A reformátusok megmaradásáért végzett misszióban, valamint a hit- és erkölcstanoktatás kötelezővé tételében kérte parlamenti képviselők segítségét Szabó István dunamelléki püspök.
A Generális Konvent Elnöksége és a Református Törvényhozók Fórumának tanácskozását követően portálunknak adott interjújában a püspök hangsúlyozta, nemcsak a profi hitvallók vállalhatják felekezeti hovatartozásukat.

Oda kell menni, ahol az emberek vannak
Szabó István az Országház Delegációs Termében tartott tanácskozáson felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy arányú kelet-nyugati irányú migráció miatt a Dunamelléki Egyházkerület konkrét lépéseket tett és kíván tenni továbbra is, hogy összefogja azokat a reformátusokat, akiknek új lakóhelyén nincs református gyülekezet.
- Az ország helyzete változik. Ha ezt mi nem mérjük föl, nem követjük nyomon, és nem visszük oda az evangéliumot, ahova az emberek elmentek, akkor nemcsak azokat veszítjük el, akik az elszegényedő, lecsúszó régiókban élnek, hanem azokat is, akik keletről nyugatra vagy az ország közepéből nyugatra mennek.
- Pusztán azért szervezni gyülekezetet, mert gyülekezetet akarunk szervezni, akarnokság lenne. Ez nem változtatná meg az ország helyzetét. Ha viszont nem szervezzük meg a munkalehetőség miatt máshová költözött családoknak a gyülekezetet, a kultuszi közösséget, és nem épülnek templomok, akkor egy vagy másfél generáción belül, mindenképpen eltűnnek ezek az emberek.

Templomot építettek, nem házat
Az amerikai magyar emigrációt említette példaként a püspök.
- Az újvilágba kitelepült magyarok előbb építették meg a templomukat, mint a saját házukat. Akik később települtek ki, és nem kezdtek bele ilyen munkába, nagyon hamar szétszóródtak, fölmorzsolódtak, és bár azt szokták mondani, hogy másfél millió magyar származású él az Egyesült Államokban, szervezett formában ez csak a töredéke. Amíg van lehetőségünk, időnk itt, a Dunamelléken vállalnunk kell ezt a feladatot. Természetesen nem a felvidékieknek és a kelet-magyarországiaknak a dolga, hogy Győrben, Budapest és Fehérvár környékén református gyülekezetet szervezzenek. Ez a mi dolgunk, és ehhez kértük a politika segítségét.

Reformátusként térjenek vissza
A püspök elmondta, pontos adatokat nem lehet tudni arról, hogy a Dunamelléken hányan telepedtek le olyanok, akik Kelet-Magyarországról jöttek, illetve hányan vannak, akik néhány év után továbbállnak. Történetei azonban vannak az egyes esetekről.
- Rendre megjelennek budapesti gyülekezetekben szabolcsi tájszólással, borsodi beszédízzel emberek, de fölbukkannak a Dunántúlon is, és be is kapcsolódnak a gyülekezetbe. Kiderül, hogy az egész család fölkerekedett, mert odébb kaptak munkát.
Szabó István szerint van pótolnivalója is az egyháznak, hiszen a kommunizmus ideje alatt is volt óriási migráció.
- Az, hogy ma Budapesten és környékén él az ország harmada, nem az elmúlt tíz év folyománya, hanem ötven- vagy talán százéves folyamat. Nem akarom azonban megvárni, hogy ezek az emberek visszamenjenek a szülőföldjükre. Akik esetleg tíz-húsz év múlva döntenek így, már nem reformátusként térnek vissza. Tegyük meg a tőlünk telhetőt, ez a missziónk része.

Erkölcsöt az iskolákba!
Szabó István püspök a tanácskozáson felháborítónak nevezte, hogy a hit- és erkölcstanoktatást nem teszi kötelezővé a közoktatási törvény. Így az, hogy a helyi önkormányzat - élve jogaival - a hit- és erkölcstant a heti órarendbe beveszi-e, esetleges.
- Azért sürgetem ezt a kérdést minden fórumon, mert elképesztőnek tartom, hogy a felnövekvő nemzedék ma Magyarországon elvégezhet úgy nyolc-tizenkét évet, hogy szervezett keretek között hitbeli és erkölcsi kérdésekről nem hall semmit. Ennek a megváltoztatása a törvényhozás feladata. Itt volt az idő, az alkalom, elmondtam többször, hátha lesz foganatja - tette hozzá a püspök.

„A hit meg akar szólalni"
A tanácskozáson többször elhangzott, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a közszereplők felvállalják, milyen meggyőződés áll közéleti tevékenységük hátterében.
- A hit meg akar szólalni, identitást akar teremteni maga köré. A hit kiteresedik - fogalmazott a püspök.
- Harminc-negyven éves dogma, hogy a hit magánügy, olyannyira, hogy már nem is ügy, senkinek semmi köze nincs hozzá, még annak sem, aki hisz. Ezt hirdették, zengedezték Magyarországon is hosszú ideig. Egy nemzedéken belül elég hamar megmutatkozott, hogy ez porhintés, nem így van. A hit mindig meg akarja magát mutatni. Ahogy az apostol idézi a zsoltárt: hittem, és azért szóltam. Örülök neki, ha a magyar törvényhozásban egyre többen vállalják az identitásuk nagyon fontos részét, és nem kell találgatnunk, hogy milyen bokorból fújta a szél.
Arról, hogy a tanácskozásnak milyen haszna lehet a parlamenti képviseletet illetően, a dunamelléki püspök azt mondta:
- A törvényhozásban végigmenő viták esetén a politikusok talán nem vagdosnak ostobaságokat egymás fejéhez, hanem érteni fogják, hogy az egyik vagy a másik fél miért pozícionál valamit úgy, ahogy. Ennek nagyon örülök, és várnám is, hogy Magyarországon minél többen - nemcsak a profi hitvallók, a lelkipásztorok és a hitoktatók -, hanem a gyülekezeteink tagjai, a vallásukat gyakorló keresztyének is vállalnák a felekezeti hovatartozásukat.

A kezdősíp után
Szabó István püspök szerint a Református Törvényhozók Fóruma és a Generális Konvent elnöksége sikeres tanácskozáson van túl.
- Minden a folytatáson múlik - tette hozzá a püspök. - Mi, magyarok igen jellegzetesek vagyunk arról, hogy nagyon jól el tudunk kezdeni valamit, de ahogy szokták mondani, a focimeccs addig tart, amíg a bíró le nem fújja. Ez most csak a kezdősíp volt, még az első félidő derekánál sem tartunk.
Szabó István reméli, a református egyházi vezetők és politikusok kisebb munkacsoportjai eredményesek lesznek. Ez azonban annak a függvénye, hogy merre halad a törvényhozás, milyen kérdés van soron, hiszen úgy véli, a képviselőket elsősorban ez fogja érdekelni.

Jakus Ágnes

Kapcsolódó beszámolónk a tanácskozásról:
Több mint lobbi