István királynak, a magyar nemzet egyik legnagyobb alakjának zsenialitása abban rejlett, hogy egyértelműen a megnyugváshoz és a keresztyénséghez kapcsolta keletről jött népét. Erős kézzel, de nagy bölcsességgel építkezett a nem könnyű történelmi körülmények között. Honosított mindent, ami a magyarság jövőjét szolgálta, de jól tudta azt is, ami „helyzettudatunkból" következett. Államunk alapjai ezért minden próbát kiálltak az ő példáját követő utódok működése nyomán is.

A magyarság állama egy Európában rokontalan nép megmaradási kerete lett a Kárpát-medencében, egyben olyan nemzeti kultúra bölcsője is, amely gazdagítani tudta földrészünk sokszínű szellemét. S egy olyan közösséget is megalapozott, amely egy soketnikumú és -vallású közegben domináns tényezőként nagyrészt békében tudott élni nem magyar honfitársaival. Két Kárpát-medencei nemzet is a magyar államnak köszönheti létezését: a szlovákok és a ruszinok. Ha ugyanis a magyar állam szilárd határaival nem választja el őket a nagy létszámú többi szlávoktól, akkor ők ma más nemzetek tagjai volnának!

Augusztus huszadika egyben felekezeti, vallási ünnep is. Katolikus testvéreink Szent Istvánt ünnepelik (most már az ortodoxok is, miután szentté avatták). Van-e közünk nekünk, reformátusoknak ehhez? Annyiban mindenképpen, hogy csak István király nyugati ("római")döntése nyomán lehetünk reformátusok. Ha ő Kelet felé fordul, nincs magyar reformáció sem! Mi egyébként az uralkodva is szolgáló keresztyén embert tiszteljük és ünnepeljük István királyban, azt az embert, aki az egyéni bajai ellenére is követte küldetését.

Van-e aktualitása egy ilyen régi tartalmú ünnepnek? Mindenkor van, mert közösség nélkül nincs egyéni boldogulás sem. Szellemi haza, identitás nélkül még önmagunkat sem tudjuk kifejezni. Hazát teremteni pedig a legnagyobb dolog. Augusztus huszadikán mi, magyarok ezt ünnepeljük.

Tőkéczki László
egyetemi tanár, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka