„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Adni és kapni
Nincs olyan ember, aki ne kapott volna valamit, amire szüksége van másnak ebben a világban. Sok minden lehet az életünkben, amivel mások felé fordulhatunk, amivel a másik, ránk bízott embertársunkat erősíthetjük, támogathatjuk, emelhetjük.
A Kecskeméti Református Egyházközség december 19-ei sajtótájékoztatóján Varga Nándor lelkipásztor úgy fogalmazott:– Karácsony ünnepe arra is emlékeztet minket, hogy Isten szeretetének csodálatos, kézzelfogható ajándékai is vannak. Az első és legnagyobb ajándék a Fiú, Jézus Krisztus.
De az Ő szeretetének látható gyümölcse lehet az is, amit rajtunk keresztül végez el ebben a világban, ha észrevesszük ajándékainkat, amelyekkel szolgálhatunk a rászorulóknak, elesetteknek, testi-lelki szenvedőknek – hívta fel a figyelmet Varga Nándor az adakozás fontosságára. A megyei jogú városban kicsik és nagyok örömmel vesznek részt a karácsonyi jótékonysági akciókban. Idén több mint 400 csomagot készítettek a református iskolába járó diákok és családjaik, valamint a gyülekezet tagjai. A csomagokat a kárpátaljai Tivadarfalvára, az erdélyi Magyarbikalra és Zsobokra juttatja el az egyházközség. A zsoboki árvaházból 46 gyermek támogatását vállalták el a Sion Nyugdíjasház és Gondozási Központban élő „pót-nagyszülők”, akik személyre szóló ajándékot készítenek az „unokáknak”.
Új lehetőségekHa nem is karácsonyi, de nagy ajándék a Kecskeméti Református Gimnázium tanulóinak, hogy a következő tanév szeptemberében biológia-kémia laboratóriummal bővül az intézmény. A 65 m2-es laboratórium és a kiszolgáló helyiségei az épület egy részletének belső átépítésével, a Kecskeméti Református Egyházközség fenntartói támogatásával épülhet meg, és egyszerre 24 diák dolgozhat benne. A laboratórium legfiatalabb felhasználói várhatóan azáltalános iskola alsó tagozatosai lesznek, akik itt végezhetik első természettudományos megfigyeléseiket. A legidősebbek pedig az emelt szintű érettségire vagy országos versenyek döntőire készülhetnek fel. A média iránt érdeklődő tanulók akár filmet is forgathatnak majd a laboratóriumban a rendelkezésükre álló mikroszkópok és mikroszkópkamerák segítségével. A laboratórium szakmai tartalommal való feltöltésében továbbra is számíthatnak az ELTE Kémiai Módszertani Intézetére és a Magyar Kémikusok Egyesületének Bács-Kiskun Megyei Területi Csoportjára. A működést, a kísérletek előkészítését, összeállítását és kipróbálását laboránstanár és laboráns munkakörben alkalmazott tanárok segítik majd.
A sajtótájékozatóról a Kecskeméti TV rövid összefoglalót készített, amit itt nézhetnek meg, illetve részletesebb beszámolót olvashatnak a kecskemet.hu oldalon.
Képek: kecskemet.hu