A szerbiai református egyházban a héten ért véget a választás. A gyülekezetek presbitériumai ismét megválasztották püspöknek Csete Szemesi Istvánt, espereseknek pedig Bácskában Orosz Attilát, Bánátban Marton Károlyt, és a zsinati tanács tagjaira is szavaztak.

Mint a múlt heti számunkban beszámoltunk róla, gondok merültek fel az egyház működésében.
A lelkészek egy része közös nyilatkozatban jelezte, szabályellenesnek tartja, hogy nem írták ki időben a választásokat (Csete Szemesi István mandátuma még 2007-ben lejárt), s emellett más, számukra elfogadhatatlan tényekre is rámutattak.
A választásokra hivatkozva Móricz Árpád bácskossuthfalvi lelkipásztoron kívül más nem volt hajlandó lapunknak nyilatkozni, de ígéretet tettek arra, hogy a szavazás után elmondják a véleményüket. Ezt mondta Csete Szemesi István püspök is, most azonban többszöri megkeresésünkre is azt a választ kaptuk, hogy elutazott.

Hallgató Imre főgondnokkal telefonon sikerült beszélnünk.
Mi a véleménye a lezajlott választásokról?
– A választásokkal kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni, közleményt adtunk ki, abban mindent leírtunk.
Mégis feltennék egy-két kérdést a mostani helyzetről és a református egyház jövőjéről...
– Nem szeretnék rá válaszolni, senkivel sem akarunk az újságon keresztül kommunikálni.
Még az olvasókkal sem?
– Nem, még az olvasókkal sem.

Marton Károly bánáti esperes viszont készségesen válaszolt kérdéseinkre.
Mi a véleménye a lezajlott választásokról?
– A presbitériumok választottak, én erről semmit sem tudok mondani.
Ön benne volt a választási bizottságban?
– Ennek semmi köze sincs a választási bizottsághoz. A presbiterek döntötték el, hogy kit választanak meg. Ők azok, akik járnak a gyülekezetekbe, akik olvassák a Református Életet és nézik a tévét. Ily módon megismernek bennünket, és azt mondják, hogy mi ezt és ezt javasoljuk erre a pozícióra, és kész. A lelkészeknek és a bizottságnak ebbe nincs semmiféle beleszólásuk.
Igaz, hogy a 12 vajdasági lelkészből 7-en ellenzékben vannak?
– Ezt nem tudom megerősíteni, mert egyikük még nem fejezte be a teológiát, és a püspök mellett is van egy beosztott lelkész, ő viszont nem olyan, mint a többiek, akiknek van saját gyülekezete. Ha így nézzük, láthatjuk, hogy öten maradtak.
Úgy hallottam, nem veszik figyelembe a fiatal lelkészek ötleteit, kívánságait. Igaz ez?
– Én is voltam fiatal, és én is szerettem volna újítani, változtatni. Az idősebb lelkészek annak idején meg is értettek, azt mondták, hogy ők már idősek, és ha majd lemondanak vagy nyugdíjba mennek, akkor átadják a stafétabotot és csinálhatjuk. Mi, öregek már így csináljuk a dolgainkat, és nem változtatunk rajtuk. Igazuk is volt. A fiatalok lángolóak, de mi megtanultuk az idősek mellett azt, hogy nem eszik olyan forrón a kását. A gyülekezetekre most nagyrészt 70–80 évesek járnak, és ha mi egyszerre olyan csapást csinálnánk, hogy mától kezdve ez így van, akkor ezek a 70–80 évesek otthagynának bennünket. Menjen el egy gyülekezetbe, és nézze meg, hány fiatal maradt még. Egy kezemen is megszámolhatom őket.
Nem lehet, hogy ha esetleg fiatalabb lelkészek kerülnének előtérbe, akkor több fiatal járna a gyülekezetekbe?
– Éppen ez az. Itt van az egyik nagyon tehetséges fiatal bácskossuthfalvi lelkészünk, aki nagy lendülettel próbálja végezni a feladatát. Nem tudom, nem én állítom, de úgy hallottam, hogy 20–30 lélek jár el a gyülekezetre a 2500 lélekből. Én hatvan év körüli vagyok, de még egy vasárnap sem történt meg, hogy csak 20–30 lélek jött el az istentiszteletre, sokkal többen vannak.
Meghallgatják legalább a fiatal lelkészeket, vagy megszűnt a kommunikáció?
– Összeültünk vegyesen, miután megtörtént az aláírásgyűjtés, tehát ott voltak az aláírók is, és azok is, akik nem írták alá. Elmondtuk, hogy nem bajt akarunk, hanem megoldást, ezért ne beszéljünk egyházszakadásról, hanem inkább egyezzük meg. Feltettük a fiataloknak a kérdést: mit akartok? Egy kukk sem jött ki a szájukon.

Surányi Réti Katalin szabadkai lelkésznő egyike a hét aláírónak, akik változásokat követelnek, és akiket a nyilatkozat aláírásáért megbüntettek.
Igaz, hogy nincs ötletük, és hogy az idősebb lelkészek teret adnának az ötleteiknek?
– Ez egyáltalán nincs így, mindig is tele voltunk ötletekkel minden téren. Inkább az volt a gond, hogy mindenki a saját szemszögéből mondta a sajátját, noha adva volt a megoldás. A Generális Konventnek, amelynek mi is a tagjai vagyunk, a mai napig érvényes a felajánlása, hogy egy asztalhoz üljünk, és megbeszéljük a dolgokat. Párbeszédre lenne szükség, de mi most úgy látjuk, hogy erre nem sok esély van. Sokan úgy állítják be a jelenlegi helyzetet, hogy vannak itt valami szakadár és különc emberek, de nem erről van szó. Mint minden népegyháznál, nálunk is az a legnagyobb gond, hogy fiatalítani kellene. Mi Szabadkán nagy hangsúlyt fektetünk az ifjúságra, hiszen a gyülekezetekből hiányzik a fiatal nemzedék.
Mi a véleménye a most lezajlott választásokról?
– Meglehetősen összetett a véleményem erről az eseményről. Elmondhatom: a szabadkai gyülekezet úgy döntött, nemmel szavaz minden egyes jelöltre, ezzel is tiltakozva az országos egyházunkban kialakult helyzet ellen. E miatt a szituáció miatt sérültek a demokratikus elvek és a zsinati presbiteri elvek is. A magyarországi zsinat is azt mondta, hogy nem lett volna szabad a mi zsinatunknak a statútumot így, választás előtt megváltoztatni. Nagyon gyorsan módosítottak egy csomó elemet, és annak fényében írták ki a választásokat. A szabadkai presbitérium egyetért ezekkel a kifogásokkal, valamint azt is kiemeltük, hogy a 12 tagú zsinati tanácsból öten bácsfeketehegyiek. Nagyon sok tisztségre csak egy embert jelöltek. A demokratikus elvek szerint legyen legalább kettő, hogy legyen miből választani. A választásokon például mindenképp be kell karikázni valakit. Miért nem lehet egy személy mellé odaírni, mivel egy jelölt van, hogy igen vagy nem? Mint a demokráciában. És ne legyen már öt ember az összesen tizenkettőből egy csoportból való.
A többi fiatal lelkész is ezen a véleményen van?
– A többségük elszigetelt falvakban él, ott egyszerű emberek élnek, akik nem olvasnak az interneten híreket, és nem tudják, hogy mire megy ki ez az egész. Azokat viszont, akik fel mernek szólalni, ilyen vagy olyan módon sakkban tartják, megzsarolják. Ha rám szavazol, lesz templomfelújítás, ha nem, akkor nem lesz.
Igaz, hogy levontak a fizetésükből?
– Amikor aláírtuk azt a kezdeményezést, akkor mindjárt az anyagiakkal zsaroltak meg. Van ám, akinek három gyermeke van, és van, akinek öt. Ott bizony sokat számít ez a pénz. Júniustól decemberig, tehát fél évre csökkentették a fizetéseinket. És jöhet a következő fél év azok számára, akik olyanokat nyilatkoznak, mint én most. Szabadka például nincs annyira kiszolgáltatva a központnak, de más gyülekezetek nagyon ki vannak szolgáltatva, és hiába ugyanaz a véleménye a lelkésznek, mint nekem, nem mer nyilatkozni, mert ellehetetlenítik. Ha visszavontuk volna az aláírásunkat, akkor a felét megkaphattuk volna a fél évre járó 300 eurónak, amit egyébként a németországi lelkészkollégáinktól kapunk. Persze egyikünk sem vonta vissza. Ebből az alapból, mindenféle bírósági tanácsi döntés nélkül, egyetlen tollvonással megvonták tőlünk ezt a segítséget. Ezt azért nem hagyjuk szó nélkül, megírjuk a támogatóinknak.
Ön szerint a fiatalítás elriasztaná az idősebb hívőket?
– Jelenleg nem. Szerintem nem áll fenn az a veszély, hogy elveszítjük az idősebbeket, hiszen ők szokásból eljárnak a gyülekezetekbe, a fiatalokat viszont meg kellene nyerni. Az, hogy valaki nem tud a fiatalokkal bánni, nem korfüggő. Vannak különböző lelkészek, van, aki az ifjúsággal tud jobban bánni, és vannak olyanok, akik az idősebbekkel. Jelenleg azonban vannak olyanok, akik nem tudnak mit kezdeni a fiatal generációval, ezért felteszem a kérdést: őket el szabad engedni? Hol van itt a jövő? Az élet természetes menete, hogy jön az új. Senki sem akar itt senkit kitúrni, habár mi sem vagyunk olyan fiatalok, inkább középkorúak. Nagy szükség van a reformokra, a változásokra, munka van bőven, de a fiatalok valóban nem kapnak elég teret. Egészen fiatal lelkészek nincsenek is, mert egy jó néhányan elmentek tanulni, és azokat nem tudták visszafogadni, sohasem volt hely a számukra, jóllehet páran szerettek volna visszajönni. Úgyhogy mind kint maradtak Erdélyben és Magyarországon. A legfiatalabb lelkészek Vajdaságban a középnemzedékhez tartoznak, 40 év körüliek. Nem lenne szabad elfojtani őket, teret kellene biztosítani a számukra.
Ön lát esélyt arra, hogy jobbra forduljanak a dolgok?
– Én majd' 15 évvel ezelőtt jöttem ide Erdélyből, mert hittem a Délvidékben, láttam benne potenciált, bár nagyon nehéz idők voltak akkor. Amikor azonban utoljára összejöttünk, csak azt hallottam, hogy „nem adok szót, nem adok szót...” Teljesen el lettünk némítva. Ekkor leültem, és nagy szomorúság fogott el, azt kérdeztem magamtól: ,,Istenem, mi történik itt, kik közé jöttem én?” Azok az emberek ugyanis, akiknek víziójuk lett volna a jövőre nézve, egyszerűen nem kerülnek helyzetbe.

Móricz Árpád bácskossuthfalvi lelkész írásban mondta el véleményét lapunknak.
– Igen sok kételyt von maga után a lezajlott választási procedúra egyházunkban. A nyáron fogalmaztunk egy levelet, amelyet a vajdasági református lelkipásztorok többsége aláírt. Ebben felsoroltuk egyházunk vezetőségének általunk értelmezhetetlen lépéseit. Pontokba szedtük a kérdéseket, remélve, hogy megbeszélhetjük őket, és megértetik velünk, amit mi vagy nem értettünk, vagy rosszul értettünk.
Azóta sem kaptunk válaszokat. Sőt, a vezetőség továbbhaladt a számunkra érthetetlen úton.
Mi nem gondoljuk, hogy eleve igazunk van, annak ellenére, hogy református egyházunk alkotmányának és szabályrendeleteinek rendelkezései alapján kérdeztünk. Máig nem tudjuk érteni, hogy miért nincs párbeszéd. Miért nem magyarázzák, indokolják meg a megnevezett cselekedeteket? A helyzet odáig fajult, hogy további példátlan lépésekre ragadtatták magukat. A magyar református egyház Generális Konventjének közbenjárását, segítségét kértük. Egyházunk elnökségével megegyeztek, hogy lesz egy közös gyűlés, amelyen a lelkipásztorok, a zsinati tanács tagjai és a konvent küldöttei jelen leszünk. Mindez annak érdekében, hogy békességben megbeszéljük a kérdéseket. Arról is megegyeztek ekkor, hogy a megtartandó zsinatunkon is jelen lesznek a konvent küldöttei. Mindkét terv dugába dőlt. Sőt az egyházunk vezetősége által küldött levélben persona non gratának nyilvánították a zsinat idejére a konvent küldötteit. Botrányos és érthetetlen lépés ismét. Kérdésünk: miért történtek ezek? Takargatni-, szégyellnivalónk van?
Úgy látjuk, hogy a választásokkal csak folytatják a kétséges utakon járást. Újabb kérdéseket hagynak megválaszolatlanul. Például, hogy hogyan lehet egy nem beiktatott lelkipásztort országos tisztségre jelölni, vagy miért nem tartották be a kötelező nyugdíjkorhatárral kapcsolatos törvényi rendelkezéseket.
Itt nincs tér felsorolni az összes nyitott kérdést, de reméljük, hogy egyszer eljön az idő, amikor véget érj a menekülés a tisztázás alól. Azt kérjük most is, mint eddig: nem érthető, nem értelmezhető lépéseiket indokolják meg – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott levélben.

Halász Gyula
Forrás: Magyar Szó