A kinőtt templom
Nem valaminek a befejezését, hanem egy nagy munka kezdetét ünnepelték a hétvégén a dunaharaszti reformátusok. Új templomot épít a közösség, a régit már kinőtték. A harasztiak szívesen adakoztak éveken át a templomra, nagyjából negyven millió forintot gyűjtöttek össze. A Dunamelléki Református Egyházkerület és a Délpesti egyházmegye pedig ugyanennyit tett hozzá, hogy olyan templom épülhessen, ahová befér az egyre gyarapodó gyülekezet.

Betelt az idő
Péter, Pál napja az aratás, egy fáradtságos és tikkasztó munka kezdete – mondta Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök köszöntőjében. – Egy templom alapkövének letétele azért nagy ünnep, mert hálát adunk azért, hogy elkezdhetjük a munkát. Isten megváratta a haraszti gyülekezetet, hogy végre elkezdhesse a templom építését. Most telt be az idő. Aki hisz, az boldog örömmel hordozza majd az építkezés minden terhét. Az építőnek úgy kell az alapot megvetni, Isten házát megépíteni, hogy hisz az evangéliumban, és akkor a közösség aratni fog – fogalmazott igehirdetésében a püspök.

Nem lehet elbújni
Ma egy olyan világban élünk, amikor a gyülekezetek a maguk pénzéből építik meg a templomot – tette hozzá Bogárdi Szabó István a Parókia portál érdeklődésére.
– Hála Istennek több olyan hely is van az országban, ahol kinövi a gyülekezet a templomot. A titok egyszerű: ahol élő igehirdetés van, élő hitben és szeretetben él együtt a közösség, ott növekedés kezdődik. Ahová szeretettel, örömmel mennek az emberek, mert Isten igéjét hallják, előbb-utóbb azt veszik észre, hogy kevés körülöttük a hely. Egy-egy ilyen keresztyén közösség azt üzeni: térjetek meg és higgyetek az evangéliumban. Csak ez lehet az üzenetünk annak a társadalomnak, amely azt hiszi, hogy a szekularizmus mögé elbújhat az Isten elől.

Dühös volt, mert nem értette
A „betelt idő" fontosságáról beszélt köszöntőjében Szalay László polgármester is. A város vezetője egy tízéves történetet mesélt, amikor a dunaharaszti önkormányzat és a református gyülekezet templomépítésről és egy nyugdíjas otthon megvalósításáról tárgyalt. A terv akkor nem valósulhatott meg.
– A mai napig emlékszem, hogy milyen dühös voltam. Utólag úgy gondolom, hogy azért, mert nem értettem a lényeget. Egy idősebb úr azt mondta nekem akkor a templomban, hogy nem kell nekik egy fölülről rájuk erőszakolt templom. Ha Isten akarja, akkor majd megépül a templom akár tíz vagy húsz év múlva. Mérges voltam és nem értettem, hogy miért nem akarnak a felkínált lehetőséggel élni. Ma már tudom, hogy a templomot, amit akkor én még csak kívülről láttam, a gyülekezet belülről ismerte, a történetet pedig a teljességében szemlélte, és másként gondolkodott – emlékezett vissza a polgármester.

Addig nyújtózkodnak, míg a takaró ér
A dunaharaszti református gyülekezet valóban megvárta, hogy beteljék az idő, szorgalmasan gyűjtögettek, és lehetőségük adódott arra is, hogy a régi kis templomuk melletti telket megvásárolják. Itt épül majd fel az új templom, ahol elférnek majd a hívek pótszékek és állóhelyek nélkül. A régi épületet is megtartják, az része lesz majd az új templomnak. Nagy András presbiter, az építési bizottság tagja arról beszélt portálunknak, hogy a református egyházi vezetők tanácsára szerényebb templomot építenek, mint azt eredetileg tervezték, és az építkezés is több ütemben zajlik majd. Mindig annyi munka készül majd el, amennyit a meglévő pénzük enged. A gazdasági válság mindenkit óvatosságra int. Először a 174 négyzetméteres templomtér és a karzat épül meg, ahol összesen háromszázan férnek majd el. (Most a zsúfolásig telt templomban legfeljebb 150 ember hallgathatja az igehirdetést) A későbbiekben alakítják ki a gyülekezeti és közösségi helyiségeket, irodákat, és az új vizesblokkokat.

Kapszulába zárt álom
Kapszulába zárt álomról beszélt Faragó Csaba lelkipásztor, közben kezében tartotta a fémhengert, amibe – a többi közt – az építési terveket, a felajánlási nyilatkozatokat, a gyülekezet történetét, a templom képeit, az alapkőletételi okiratot és az aktuális Reformátusok Lapja egy számát is elhelyezték. A kapszulát Takaró András esperes tette az alapkő alá.
Nagyon örülök, hogy megadatott a pillanat és elkezdhetjük az építkezést – mondta Faragó Csaba.
– Ha ránézek a régi kis templomunkra, édesapám jut eszembe, ő építette a tornyot. Az új templom biztosan szép lesz, olyan, ami a gyülekezet igényeit kiszolgálja. Mivel megadatott, hogy templomot építsünk, száz százalékot kell beleadnunk, azonban a külsőségnek csak másodlagos jelentősége van. A legfontosabb a gyülekezet lelkülete, és az, hogy az Isten tud-e gyönyörködni a köztünk, bennünk munkálkodó Krisztusban. Ha egy gyülekezet bensője szép, szinte mindegy milyen környezete van. A hitünk azonban arra predesztinál minket, hogy minőségi munkát végezzünk.

Most elkaptalak!
Közvetlen, testvéri és baráti a gyülekezet – jellemezte a dunaharaszti közösséget Faragó Csaba. Ha egy gyülekezet bővülni szeretne, akkor fontos, hogy szeretettel fogadja az újonnan érkezőket, nyitottnak kell lenni, másként nem megy – tette hozzá.
A baráti hangvételt már akkor megtapasztalhattam, amikor egy alkalmi kis „nyomozó" tartóztatta le az interjúalanyomat.
– Most megvagy, elkaptalak – kiáltott a kisfiú, két kezével szorosan átkulcsolta a lelkész lábát és hangosan nevetett. Nemcsak a négyévesforma gyerkőc volt vidám, hanem az egész gyülekezet.

Adnak és kapnak
Az Építőkövek Alapítvány elnöke is mosolyogva fogadott. Az ideiglenes asztalánál többen is sorakoztak, hogy téglajegyek vásárlásával támogassák a templomépítést. Virág Anikó elárulta, hogy az ünnepségen több mint kétszázezer forint gyűlt össze a téglajegyek eladásából, amelyet az építkezésre fordítanak majd. A dunaharasztiak azonban nemcsak önmagukra gondoltak: a hétvégi perselypénzt a monorierdei reformátusoknak ajánlották fel.

Fekete Zsuzsa