2011. június 1., szerda, 7:50

Nem sokkal azután, hogy elhagytuk Budapestet, kezembe vettem a vaskos programfüzetet. Több száz program – három nap. „Ahol a ti kincsetek, ott lesz a szívetek is.” Ez az idei Kirchentag vezérigéje. Kíváncsi vagyok, mit értek meg belőle. Irány Drezda!

2011. június 1., szerda, 23:30

Késő délután az Altmarkton egy ismerős hang hirdeti az igét német nyelven. A tér tele van emberekkel. Fabiny Tamás evangélikus püspök a kivetítőn. Arról beszél, hány meg hány értéknek hitt eszme inflálódott az utóbbi évtizedekben, de Jézus Krisztus az igazi kincs, akit meg kell őriznünk. Felidézi egy kis magyar falu templomának utolsó vacsorát ábrázoló oltárképét: a festményről eltűntek a tanítványok, lekopott a terített asztal, egyetlen alak maradt meg középen: Jézus. Elveti az antiszemitizmust, a romaellenességet, a homoszexuálisok iránti gyűlöletet. Az emberek beletapsolnak az igehirdetésbe.
Később, a színpad mögött a püspök elmondta nekem, hogy szerette volna a kereteket feszegetni. Úgy fogalmazott, nem szabad megelégednünk a sekrestyekeresztyénséggel. Bár a mennyben van polgárjogunk, szerinte a földön is helyt kell állnunk, ezért hozzá kell szólnunk az aktuális társadalmi kérdésekhez nekünk, keresztyéneknek. Szerinte a magyarok ebben tanulhatnak a németektől, a németek pedig a magyar protestánsok Krisztus-központúságáról vehetnek példát. A közösen elmondott ima után több ezer kéz emelkedett a magasba, és kapcsolódott egymáshoz, közrefogva egy-egy levegőből formált szívet. Kezdetét vette a 33. Kirchentag.

2011. június 2., csütörtök, 8:45

Ahogy tegnap leszállt az este, a folyó tükre pici, fényes pontok tengerévé változott át. A régi épületek tövében, a hídon, a köves folyóparton mindenütt álltak emberek, gyertyával a kezükben. Ahogy énekeltünk a macskaköves utcákon, úgy éreztem magam, mintha a reformáció korába csöppentünk volna. Beleborzongtam: mennyien lehetünk majd a Mennyben – sok-sok nyelvből és népcsoportból, minden korosztályból. Élvezem, hogy közös nyelven énekel, imádkozik a sok ezres tömeg.

Igazi zarándokként érkeztek ide az emberek, sokan Németország más tájairól, de szemmel láthatóan más földrészekről is. Eljöttek, hogy felkutassák a kincseiket. A színes emberkavalkád más és más helyszínek felé veszi az irányt. Egyszerre több istentisztelet, koncert, színielőadás, pódiumbeszélgetés és ki tudja, mi minden zajlik még a külvárosban is.

Minden precízen szervezett, a németek pontosan kezdenek, és betartják a biztonsági szabályokat. A fiatal önkéntesek harsányan, vidáman osztogatják a szórólapokat, irányítanak el egyik helyszínről a másikra. A Kirchentagon a kisgyerekektől a nagyszülőkig mindenki jól érezheti magát.

2011. június 2., péntek, 0:30

Kezdek belejönni a térképhasználatba. Délelőtt elmentem a magyar–német pódiumbeszélgetésre. A két ország rendszerváltásáról és az azóta eltelt időszakról volt szó. Balog Zoltán államtitkár egy lyukas zászlót hozott magával, számára ez jelképezi a szabadságot. Elmondta, ha ma tüntetne valamiért, akkor a kisebbségek szabad együttéléséért menne ki az utcára.

A közönség asztaltársaságaiban is izgalmas beszélgetések alakultak ki a szabadságról. Később a nemzetközi központban megismerkedtem egy német–orosz lánnyal, Katjával. Magyar szavakkal köszöntött, és kérte, hogy tanítsak neki újabb kifejezéseket. Odáig van Budapestért.

2011. június 3., péntek, 23:15

Ma már tudtam aludni, hozzászoktam a kemény padlóhoz. Egy iskolában szálltunk meg. A villamoson egyre több zöld sálas utast látni – mind a Kirchentagra jöttek. Igaz, az idei nem ökumenikus Kirchentag, mégis vannak itt más felekezetűek is. Az afrikaiak és az indiaiak egy része népviseletet öltött. Ma nem maradtam a belvárosban, kíváncsi voltam a lehetőségek piacára. A Kirchentagon minden évben rendeznek expót, ahol bemutatkoznak az egyes missziós területek, iskolák, kiadók. Beszélgettem itt egy egyiptomi, kopt ortodox művésszel, aki azt kérte, internetre ne kerüljön fel a vele készített interjú, mert a lakóhelyén üldözik a keresztyéneket.

A sok inger után megnyugvásra vágytam, ezért elmentem a német–magyar istentiszteletre, amelyet egy pincében tartottak. Megható volt a két nemzet tagjainak kölcsönös szeretete. Úgy éreztem magam, mintha a keresztyénség első éveiben járnánk, és egy katakombában gyűltünk volna össze.

2011. június 4., szombat, 23:30

Egy adaptert tartott a kezében Fabiny Tamás, amikor az egyházát kellett bemutatnia. Mozgatható, pici, de fontos eszköz, önmagában azonban semmit sem ér, mondta. Mikor délután a kongresszusi központhoz érkeztem, a magas lépcsősor teli volt emberekkel, a nagy előadóterem bejáratainál már jóval az előadás megkezdése előtt feltartották a cserkészek az ÜBERFÜLLT, azaz MEGTELT táblát. Margot Kässmann, a rendkívül népszerű, egykori püspök szexualitásról szóló előadását még az udvaron is összepréselődve hallgatták az emberek a hangszórókból.

A Kirchentag minden programját áthatotta a népek közötti egység, egyenrangúság és a más vallásúak iránti tolerancia eszméje. Az esti nemzetközi istentiszteleten az igét több nyelven is felolvasták, a szláv nyelvek és a német mellett magyarul is.

2011. június 5., vasárnap, 15:00

Tegnap este nem kerestem programot, csak barangoltam a városban. Messziről jövő énekszót hallottam. Az anyanyelvemre emlékeztetett. A híd és a Kirchentag idejére felállított, hatalmas kereszt alatt egy körben magyar fiatalok énekeltek. Ekkor ébredtem rá, milyen szép és természetes, ahogy a kultúra meghatározza a keresztyénséget, miközben nem nő fölébe: Nigériától Indonéziáig, Indiától Írországig ugyanaz a Krisztus a legfőbb kincse a ma élő keresztyéneknek. A vasárnap délelőtti, záró istentiszteleten százhúszezres gyülekezettel ünnepeltem az Elba partján. Az igehirdetés arról szólt, Isten országa közöttünk van. Cserkészek osztottak úrvacsorát, a folyón pedig evezősök húztak el: Hamburgba indultak, a 2013-as Kirchentag helyszínére. Könnyezve integettem nekik. A szívem ÜBERFÜLLT.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás