A rejtélyes adakozó

100 éves a fasori református templom, ebből az alkalomból beszélgetünk Somogyi Péter elnök-lelkésszel. Egy évszázad történetét nehéz összefoglalni, de talán a legfontosabb momentumokat el lehet mesélni, miért is csodálatos a gyülekezet históriája?

A fasori református templom építésének gondolata több mint 110 éve, 1902-ben vetődött fel, a gyülekezet pedig hat évvel később alakult meg. Az Erzsébetváros-Terézvárosi Parókiális Kör első önálló lelkipásztora Kovács Emil volt. A reformátusok 1908-ra 80 ezer arany koronát gyűjtöttek össze a templom építésére, majd egy magát megnevezni nem akaró adakozó további 300 ezer koronát adott át a Kálvin téri gondnoknak az építkezésre. A rejtélyes adakozó szeretett volna névtelenségben maradni, de az utódok nem tartották tiszteletben akaratát, és kiderítették, hogy Alistáli Laky Adolf ékszerész mesternek köszönhető a hatalmas adomány. A mester – aki a magyar korona restaurátora volt a kiegyezés idején – igen puritán életet élt, és mintegy 2,5 millió aranykoronát osztott szét jótékony célokra, ebből majdnem 1 millió koronát a református egyháznak adott. A fasori templomnak otthont adó telket 265 ezer koronáért vásárolták meg az akkori Vilma királyné úton, a mai Lövölde tér mellett, és végül 1911-ben tették le a templom alapkövét. Az Árkay Aladár tervezte gyönyörű templomot 1913-ban adták át.

Megtelt élettel

Lehet tudni, hogy milyen volt az akkori gyülekezet, kikből tevődött össze, kik éltek ezen a környéken?

Igen, ez érdekes kérdés, egy kétkötetes tanulmány kötet is beszél erről Kósa László szerkesztésében, a Reformátusok Budapesten. Vidékről érkező reformátusok telepedtek le a környéken, mert itt találtak munkát. Többségében egyszerű hívő emberek voltak azok, akik megtöltötték a templomot. A gyülekezet második lelkipásztora, Szabó Imre idejében megtelt a templom élettel, és Budapest második legmagasabb lélekszámú gyülekezetévé vált a Fasor az 1930-as évekre. Komoly lelki élet és nagy munka folyt a gyülekezetben, így 1938-ban már a második parókus lelkészi állást kellett létrehozni. Akkor került a Fasorba Dobos Károly, aki az ifjúsági misszióban külföldet is megjárt lelkész volt. Szabó Imre szorgalma, ismertsége és különböző funkciói révén olyan széleskörű munkát folytatott, hogy egyszer például rendőrőkkel telt meg az udvar, akiket a számukra szervezett csendesnapra hívtak. Megpezsdült az élet: énekkar, vasárnapi iskola, leánykör, Ifjúsági Egyesület, serdülő fiúk köre, serdülő leánykör, Márta kör, bibliakör, cserkészet működött, elindult az elemi iskola. Eleven élet folyt itt, a háború közvetlen közelében. Szabó Imre és Dobos Károly komoly mentőakciókat is folytatott, számos zsidó gyerek életét mentették meg, amiért később Jad Vasem díjat kaptak.

Hiába kérték sírva

Virágzó gyülekezetre köszöntött rá a kommunizmus időszaka. Mi történt abban a negyven évben?

Ez az a rész, amit nemcsak feltárni, hanem megfogalmazni is a legnehezebb. Mind a két nagyon szeretett lelkipásztort az akkori politikai erő az egyházpolitikán keresztül kitoloncolta. Szabó Imrének 1952 elején mennie kellett, hiába kérték sírva a presbiterek az egyházvezetőséget, hogy ha már lemondatták minden funkciójáról, legalább lelkészként ott maradhasson. Szabó Imrének (a mostani dunamelléki püspök, Bogárdi Szabó István nagyapjának) és egy évvel később Dobos Károlynak is el kellett hagynia a gyülekezetet. Az államosítás folyamán elvették az iskolákat, megszüntették az egyesületeket. Minden beszűkült. Szabó Imre naplótöredékei jól tükrözik azt, hogy nem volt hajlandó abban az egyházpolitikai világban még gondolatban sem olyan kompromisszumokat kötni, amelyekre őt rá akarták venni. Isten előtt sokat tusakodott a lelkipásztor: Uram, miért történik mindez, mit jelent az, hogy itt a Szovjetunió régiója lettünk, vajon miért van ez? Szabó Imrét Bujba, Szabolcsba küldték egy pici gyülekezetbe, ahol máig emlegetik áldott munkáját, azonban korán meghalt. Dobos Károlyt Szank-Móricgátra száműzték, ahol templomot épített.102 éves koráig élhetett, itt köszöntöttük a Fasorban 100. születésnapján. Túlélte mindazokat, akik őket száműzték.

A kígyózó sor és a leeresztett redőny

Kit „hoztak" a Fasorba?

Olyan lelkipásztort választottak, aki beállt a sorba, megfelelt annak az időnek. Fekete Sándor 1952-ben került ide, néhány hónap múlva esperessé választották, leeresztette a redőnyöket vasárnap, és azt mondta, hogy majd jövő vasárnap felhúzzuk. Miközben itt pezsgő gyülekezeti élet volt, meg akarta mutatni, hogy elég a vasárnap, nem kell nagy dolgokat csinálni. Később Szamosközi István esperesként jött ide Pécsről, majd dunamelléki püspökké választották. Isten ugyan gondoskodott erről a gyülekezetről, de az elnyomás erőteljesen rányomta bélyegét a korszakra. Voltak, akik maradtak, és olyanok is, akik elmentek. Csak egy példát mondanék a különbségeket szemléltetve. 1948 tavaszán egyhetes evangélizáció volt Budapest templomaiban, aminek záró alkalmát a mi templomunkban tartották. A fasori templom úgy megtelt azon az evangelizáción, hogy az úrvacsoránál a Lövölde téren kígyózott a sor. Ez 1948-ban történt, abban az évben, amikor ez a korszak fordult át egy teljesen más világba a kommunista párt győzelmével. A pártkatonák úgy számoltak, hogy 20-25 év és befejeződik az egyház története, csöndes, lassú, egyértelmű leépüléssel. Csak azt nem tudták, hogy az egyház örökkévaló alapra épült.

Felszínre törő fájdalmak

Milyen volt a fellélegzés időszaka, a nyolcvanas évek vége, a kilencvenes évek eleje?

A fellélegzésnek csak részideje jött el, maga ez a korszak még nem döntő nagy lépés a gyülekezet lelki életében. A 80-as évek elején megindulhatott a templom teljes belső terének felújítása, mert addigra nagyon leromlott az épület állaga. Emellett megjelentek a fedélzeten a társadalmi missziók is: innen indult el például a drogmisszió, pedig a drogról abban az időben még csak beszélni sem lehetett. Itt tartotta alkalmait a siketmisszió is. A kilencvenes évek elején megújulhatott kívülről is a templom, és visszaigényelték a Julianna iskolát. A rendszerváltozás után azonban mérhetetlenül feszült helyzet alakul ki a gyülekezetben, hiszen negyvenéves elnyomás terhét hordozták az emberek, felszínre törtek az elmúlt korszak fájdalmai. A presbiteri gyűléseken a régi és az új egymásnak feszült, a két lelkipásztor rendkívül éles ellentétbe került egymással, ajtók és székek látták kárát és természetesen az egész közösség. Meglazult a gyülekezet kohéziója és felvetődött a kérdés: miért nem kezdődik új korszak itt is?

Menj be a városba

Kezdődött?

Igen. Olyan lelkipásztort akart a gyülekezet, aki missziói tűzzel, új lendülettel a kommunizmus előtti, virágzó időszak felelevenítője lehet. Így keresték meg Végh Tamást Fóton, hogy jöjjön el a Fasorba Adorján József mellé, de ő nem tudta vállalni a „kettős menetet". Végül 1995-ben ment nyugdíjba az esperes-lelkész, és akkor választotta meg a gyülekezet Végh Tamást, aki sok tusakodás után azt az Igét kapta: „Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned" (Apostolok Cselekedetei 9,6). A lelkész élő, eleven gyülekezetet hagyott ott, Budapesten pedig egy eklektikus, feszültségekkel teli helyzetbe került, ahol akkorra már szinte üres a templom, a gyülekezet megfáradt a hosszú menetben, azonban vágytak a megújulásra. Ez a jelenlegi, utolsó korszak, amelyben kitisztul a kép. Egy évre rá idekerültünk mi is a feleségemmel Kecskemétről, és felállt egy új lelkésznemzedék. Új korszak kezdődött, amelyben már szabadon választhatott a gyülekezet. A szabadság, az Istentől rendezett harmónia most is gyümölcsözik.

Munkájuknak jó gyümölcse

Ahogy mondta, nagy harcok és tusakodások árán maradt meg a gyülekezet, de ma már öt-hatszáz ember is eljár a templomba...

Amikor ezt a titkot keresem, látom, hogy ez abszolút Isten szuverén döntése, nem a mi személyünk miatt van így. A két lelkésznek pedig együtt kell dolgoznia, még akkor is, ha más a karakterük, de fontos, hogy ugyanazzal a Lélekkel átitatva, ugyanazzal a céllal szolgáljanak. Persze nem ez vonzza az embereket, de azt érzékelik, hogy egyetértésben, szeretetben vagyunk. Azt mondja a Zsoltáros, hogy csak oda küld áldást és életet az Úr, ahol egyetértésben vannak az atyafiak. Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek, munkájuknak jó gyümölcse van, írja a Prédikátor könyve.

Az egyház miniatűrje

Látom, nagyon szereti ezt a helyet, a telefonja háttérképe is a templom egyik díszes ablaka.

Igazi hölggyel beszélgetek, aki észrevesz apró részleteket is. Igen, nagyon szeretem ezt a helyet, a szívemhez nőtt. A Fasor csodálatos története, az egyház történetének – örömmel és fájdalmakkal teli – miniatűrje. Ez igazán szeretni való gyülekezet és a temploma is gyönyörű, együtt adta meg Isten a kettőt. A templom nem mindennapi szépségű, műértők szerint a szecessziós templomok között a világ tíz legszebbje közé tartozik. A világ minden részéből járnak ide építészhallgatók, és nézik, csodálják. Ez örömöt jelent, de nem ez az igazi kincs, hanem az, hogy Lélekkel telik meg a templom. Jézus élő valósága embereket hoz ki az alkohol rabságából, a házassági krízisből, az idegösszeroppanásból, és úgy gyűjti egybe az ő népét, hogy új életet kapnak. Akik itt vannak, nem hagyomány-tiszteletből jönnek, hanem a szívük hozza, vonzza őket ide.

Helyet készít valaki másnak

Beszélgetésünk elején említette, hogy amikor 1923-ban idekerült Szabó Imre, látta, hogy hatalmas a feladat. Ma, 2013-ban mi lehet a legnagyobb kihívás ebben a virágzó gyülekezetben?

Az egyik feladat, hogy nekünk itt, a körzetünkben nagyobb hatást kell kifejtenünk, megpróbálni a környéken élőket a lelki otthon közelébe szeretni. A másik kihívás belső feladat: érettebbé kell hogy váljon a gyülekezet. Sokan megélik az örömét, áldását, hogy jó itt lenni, de ez akkor fordul át igazán még tartalmasabb, még teljesebb, Istent dicsőítő életbe, amikor megértjük, hogy amink van, azt azért kaptuk, hogy megosszuk másokkal. Komoly missziói munka folyik, de mindenkinek érettebbé kell lenni arra, hogy ne csak önmagáért, hanem másokért is tegyen. Itt a padban ülőnek nincs foglalt helye, hanem helyet készít valaki másnak.

Fekete Zsuzsa 
Templomfotók: innen 

A centenáriumról

Ezen a héten ünnepli a városligeti fasori református templom százéves jubileumát, a centenárium központi eseménye a szombati, (június 1-jei), hálaadó istentisztelet lesz, amelyen Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök hirdeti az igét. Az eseményen felszólal Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. Előtte azonban csütörtökön Réti Árpád színművész szavalóestjét rendezik meg Üzenet címmel. Pénteken rendkívüli történelem- és bibliaórán ismerteti Millisits Máté művészettörténész a fasori református gyülekezet és a száz éve, 1913. június 1-jén felszentelt, Árkay Aladár által tervezett szecessziós templom történetét. Az eseményekről bővebben a fasori gyülekezet honlapján, a www.fasor.hu címen olvashat.