Augusztus huszadikán, a születésnapján kézen fogták szülei, és több egymást követő évben is elvitték Budapestre, hogy megcsodálhassa a katonai parádét. Jákob János kisgyerekként nem sejtette, hogy egyszer a honvédségnél szolgál majd, illetve a református egyházban. Vagyis katona és pap egyszerre, kivédhetetlenül. A protestáns tábori püspököt február elsején nevezte ki a honvédelmi miniszter. Munkaadója a Honvédelmi Minisztérium, de szolgálata a református egyházhoz kötődik.

Beiktatásán azt mondta, hogy a katonai hivatás az egyetlen, ahol az ember a legdrágábbat, az életét adja oda a barátaiért, a hazáért. De azt is mondta, hogy az életet ajándékba kapjuk Istentől, nem rendelkezünk vele. Hogyan adhatom oda azt, ami nem az enyém, hanem ajándék?
A bizonyságtételemet úgy kezdtem a beiktatási ünnepségen, hogy amikor megértettem, mit tett értem Jézus Krisztus a kereszthalálával, akkor felajánlottam az életemet az Úristennek. Ettől kezdve az ő szolgálatában állok, mindenem az övé. Az is Isten vezetése, ha felajánlom az életemet másokért.

A tízparancsolat egyértelműen fogalmaz. Ne ölj! Nem lehet elmismásolni a tiltást, mert nem lehet csak kicsit ölni. Ölök vagy nem ölök. Az isteni vagy az emberi parancs erősebb, ha egy katona ebbe a helyzetbe kerül?
Ez a kérdés tizennyolc éve kísért.
A parancsolatot pontosan lefordítva a tiltás arra vonatkozik, hogy ne gyilkolj! Vagyis, ne úgy ölj, hogy a gyilkolás szenvedélye vezet. Nem lehet az a szándékom, hogy kioltsam egy másik ember életét. A harcban borotvaélen táncol a katona, igen keskeny a határ. Bármelyik társadalom hadseregét nézzük, ők a népüket próbálják megvédeni. A katonák erre teszik fel az életüket. Hogy ez mikor csaphat át gyilkosságba? A háború mindig abnormális helyzet, ahol háttérbe szorulnak az erkölcsi törvények, elszabadulhat a pokol. Megcsúszik az erkölcsi fékrendszer és emberi normákról sem beszélhetünk. Nehéz megérteni, de gyakran a bosszúvágy kezd dolgozni az emberekben. Csak a példa kedvéért említem az amerikai katonákat, akiket többször ért bírálat afganisztáni és iraki bevetéseken. Amikor a katonák bementek egy családi házba, hogy valakit elfogjanak, a hírek később csak arról szóltak, hogy lemészároltak bent mindenkit. De a másik oldalról senki nem beszélt, arról hogy a nagymama, aki az ágyban feküdt, a paplan alól előkapta a pisztolyt és lelőtte a katonákat, vagy berobbantotta az egész házat. Amikor megsebesül vagy meghal melletted a katonatársad, azonnal dönteni kell. Egy ilyen éles helyzetben nehéz meghúzni a határt, hogy hol támad, vagy védekezik valaki. A katonaság persze alapvetően azért jött létre, hogy védelmezzen és nem azért, hogy háborúzzon.

Szinte mindenki azt hangoztatja, hogy szeretetben és békében akar élni. Ki ellen kell akkor védekezni?
Az Istentől elszakadt nyomorult ember gonosz. Mindig van, aki a törvényeket átlépve, öncélúan nemzeteket sodor háborúba, olyan helyzetekbe, ahol elszabadul a pokol. Mindig így alakulnak ki a háborúk. Voltak, vannak emberek, akik azt gondolják, hogy a háború a megoldás.

Ön szerint mi a megoldás?
A számomra a legteljesebb dolog a mennyek országának békessége, de ez csak odaát vár ránk, itt e földön nem élhetjük meg. A küldetésünk viszont a jézusi szeretet és békesség. Mielőtt kezet emelnék vagy bármit tennék, el kell gondolkodjam, Jézus mit szól hozzá. Jézus vezetése alatt, egészséges kontrollal senki nem robbant ki háborút.

Milyen a jó katona?
Nehéz dolog megrajzolni a mintakatonát. Az a jó katona, aki szakmailag jól felkészült, elfogadja a parancsuralmi rendszert, az alá-fölérendeltségi viszonyt, és mindeközben meg tud maradni embernek, de ez nagyon nehéz. A parancsok végrehajtásakor előfordulhat, hogy a katona meghasonlik önmagával, mert a belső erkölcsi értékrendjével, lelkiismeretével kell megküzdenie, ha olyan parancsot kap, amit nem jó szívvel hajt végre.

Mit kell ilyenkor tenni? Mire hallgat a jó katona? A parancsra vagy a lelkiismeretére?
Vívódik. Az ember önmagát nem kerülheti meg. És itt emelném ki a tábori lelkészi szolgálat felelősségét. Lelkészként ott állunk a katona mellett, segítjük, megerősítjük őt. Nem csak a végrehajtói oldalon jelentkezik a lelki probléma, hanem a parancs kiadójánál is. Nehéz helyzetek adódhatnak. Érkezhet olyan elöljárótól a parancs, aki messze van, és nincs tisztában a helyi viszonyokkal.

Hogyan lehet jól felkészíteni egy katonát lelkileg?
A legtöbb, amit tehetünk, hogy mellette állunk. Ahhoz, hogy bizalmi kapcsolat alakulhasson ki, a lelkésznek is katonák között kell élni, közösséget kell vállalni velük. A katonák extrém helyzeteknek vannak kitéve, olyanoknak, amelyeket civil ember nem él át. A missziókban konténerekbe zárva élnek, ahol nagyon durva dolgok jönnek elő. A családtól, barátoktól való távolság miatt olyan énjükkel is szembetalálkozhatnak, amin maguk is meglepődnek. Egyszerű mindennapos történet, hogy a misszióban élő katona kap a távolban lévő párjától egy sms-t: „ha hazajössz, ne keress, a zárat kicseréltettem, viszlát!" A katona egy hivatást választott, amire odaszánta az életét, aztán egyszer csak ott áll kisemmizve feleség, lakás és minden nélkül több ezer kilométerre az otthonától. És ennek a katonának a keze alatt emberek dolgoznak, akiknek lehet, hogy pár perc múlva bevetésre kell menni, ott pedig dönteni kell pillanatok alatt. A döntéseken pedig emberéletek múlhatnak.

Élet és halál mezsgyéjén keresik a katonák a kapcsolatot a felsőbb hatalommal, az Istennel?
A katonák többsége nem vallásos, de ha halál közeli állapotba jutnak, vagy komolyan megsérül egy bajtársuk a harcban, az mindig megérinti, megrázza őket. Hamar átprogramozza az agyukban, amit eddig felépítettek magukban az életről. Ilyenkor sokkal nyitottabbá válnak az örök élet kérdésére is. A külmisszióban egy-egy bajtárs halálakor az összes nemzet katonája egy emberként felsorakozik, mikor a koporsót a repülőgéphez kísérik. Hátborzongató látvány.

Nehéz pillanatok...
Voltak olyanok is, amikor magam is össze tudtam volna roppanni. Például amikor egy fiatal katonatársam beteg feleségéért nyolc hónapon át szüntelenül imádkoztunk. Az asszony meghalt, két kisgyereket hagyott itt. Eltemettem, majd rövidesen ellátogattam a családhoz. Egy hónappal a temetés után azt mondta nekem a férfi, „meg tudtalak volna fojtani a koporsó mellett, amikor azt mondtad, hogy minden úgy jó az Úristen kezéből, ahogy van, az ő ajándéka az élet, de ma már békességem van."

Isten előtt minden ember egyenlő. Kiért imádkozik a harcban?
Nagyon fogós kérdés... Mindig azokért imádkozom, akiket rám bíztak, mert értük vállaltam a szolgálatot.

Fekete Zsuzsa