A vakmerők

Miközben itthon a fényesen csillogó olimpiai érmeket dédelgetjük, egy maroknyi csapat éppen London felé közeledik tandemeken. Vak, látássérült és ép kerékpárosok szálltak nyeregbe Győrben a múlt héten, hogy kétezer kilométer megtétele után, augusztus 29-én együtt ünnepelhessenek a XIV. Nyári Paralimpiai Játékok megnyitóján az angol fővárosban.

Együtt lélegezni
A hosszú út egyik szervezője Matis Mónika kocabicajosnak titulálja magát, mégis bátran nekivágott a túrának, sőt, a szervezésben is nyakig benne volt. 
– Mindegy, hogy látássérült, vagy egészséges az ember, egy ilyen hosszú úton az a fontos, hogy együtt tudj érezni és lélegezni a másikkal. Túl kell lépnünk a saját magunk által épített gátakon, és elhinni, hogy nem vagyunk mások, mint a többiek. Életünk ugyanúgy a születéssel kezdődik, majd a halállal végződik, azt pedig senki nem tudhatja, hogy közben milyen állomások várnak rá.

Az Alpoktól tartanak
Mónika szerint kis csapatuk már rutint szerzett a túrákon és jól bírják a nomád körülményeket is. Egyedül az Alpoktól tartanak kissé, hiszen 600 kilométert kell tekerniük a hegyek között. A fizikai megpróbáltatás mellett a lelki megterhelés sem lesz egyszerű. 

– Három hétig együtt leszünk a nap minden pillanatában, így biztos, hogy előfordul majd, amikor nem akarok látni senkit. A feszült helyzetek megtaníthatnak arra, hogyan kell átlépni saját magamon, és biztosan bölcsebb emberként térhetek majd haza.

Többet érnek
Az út célja nem a sportteljesítmény; a három gyengénlátó és egy vak sportoló azért szeli át a kontinenst kétüléses kerékpárokon, hogy felhívja a figyelmet a sérült emberek teljesítményére és az összefogás fontosságára. A látássérülteket kíséri Komsa István, aki nemcsak a tekerésben segít be, hanem a kerékpárok karbantartásában is, hazafelé pedig a kísérőkocsit vezeti. István szűkszavú, mikor arról faggatom, hogy látóként miért tartja fontosnak ezt az utazást, bár azt elárulja, hogy barátja látássérült, és ez sokat nyomott a latban. 
– Szívemen viselem a látássérültek sorsát, szeretnék segíteni. Ez részben már sikerült is, hiszen sokan felfigyeltek rájuk. Példamutató a látássérültek kitartása, folyamatosan azt szeretnék bizonyítani, hogy érnek annyit, mint az épek. Szerintem még többet is – teszi hozzá István.

A tizennegyedik
Az első pillanattól egyértelmű volt, hogy a Lions Club támogatja a kerékpárosokat, hiszen a mozgalom éppen a vakok megsegítésére alapult még 1917-ben  – mondta Solymosiné Kiss Ilona az Első Győri Lions Club képviseletében. A klubnak kemény munka volt megszervezni, hogy hat ország tizenhat városában szállást és étkezést kapjanak a tandemesek.
– Talán már több mint húsz éve annak, hogy nyugaton mindig láthattuk a múzeumokban, színházakban a tolószékes embereket, itthon pedig alig lehetett találkozni velük. Ezen (is) szerettünk volna változatni. Bátrak és kitartók, akik a mostani útra vállalkoztak, drukkolunk nekik, hogy végig tudják vinni a tervüket. Ehhez biztos, hogy saját magukat is le kell majd győzniük. Ez a kétezer kilométeres út arra hívja fel a figyelmet, hogy a látássérültek is azonos értékű emberek, részt vesznek a közéletben, sportolnak.

Solymosiné Kiss Ilona egy érdekességre is felhívja a figyelmet:1848-ban Londonban volt az első paralimpiai kezdeményezés. Tizenketten indították a mozgalmat egy íjászversennyel. Akkor éppen a 14. nyári olimpia zajlott, most pedig a 14. paralimpiai játékok kezdődnek augusztus végén. 

Négy éve dédelgetett álom
A győri látássérültek kezdeményezését számos magyar és külföldi civil szervezet, vállalkozás segíti szervezéssel vagy pénzbeli támogatással, köztük a református vakmisszió is. A Református Missziói Központ kisbuszát adták kölcsön a túrára, és üzemanyaggal is segítenek. 
– Az emberi odafigyelésről szól ez az út – mondta az RMK lelkészigazgatója. Magyarné Balog Erzsébet szerint gyönyörű kép, hogy egy látó és egy nem látó együtt kerékpározik Londonig. 
– Itt minden mozdulatot csak együtt lehet végezni. Napjainkban, amikor sok sérült ember él nehéz körülmények között, fontos példával szolgálhatnak a tandemesek, hogyan kell figyelnünk egymásra. Sokak összefogásának köszönhetően valósul meg egy négy éve dédelgetett álom.

Vakmerők

Inkább vakmerők vagyunk, mint bátrak – fogalmazott Mittnacht József ötletgazda, a győri Tandemszem Egyesület elnöke. 
– Remélem, bírni fogjuk a nehézségeket és rendben megérkezünk Angliába. Ismerjük egymást nagyon rég, bár ennyit még egyikünk sem tekert egyfolytában. A sporton keresztül szeretnénk bebizonyítani, hogy képesek vagyunk akár az épek teljesítményére is.

A résztvevők a bátorságot és a kitartást szeretnék megmutatni, valamint azt, hogy amit elhatároztak, meg is teszik.

 

Írta és fényképezte: Fekete Zsuzsa

A csapat útját a Facebook Tandemszem oldalán követhetik.