De mivel ilyenem nincs, jó protestáns teológus módjára kétfelé figyelek: a világra és az Igére.

Kataklizma 3D-ben
A világ válasza nem túl kecsegtető. A Tiszai pályaudvar című Kispál-szám jut eszembe róla: „Világvége! – mondja be a megafonba a tölcsérhang". Hát igen, 2012-ben minden bizonnyal vége lesz a világnak, ha eddig valaki még nem tudta volna. Megmondták a maják, már filmre is vittük: a Földet elönti az óceán, New Yorknak és Bangladesnek annyi, a Kiskunság elsivatagosodik (ez különösen is szíven üt), a vulkánok kitörnek, a Nibiru óriásbolygó kipenderít minket... Egyszóval felmelegszünk és lehűlünk, elázunk és kiszáradunk, elfogyunk és túlnépesedünk.

Akár kétségbe is eshetnénk... De nem: akiktől ezt hallom, azoknál nyoma sincs kétségbeesésnek. Inkább lelkesen csillogó szemeket látok, fiatalok szemeit, akik jósolgatják a várható kataklizma bekövetkeztét. Én megértem, hogy nem esnek pánikba. Egyrészt, a maják jóvoltából legalább pontosan tudjuk, mikor is jön el az apokalipszis, így már most, jó előre beírhatjuk a határidőnaptárunkba – és ez a hozzám hasonló típusú, kényszeres embereknek mindig nagy megkönnyebbülést jelent, bármilyen eseményről legyen is szó. (Amúgy december 21., ha valakinél kéznél lenne a naptára.) Másrészt – ezt pedig köszönjük Hollywoodnak – már elég pontos képünk alakult ki arról, hogy hogyan is fog mindez végbemenni: 3D-ben, speciális effektekkel, Dolby Digital hangzással! Bármi vár is ránk, nagyon látványos lesz! Miért is félnénk akkor?! Talán e két tényező miatt van, hogy bizsergető jóérzéssel emlegetjük fel bolygónk teljes pusztulását. Mintha remélnénk, hogy mi valamiképpen csak végignézni fogjuk, de utána minden megy tovább úgy, ahogy eddig, és majd elmesélhetjük, hogy minden milyen „jól meg volt csinálva". Világvége 2012 – coming soon.

Lesz ez még így se...
A mi kis magyar lelkünk azért mégis szívesebben marad a racionalitás hagyományos, 2D-s, fekete-fehér, pán-pesszimista képvilágánál. Ami persze szintén nem túl szívderítő. Hollywood helyett mi inkább a gazdasági mutatókat, az ökológiai előrejelzéseket és demográfiai görbéket nézegetjük, amelyek kérlelhetetlenül mutatnak, vészesen jeleznek, és ernyedten görbülnek a pusztulás irányába. Nem kell ide maja naptár. Nincs más dolgunk, mint meghosszabbítani a vonalat, amelyen eddig haladtunk, és már tudjuk is, mi vár ránk 2012-ben... Ugyanaz, mint ami eddig volt, csak még rosszabb.

A világ ezen válaszát azért fáj jobban hallani, mert itt már izgatottság sincs. Az arcok szomorúak, a szemek nem ragyognak, a hétköznapok szürke gondja gomolyog a tekintetek mögött. Egyetlen apró remény van benne – hogy majd szerény, mégis enyhén diadalittas (inkább csak diadalspicces) hangon elmondhatjuk 2012 szilveszterén (ha még egyáltalán leszünk): „mi megmondtuk."
Figyeltem a világra, de a szürkeség csak nagyobb lett. Ha csak ez a válasz van, már most fáradtan meredek erre a hegynyi sok dátumra, a 366 napra, ami elém tornyosul. Most hogy induljunk neki 2012-nek?

Emeljétek fel a fejeteket!
Akkor hirtelen felnyitom a Bibliámat, kapkodva a válasz után: az Ige, az Isten Igéje mit mond? Lukács evangéliuma végéről éhesen olvasom a sorokat: „És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel" (Lukács evangéliuma 21. rész, 25-től a 27-ik versig). De hát ez szörnyűség... Mintha itt, a Bibliában is ugyanez fogadna: 3D-s borzalmak hatásvadász előzetese és reménytelen pesszimizmus. Ugyanazt mondja hát az Ige, mint a világ?

Nem egészen. Mert ha tovább olvasom, egy mondat ragyog felém. Ez a mondat mutat irányt, és ad enyhülést: „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok" (21. rész, 28. vers). Micsoda? Egyenesedjünk fel? Emeljük fel a fejünket? Ne essünk inkább pánikba? Ne meneküljünk inkább látványos tömegjelenetben, mint egy hollywoodi filmben? Nem lenne okosabb lehajtani a fejünket, „brace-pozícióba" helyezkedni, hogy összekuporodjunk-zsugorodjunk, ahogy magyar mentalitásunk diktálná?

Nem. Jézus azt mondja, hogy még amikor ránk szakad az ég, akkor is fel kell emelni a tekintetünket, sőt fel kell egyenesednünk! Nem azért, ami közvetlenül elénk tárul, aminek a törmeléke a fejünkre és a szemünkbe potyog, mert az valóban veszélyes, hanem azért, ami mindezen túl, a dolgok legvégén van. Hiszen tudjuk, mi van mindennek a legvégén. A közeledő Megváltó. Ő vár ott. Ő az egyedül, aki el tudja vonni a figyelmet minden látványelemről. És le tudja venni tekintetünket az önsajnáló prognózisokról. Mert a benne hívő képességet kap, hogy mindenen túl tudjon látni, és hogy minden bajon túl csak egy legyen előtte: Jézus Krisztus, a Megváltónk, az Ismerősünk, a Testvérünk, a Barátunk, a Szerelmünk – aki közeledik.

2012-ben bizonyára történik majd mindenféle... Talán vége lesz a világnak, igen. Vagy ha valami oknál fogva a maják ez egyszer mégis melléfogtak volna, és elmaradna a nagy Világvége 2012 Premier, akkor is történhetnek szörnyűségek velünk: még akár olyanok is, amelyek miatt úgy érezzük, „vége a világnak"; a sajátunkénak legalábbis. Lehet. De akkor is, mindenek végén, 2012-n túl, és aztán amennyi év még adatik, azért azok végén mégiscsak tudjuk, hogy mi vár. Vagy ha azt nem tudjuk is, mi, de azt igen, hogy ki... Ez az Ige válasza.És ha innen nézem ezt a halom napot, amelytől a naptáram duzzad, már nem is érzek szorongást. Hiszen minden nappal közelebb kerülünk Hozzá. Mára eggyel, szilveszterre már 366 lépéssel.

Ennyi legalábbis biztosan fog történni 2012-ben.

Dányi-Nagy Márió