„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
A jó hír és a rossz
A népszámlálás református vonatkozásait vizsgálta Riskó János egy tanulmányban. A református lelkipásztor több előadást is tartott országszerte a 2011 őszi népszámlálás az egyházakat érintő részéről. Mondandóját legtöbbször úgy kezdte, hogy van egy jó híre és egy rossz.
Jó hírnek nevezte a lelkipásztor, hogy a reformátusok arányszáma jobbnak látszik, mint a többi felekezeté. Ennek oka, hogy 65 ezer református telepedett át a határon túlról Magyaroroszágra 2001 és 2009 között.
Ha még nagyobb időszakot tekintünk át, láthatjuk, annak ellenére is romlott a reformátusok aránya 120 év alatt, hogy jobbára Trianon és az ezredforduló között a határon túlról áttelepedett 270 ezer református, majd 2009-ig a már fentebb említett 65 ezer.
1880-ban a magyarországi népesség 24,36 százaléka volt református, a 2001-es népszámlálás adatai szerint pedig a lakosság 21,32 százaléka vallotta magát reformátusnak.
Református megyékben nagyobb a születések száma – írja Riskó János a tanulmányában. A lelkipásztor a „Szabolcs, Bereg, (Bihar, Abaúj, Zemplén) kivételesen jó lelkületét tükröző vallási adatainak vizsgálata, és a „másik" protestáns" című előadásában az okokat is magyarázza: szerinte lelkületi okokat kell keresni és nem demográfiait.
A születésszám csökkenése ugyanis nem ok, hanem következmény - véli Riskó János. Amikor azzal magyarázzák egy felekezet csökkenését, hogy annak az oka a másik nagyobb szaporulata, nem tesznek mást, minthogy ugyanazt a kérdést megfogalmazzák más szavakkal:„ ez nem magyarázat, hanem az egyik ismeretlen behelyettesítése a másik ismeretlennel" – idézte Tomka Miklós (1941-2010) vallásszociológus professzor szavait a lelkipásztor.
Ahol rosszak az egyház missziói adatai, ott rosszak a lelkületi adatok is, mint például a válás és az öngyilkosság – olvasható a tanulmányban.
Riskó János tanulmányának összefoglalóját itt tekintheti meg.