keve úgy látja, egy cserkésznek folyamatosan képeznie kell magát, mert sohasem lehet teljesen felkészült az ember. A számos gyakorlati készség mellett mindig akad mit elsajátítani a mértékletesség és más erények területén is. „A tudásunk különböző elemeit talán máshonnan is meg lehetne szerezni, de a cserkészetben ezeknek az egybefogása kiegészül olyan közösségi és vallási élménnyel is, amelyet ebben a formában nem lehet máshol megkapni.”



Tagtoborzás
Ennek a nyitottságnak köszönhetően Keve nem érzi úgy, hogy kilógna a kortársai közül, vagy különcnek számítana. A cserkészeten kívüli barátaival is jó közösségben van. „Néha kérdezgetnek a cserkészetről, én szívesen válaszolok, és hirdetem közöttük, hogy jöjjenek.” Akárcsak más csapatoknak, nekik is feladatuk új tagokat toborozni: a Julianna harmadikosaihoz, negyedikeseihez és ötödikeseihez szoktak eljárni. „Beszélünk egy kicsit magunkról és a táborainkról, de főleg játszunk velük. A csapatépítő játékaink közül azokat szoktuk bemutatni, amelyek pörgősek és energikusak. Emellett elmeséljük a legjobb élményeinket is. Például számomra az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor az őrsöm letette a kiscserkészek ígéretét, és megkapták a nyakkendőjüket. Ez egészen felemelő érzés!”

Néha szülői értekezletekre is elmennek, hogy meg tudják válaszolni a szülők kérdéseit. Erre azért is van szükség, mert bár a gyerekek élvezni szokták a toborzóalkalmakat, de utána esetleg megfeledkezhetnek erről a lehetőségről. Sokszor a szülők azok, akik elküldik hozzájuk a gyerekeket. „Ez bizonyos szempontból kényszernek tűnhet, de az első élmény után a gyerekek el tudják dönteni, hogy tetszik-e nekik vagy sem, és szeretnének-e folytatást. Szerintem minden magyar gyereknek hallania kellene legalább életében egyszer a cserkészetről, mert ez már önmagában is elindíthat valamit bennük. Mindig lesznek, akik nem fogékonyak az ilyesmire, de talán az ő szemléletükbe is beépülhet valamennyi mindabból, amit a toborzóalkalmak során kapnak tőlünk.”

Együtt a közös célokért
Az idei cserkész-világtalálkozóra mintegy negyvenhétezren érkeztek százhatvan országból Nyugat-Virginiába. A magyar csapat kettőszázhetven fő körül volt. „Kisebb csoportokban kellett utazni, különböző útvonalakon. Mi négy napig utaztunk, ami egyrészt így olcsóbb volt, másrészt még nagyobb élmény számunkra. A dzsembori nyitóceremóniával és koncerttel kezdődött, másnap indultak el a programok. A rendezvény során különböző extrém sportokat lehetett kipróbálni, és bemutatkozhattak a résztvevő országok. Szabadon lehetett bárhová menni egy nyolcezer hektáros területen. Voltak néhány fős, őrsönkénti, rajonkénti és egyszerre minden résztvevőnek szóló programok is.”



„A mi szomszédaink az amerikaiak, a thaiföldiek és a marokkóiak voltak. Az angol volt a közös nyelvünk, de adódott lehetőségem spanyolul is beszélni. Azt tapasztaltuk, hogy a különböző országok cserkészetei között igen nagy különbségek vannak. A magyar cserkészek félkatonai rendszerben gondolkodnak: népdalt énekelve menetelünk, imádkozunk, és zászlót vonunk fel. Az amerikaiak sütit árulnak, és extrém sportokat űznek. Az ugandaiak önkéntesei gyógyszereket és vizet szállítanak a falvaikba. Ők voltak a legkevesebben, mert csak hat fő érkezett tőlük. Egy afrikai törzsből pedig csak az vehetett részt a dzsemborin, aki elejtett egy antilopfélét, és nyakkendőgyűrűt készített a szőréből.”

Mi köti hát össze ezt a sokféle embertömeget? – adódik a kérdés. Keve szerint elsősorban az ifjúságnevelés, és az a közös cél, hogy jobbá tegyük a világot. „Más kultúrák megismerése és az új játékok megtanulása mellett arra is volt lehetőségünk, hogy átadjunk valamennyit a világmozgalomnak a mi értékrendünkből. Óriási élmény volt megtapasztalni, hogy a magyar cserkészetnek van érdemi mondanivalója a többiek számára, és hogy milyen nagy érdeklődés kísérte a jelenlétünket. Rám igen erős hatással volt az is, hogy ilyen sokan vagyunk cserkészek, szerte a világon. Ez is segíthet abban, hogy tudjam, miért érdemes a közös célokért dolgoznunk.”

Van jövője
„Sok áldozatot hoztam azért, hogy eljussak idáig, ahol most tartok, és szeretnék továbbfejlődni” – válaszolta Keve, amikor a jövővel kapcsolatos terveiről kérdeztük. „Szeretném a segédtiszti vezetőképzést is elvégezni, mert ez szükséges ahhoz, hogy egy táborban napos tiszt, rajparancsnok vagy csapatparancsnok lehessek. Ez a képzés azonban csak tizennyolc éven felülieknek van meghirdetve, így erre még várnom kell pár évet. Addig is a legjobb tudásom szerint végzem el a feladataimat.” Ami pedig a mozgalom sorsát illeti, az őrsvezető optimista. „Én úgy látom, hogy a cserkészetnek abszolút van jövője. Hiszen mindig fontos lesz, hogy olyan ifjúságot neveljünk, amely a világ jobbításán dolgozik.”


Keve amerikai útjának fő támogatói a Zuglóiak Egymásért Alapítvány és a Budapest-Fasori Református Egyházközség voltak.

Fotók: Barna Bálint; Magyar Dzsembori Csapat 2019 Facebook-oldala; Fasor.hu