Utak
József Attila, Pilinszky János, Janikovszky Éva – sorolja kedvenc magyar költőit egy paksi családi ház kertjében az atomerőműben dolgozó szaktolmács. Elhúzódott kissé a mai műszak, a fáradtság miatt nehezebben jutnak eszébe a magyar szavak – mentegetőzik Sztankevics Ljudmila, pedig nem is kívánhatnék pontosabban fogalmazó interjúalanyt. Csupán akcentusán érződik, hogy Mila anyanyelve orosz.
Ez az egyik oka annak is, hogy felelősségteljes munkát bíztak rá: éppen egy kiemelkedő fontosságú projektben dolgozik, orosz mérnökök munkáját segíti a kettes blokkban. Mila minden nap védőfelszerelésbe bújik, és az atomerőmű legbelső részébe tart. Nem ez az első kockázatos út, amit valaha vállalt: huszonöt évvel ezelőtt egy háromezer kilométerre fekvő Kaszpi-tengeri nagyvárosból útja egy ismeretlen kultúrájú és nyelvű országba vezetett, és ezért nem kis árat kellett fizetnie.

"Egyszer működni fog"
– Magyarországi mércével mérve nagyvárosban születtem, az Oroszország délnyugati csücskében található Asztrahányban – kezdi történetét Sztankevics Ljudmila. A sztálini terror idején egyik nagyapját tíz év börtönre ítélték, mint a nép ellenségét, nagyanyja négyéves kisfiával – Mila édesapjával – viszont megmenekült. Hosszú évekig bujkáltak a Volga-delta nevenincs falvaiban, attól rettegve, hogy elviszik őket Szibériába. Bár életben maradtak, a család soha többé nem egyesülhetett. Mila mérnök szülők gyermekeként látott napvilágot, és ő maga is erre a pályára lépett, a moszkvai egyetem kibernetikai mérnöki karán tanult tovább. Fiatal lányként nemcsak a tanulmányaiban volt kimagasló, hanem a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjaként is buzgón tevékenykedett.
– Hittem, hogy a kommunizmus nagyon jó dolog, és ha jó emberek csinálják, egyszer működni is fog.

A hippik
Mivel szeretett emberekkel foglalkozni, egyetemistaként rá bízták az építőtáborokba érkező külföldi diákokat. Egy alkalommal épp a magyar csoporttal próbálta megismertetni az orosz kultúrát és történelmet. Ekkor ismerkedett meg majdani férjével.
– Imre első benyomásra nem volt nekem szimpatikus. Én helyes és szemérmes lány voltam, az pedig egy hippicsapat volt: hosszú hajú, igazi európai kinézetű diákok szakadt farmerben, padlóig érő tarisznyával, amiből vodka lógott. Nagyon fáradtak voltak, látszott, hogy szívesen lepihennének, én meg a kulturális programokról beszéltem nekik munka után...

Leánykérés Szibériában
Miután az egyetemisták egy hónapot végigdolgoztak, ugyanennyi ideig pihenhettek egy Fekete-tengeri üdülőben. Az orosz kísérő és a magyar fiatalember egymásba szerettek, és bár semmi rosszat nem tettek, szimpatizálásuk nem tetszett az egyetem vezetőségének.
– Már abban a tengerparti városban megdorgáltak, de amikor visszamentünk Moszkvába, annak tízszeresét kaptam. Azt mondták, erkölcstelenség, hogy egy orosz kislány, aki KISZ-tag, kapcsolatot teremtsen egy külföldi diákkal. Imrével két évig csak leveleztünk, azután Szibériában, Novoszibirszkben találkoztunk újra szintén egy építőtáborban. Ott kérte meg a kezem.

Esküvő hétfőtől péntekig
A leánykérés után újabb egy év telt el, mire a két fiatal ismét találkozhatott. Mila hiába fordult a rendőrséghez, hogy magyar vőlegényét meghívhassa szülővárosába, elutasították, mivel a Szovjetunió területén külföldiek csak engedéllyel utazhattak. A férfi megtakarított pénzéből egyéni társas utat vásárolt, így juthatott csak ki menyasszonyához. Az engedély mindössze egy hétre szólt, és mint utólag kiderült, hat nap is majdnem kevésnek bizonyult a boldogító igen kimondására. Bár a fiatal pár első útja hétfőn az anyakönyvi hivatalba vezetett, hiába mutatták be a szükséges igazolványokat, felszólították őket, hogy Mila a munkahelyéről is hozzon igazolást arról, hogy nincs titoktartási kötelezettsége. Másnap azt tették szóvá, hogy az orosz ara párttag, vagyis a vegyes házasság megkötéséhez engedélyt kell kérnie a helyi pártvezetőtől. Ekkor már nem volt kétség: valóságos gogoli abszurd van kialakulóban. Minden nap újabb és újabb papírok beszerzésével telt, mígnem pénteken végre összeadták a fiatalokat. Az újdonsült férjnek másnap vissza kellett térnie hazájába, és csak egy év múlva engedték be őt legközelebb az országba. A házaspár csak postán tarthatta a kapcsolatot, egy-egy levélváltás két hónapba telt.
Több mint huszonöt évnyi boldog házasság után Mila nevetve beszél erről az időszakról, de mint mondja, akkoriban nem nevetett. Megalázták mindenhol, ráadásul a rendőrség is érdeklődött utána a szomszédoknál. Édesanyját a munkahelyén azzal fenyegették, hogy kirúgják. Ez csak azért nem következett be, mert időközben Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát – a párt egyfajta demokratizálását –, amelynek kudarca után nyilvánvalóvá vált: elérkezett a rendszerváltás ideje. Ekkoriban azonban Mila már nem volt párttag: külföldi férje miatt kizárták.

A meglepetés
Miközben beszélgetünk, a tea mellé előkerül az orosz csokoládé is – felidéződnek Mila gyermekkorának ízei. Mivel a Szovjetunióban hiánygazdaság volt, azt meséli, Magyarországra kerülve nem tudott betelni az addig ismeretlen tejtermékek ízével. Sertés- és marhahús hazájában ritkán került az asztalra, ezért sokáig megkülönböztetni sem tudta őket nyers állapotban. Nem úgy, mint a különféle haltípusokat, amelyeket kifilézett állapotban is pontosan elkülönített. Asztrahányban ugyanis tízóraira nem almát ropogtattak a gyerekek, hanem szárított halat.
Az igazi meglepetést azonban nem a háztartás ügyes-bajos dolgai okozták. Mila 1988-ban került Magyarországra. Amit akkor átélt, ébredéshez hasonló élményként őrzi emlékezetében.
– A szovjet propagandának köszönhetően úgy nőttem föl, hogy a két ország között milyen nagy barátság van, és a Szovjetunió milyen sokat segít Magyarországon. Amikor megérkeztem ide, láttam, hogy ez nem fedi a valóságot. Az orosz hadsereg itteni állomásozása miatt a feszültség érezhető volt mind a televízióban, mind az újságokban, mind az egyszerű emberek között. Ez nagyon fájt nekem, és csak egy bizonyos idő múlva – amikor már tudtam az ötvenhatos forradalomról és más eseményekről – kezdtem megérteni a magyarok fájdalmának az alapját. A barátok, családtagok viszont sosem éreztettek ilyesmit velem, elfogadtak, nagyon kedvesen bántak velem. Pakson egyébként is sokkal elfogadóbb volt a légkör, mint Budapesten.

Az agitátor
Korábban elképzelhetetlennek tartotta, hogy egyszer megrendülnek ideológiai alapjai. Az egyetem elvégzése után Mila feltett szándéka volt, hogy belép a pártba. Az egyéves próbaidőszak alatt bizonyítania kellett az elkötelezettségét a kommunizmus iránt.
– Rám bízták az ateizmus propagálását a munkahelyemen. Egy óriási hajóépítő gyárban kaptam munkát, ahol húszezren dolgoztak az olajszállító hajók megépítésén. Nagyon buzgón tettem a dolgom, mentem egyik műtől a másikig, kérdőíveket osztottam, statisztikát végeztem, ateista konferenciákra jártam, és ha gyanú ébredt bennem, hogy valaki esetleg hisz valamiben, arról próbáltam meggyőzni, hogy csak a buta emberek hisznek.

Milának főleg a kisegyházak és szekták tagjai ellen kellett fellépnie.
- Ők a kommunista időszakban is megtartották és gyakorolták a hitüket. A gyerekeik nem lettek úttörők, KISZ-tagok, nem mentek szolgálni a hadseregbe – innen lehetett tudni, hogy a család valamelyik szekta vagy kisegyház tagja.
Mila ma már isteni áldásnak tartja, hogy ártani nem ártott senkinek, igaz, többször okozott kényelmetlen perceket másoknak.

A fordulat
Minderre csak évek múltán ébredt rá.
– Egyik családi barátunk gyülekezeti tagként jelen volt a középső lányunk keresztelőjénél. Klára megtartotta a templomban tett ígéretét, vagyis hogy segít a szülőknek hitben nevelni a gyermeket. Amikor elsős lett a lányunk, eljött hozzánk, hogy elvigye hittanra. A harmadik vasárnap felébredt bennem az anyaoroszlán, kíváncsi voltam, mivel etetik a gyermekem. Klára azt mondta, Mila, gyere, nézd meg, milyen Isten országa belülről, ismerkedj meg a népünkkel, hallgasd meg a dalainkat, szagold meg az illatunkat, légy velünk a legnagyobb ünnepeinken! Feszülten léptem be a templomba, mert azelőtt sosem jártam istentiszteleten. Már első alkalommal kellemesen csalódtam. Minden korosztályból voltak ott emberek, még ismerősök is. Kedvesen fogadtak, és mivel komolyzenét kedvelő családban nőttem fel, nagyon élveztem az orgonaszót. Amiatt viszont dühös lettem, hogy a prédikáció nekem adott válaszokat. Biztos voltam benne, hogy Klári megbeszélte a lelkésszel, hogy jövök. Ez persze nem így volt. Néhány hét múlva újra megjelentem, aztán újra és újra visszatértem.

Új kezdet
Bár jól érezte magát a gyülekezetben, Mila nem tervezte, hogy szorosabbra vonja a köteléket a közösséggel. Elhatározta, hogy megkeresztelkedik, a konfirmációt azonban túlzásnak tartotta. Részt vett ugyan a konfirmáció-előkészítőn, de az ünnepi istentiszteletre nem akart elmenni.
– Szégyelltem magam: én, aki tizenöt évvel azelőtt még nagy ateista voltam, a kommunista párt tagja, most hogyan csatlakozhatnék ehhez a gyülekezethez? De épp pár nappal a konfirmáció előtt olvastam Pál levelét a filippiekhez, amelyben azt írja, „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé". Megragadott, hogy az apostol azt mondja, igen, volt egy ilyen időszak, de most kezdődik egy új, nem szabad a múlton rágódni. A határozott döntések híve vagyok, a konfirmáció napján mondtam a lelkészünknek, hogy szeretnék csatlakozni, és ő komolyan vette a döntésemet. 
Mila hozzáteszi, már tudja, nem véletlen, hogy egy otthonától háromezer kilométerre fekvő városba ment férjhez. Mint mondja, mindent megkapott, amire egy nő vágyhat: továbbtanulhatott, összeköthette az életét szerelmével, nevelheti három gyermeküket. A paksi református lelkésszel beszélgetve azonban ráébredt, mindez nem szerencse, hanem áldás. Úgy véli, annak, hogy elhagyta hazáját, célja volt: magyar választottján keresztül rátalálhatott Istenre.

A hit anyanyelve
Ennek már tíz esztendeje. Mila azóta bibliakört vezet, és a keresztyén hit alapjaival megismertető Alpha-kurzus, valamint a Cursillo szolgálócsapatának tagja. Presbiter, mérnökként pedig a szaktudásával segíti a gyülekezetet.
– Mivel nincsenek testvéreim, hálás vagyok, hogy Isten ilyen módon kibővítette a családomat. Külföldön élni nem rózsás dolog, nehéz gyökereket ereszteni egy idegen országban. Másrészt, amikor a mindennapokban azzal küszködök, hogy talán könnyebb lenne kicsit megalkudni és nem keresztyén módon megoldani valamit, akkor mindig eszembe jut, hogy ha a többiek is kitartanak, nekem is meg kell próbálni úgy élni, ahogy ők.
Mila azonban nem áll meg itt. A Pakson élő orosz családokkal összefogva orosz klubot alapított, ahol az elszármazottak anyanyelvüket és szokásaikat is gyakorolhatják. Mila szívügyének tartja, hogy nemzete szülötteinek is bizonyságot tegyen Krisztus szabadításáról. Egyelőre azonban azért fáradozik, hogy szert tegyen a megfelelő orosz szókincsre. Az evangéliumot ugyanis magyarul ismerte meg, ezért megtérése óta nemcsak a református közösségben, hanem egyedüllétében is magyarul imádkozik. Bár hazáját sosem ragadhatja ki semmi emlékezetéből, hitének anyanyelve a magyar.

Jakus Ágnes

Képek: innen, innen és innen.

Kapcsolódó cikkünk:

A szeretet erőműve 
Magyarország egyetlen atomerőműve hazánk energiaellátásának jelentős részét biztosítja. Pakson ezen kívül létezik még egy erőmű, amely a városban és környékén sugároz, de nem káros anyagot, hanem szeretetet.