Krúdy Gyula regényét, A podolini kísértetet jó újra és újra elővenni. Szokták ifjúsági regénynek is nevezni, ami mindenképpen kitüntető még a nagy író számára is, ha a mai fiatalok ilyen műveket olvasnak. Vagy ha egyáltalán csak olvasnának, és akkor például nem az internetet böngésznék, hanem leemelnének a polcról egy-egy könyvet. Ami tény, a nyíregyházi születésű író korai regényéről van szó, amit 1900-ban írt, tehát huszonkét éves korában, egészen fiatalon. A kötet végül 1906-ban jelent meg először, igaz, különböző kiadványokban már olvasható volt korábban is. Csak érdekességképpen: ebben az esztendőben jelenik meg Ady Endre Új versek című kötete is, amit az irodalomtörténészek igazi korszakos műnek tartanak.

A helyszín Podolin, egy festői fekvésű felvidéki város. A Trianon előtti időkben magyarok, németek, lengyelek és tótok éltek egymás mellett, nem is sejtve, hogy a történelem idővel alaposan átrendezi majd nemcsak a határokat, hanem az egész világukat. A kisvárosból festői panoráma nyílik a Tátra hegyláncaira. Nem messze található Kézsmárk, ahol ma Thököly Imre fejedelem nyugszik az evangélikus templomban. Podolinban a történelem szinte minden sarkon, a város minden szegletében megérinti az embert. Ebben a történelmi környezetben játszódik a regény, aminek még történelmibb lesz a hangulata, hiszen századokat röpít vissza bennünket az író.

Sokszor elhangzik Krúdy Gyulával kapcsolatban a megállapítás, miszerint nála nem a történet az érdekes, hanem annak körítése, a hangulat a meghatározó elem. Még ha van is ebben igazság, természetesen nem lehet a történetet csak mellékes szálnak tekinteni. Különösen nem ebben a korai művében, amit még nem hat át olyan nagy mértékben az a ködös, különös világ, ami sajátos jellemzője regényeinek.

A podolini kísértet igazi cselekményes regény, címéből adódó rejtéllyel, titkokkal, szenvedélyekkel.
A település felett meghúzódó titokzatos kastéllyal, múltban elkövetett bűnökkel, elmulasztott tettekkel, sok-sok kimondott, és ki nem mondott érzéssel, gondolattal. Bár a történéseket nehéz lenne röviden összegezni, mi más is állhatna a történet középpontjában, mint a szerelem? Egy nő, akibe két férfi is halálosan szerelmes lesz, és ez már elégséges kiinduló alap ahhoz, hogy a cselekmény elinduljon a maga szövevényes, tekervényes útján, melynek során a főszereplők sok-sok lelki sebesüléssel érkeznek meg a jelenbe, ahol egy drámai végjáték során felidéződik minden múltban elkövetett bűn és cselekedet. A regény befejezésekor aztán mindebből adódóan elmarad a boldog végkifejlet. A szereplők - ki e világban, ki azon túl - bolyonganak tovább, fájdalommal tekintve vissza életük drámájára.

És hogy mennyire számít klasszikus Krúdy-figurának a duhaj nagyúr, Kavaczky György, a bohém Pogrányi Sámuel vagy a fiatalkori Liziből ünnepelt és titokzatos műlovarnővé váló Wart Erzsébet? Vagy a nagy titkokat őrző Riminszky Kázmér és a romlatlan ifjú leány, Prihoda Anna? Ezt döntse el az olvasó! Miként azt is, milyen bája és hangulata van Krúdy Gyula e korai regényének.

Sike Gábor