Az álszabadság és az európai erőd

Határok átlépése, de milyen áron? - ez volt a mottója az Európai Egyházak Menekültügyi Bizottsága nyári közgyűlésének. Kanizsai-Nagy Dórát, a református menekültmisszió vezetőjét a végrehajtó bizottság póttagjának választották meg a svédországi tanácskozáson. A konferencia a határok szigorításából adódó emberi kockázatokra és tragédiákra mutatott rá, valamint választ keresett arra, hogyan csökkenthető az emberi áldozatok száma.

Melyek az európai menekültügy legégetőbb kérdései?

Európa folyamatosan erősíti külső határait, hatalmas költségvetési forrásokat fordít a szigorításokra. A határok azonban átjárhatók azoknak, akik meg tudják fizetni az árát. Az „európai erőd" nem a kultúrát és a biztonságot őrzi, hanem csak azt hivatott távol tartani, aki a gazdaságunkat fenyegeti. A határok lezárása melletti fő érv, hogy meg kell őrizni Európa kulturális identitását, meg kell akadályozni a korlátlan bevándorlást. A gond az, hogy csekély a szolidaritás a menekülőkkel szemben. A tanácskozáson elhangzott: a szabadságunk nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy zárt közösségben szabadon éljünk, hiszen ez álszabadság, a szabadság-eszme bálványozása.

Milyen kockázatot vállal, aki menekül?

Pillanatok alatt kell összeszedni a családtagokat és útnak indulni. Közben sokan elvesztik családjukat, a magukkal hozott kis pénzt vagy tárgyakat. A menekültek nem térhetnek vissza hazájukba, hiszen azért menekülnek, mert üldözik őket, veszélyben az életük. Számos menekülttel találkozunk, akik lelkibetegek, mert nem tudnak valódi kapcsolatot tartani az otthon maradottakkal. Ha megbetegszik a szülő, nem látogathatják meg, nem segíthetik, nincsenek jelen az ünnepeken, nem búcsúzhatnak el a halottaiktól. Ez az egyik legnagyobb emberi trauma. Az új országukban nehezen találnak a magukéhoz hasonló közösséget, és rettenetes honvágy gyötri őket. A másik gond, hogy új hazájukban nem tudják elfoglalni a társadalmi hierarchiában azt a szintet, mint otthon. Nálunk például egy egyetemi végzettségű mérnök-hitoktató házaspár elmegy betanított munkásnak.

Mi lehet a keresztyének feladata a menekültekkel?

A gyülekezetek életében a kivándorlás és a bevándorlás egyaránt félelmet okoz. Számos gyülekezet elfogy, mert tagjaik elvándorolnak a jobb élet reményében. Azonban a gyülekezetek gazdagodhatnak is azáltal, ha befogadnak menekülteket. A közgyűlésen egy német lelkipásztor mesélt arról, hogy számos új gyülekezeti tag csatlakozott hozzájuk, amikor elkezdtek menekültekkel foglalkozni. Önkéntesek tartottak nyelvórákat, segítették őket. Sokaknak rácsodálkoztak, hogy az egyház valós problémákat igyekszik orvosolni, segít a beilleszkedésben és a lelkigondozásban. A menekültekkel való törődés hozta őket közel az egyházhoz.

Hogyan lehet befogadó gyülekezetek kialakítani?

Lehet segíteni alternatív liturgiai rendek bevezetésével. Olyan alkalmakkal, ahol saját anyanyelvükön imádkozhatnak a menekültek. Jól összehozza a közösséget, ha az istentiszteleti alkalmak után mindig egy másik nemzetiségű főzi meg hazája jellegzetes ételét. A keresztyén szemlélet az lenne, hogy elfogadjuk a rászorulók iránt felelősségünket akkor is, ha pénzbe kerül, és ha a menekülők nem tartoznak közénk.

A református menekültmisszióról

A református menekültmisszióban 17 munkatárs és 30 önkéntes dolgozik, főként szociális munkások és tanárok. A misszióban Lakhatási program, Iskolaintegrációs program, és migráns tanoda segíti a menekültek beilleszkedését. A misszió munkatársai hívásra szívesen mennek iskolákba, gyülekezetekbe előadást tartani.
Elérhetőségeik: www.rmk.hu/menekültmisszió

Fekete Zsuzsa

A közgyűlésről Kanizsai-Nagy Dóra beszámolóját az alábbiakban olvashatja. 

Beszámoló

Egyházak Bizottsága a Migránsokért Európában, 19. közgyűlés, Sigtuna, Svédország.

A CCME jelenleg Európa 17 országából 25 tagegyházat és két szakosított intézményt összefogó szervezet, melynek 19. közgyűlése a „Határok átlépése-milyen áron?” mottót választotta.

Az első napon beszámolót hallhattunk egy svéd-eritreai újságíró személyes tapasztalatairól az Eritreából menekülő személyek menekülési útvonalainak kockázatairól, majd a menekülés, az európai határok és az emberi életek kockáztatásának összefüggéseiről való teológiai reflekciót hallhattunk egy pódiumbeszélgetés keretében. A nap második felében ötféle tematizált műhelymunkában vehettek részt a jelenlévők, melyek az európai menekültügy legégetőbb kérdéseivel foglalkoztak. A második és harmadik napon pedig a CCME működését érintő kérdésekről, a CCME-CEC kapcsolatáról, költségvetésről és munkatervről beszélgettek a résztvevők és hoztak meg döntéseket szavazás útján.

A 100 éve kialakított nemzeti határok felállítása óta sosem volt ilyen nehéz átlépni Európa határait, különösen azok számára, akik háború és üldöztetés elől menekülnek. Bár az EU egyre nagyobb költségvetést rendel a távoltartás és határellenőrzés céljára, nyilvánvalóvá válik, hogy mindez nem képes visszatartani az embereket, a szigorítások csak a menekülési utak alakulására vannak hatással, az átjutás a határokon egyre drágább és egyre kockázatosabb. A legtöbben sosem érkeznek meg, hanem életüket vesztik az Európát övező vizekben, vagy visszatoloncolják őket a környező országokba. A konferencia arra koncentrált, hogy megvilágítsa a határok szigorításából adódó emberi kockázatokat és tragédiákat, továbbá választ keresett arra, hogyan csökkenthető az emberi áldozatok száma, hogyan érhető el, hogy Európa védje a sérülékeny csoportokat és hozzon létre integrációjukra összpontosító hatékony eljárásokat.

Az “Európa Erőd” fogalom megkérdőjelezhető, hiszen egyes migránsokat szívesen fogadunk, sőt, aki meg tudja fizetni, az illegálisan, hamis dokumentumokkal szintén át tud jutni még az erőd falain, aki viszont nem tudja megfizetni, az csónakon indul neki a Földközi-tengeren keresztül vagy menekülttáborokban várakozik éveken át. Fontos lenne beismerni, hogy az “erőd” nem mindenkit tart távol. Nem a kultúrát és a biztonságot őrzi, hanem csak azt  hivatott távol tartani, aki a gazdaságunkat fenyegeti. Egyes tagországok között óriási különbségek vannak a felelősségvállalásban, eltérőek az elfogadási arányok, az áttelepítési vállalások.

Európának meg kell vizsgálni a felelősség értelmezésének kérdését, ugyanis a zárt közösség (gated community) kialakulását erősíti, ha kizárólagosan a migránsra terheljük a produktivitás és beilleszkedés felelősségét. A keresztyén szemlélet ellenben az lenne, hogy elfogadjuk a rászorulók iránt felelősségünket akkor is, ha pénzbe kerülnek és nem tartoznak közénk.

MERON ESTEFANOS,  svéd-eritreai újságíró beszámolt az Eritreából való fő menekülési okokról, majd a menekülés útjainak a kockázatairól. Eritreában 17 és 50 év közöttiek számára kötelező a sorkatonaság, ez a korosztály nem hagyhatja el az országot a kormány engedélyével. Havonta a becslések szerint kb. 5000 fő hagyja el illegálisan az országot, azaz dezertál. Az utóbbi tíz évben becslések szerint 300 000 eritreai menekültet regisztráltak a világban. Az etióp-eritreai konfliktus miatt Etiópián át csak kevesen mernek menekülni, legtöbben Szudánon keresztül próbálkoznak, ám Szudán gyakran visszatoloncolja a regisztrálatlan eritreai menekülteket, akiket dezertálás miatt a kormány azonnal halálra ítél. Akik Szudánon átjutottak, azok általában Líbia partjain szálltak hajóra. A Kadafi-kormány idején azonban a Líbiával kötött megállapodás alapján az EU Líbiába toloncolhatta vissza az Európát elérő menedékkérőket. Ennek hatására a menekülés útja Izrael felé tolódott 2006 környékén. 2009-ben Izrael szigorított és szintén bevezette a szigorú fogvatartást, melynek hatására az eritreaiak közül egyre kevesebben választották önként az Izrael felé vezető utakat, így lecsökkentek azoknak a beduinoknak a bevételei, akik eddig segítették az úton lévő személyeket a továbbjutásban. A bevételcsökkenés miatt kialakult, hogy a Sínai-félszigeten élő nomád törzsek egy része Eritrea-Szudán határában vadászott a menekülőkre és a Sínai-félszigetre szállította őket, tömeges kínzóhangárokban fogvatarva őket, majd váltságdíjat követeltek a családtagoktól. Az újságíró több személyes példát bemutatott, akiknek a sorsát megismerhette a Sínai-félszigeten tett látogatásakor. A 2009 óta folyó brutalitásról a nemzetközi média és politika alig foglalkozik, 2011-2013 között becslések szerint 7000 embert tartottak fogva és kínoztak éveken át. Vélhetően 4000 körüli ember vesztette már életét. A kérdés szorosan összefügg az európai külső határok szigorításának továbbgördülő hatásaival, nagyon fontos lenne a helyzet feltárása.

Hakan Sandvik a Svéd Egyház lelkésze a szabadságról és a felelősségről tartott előadást. A zárt közösségen belül megélt szabadságot álszabadságnak és a szabadság-eszme bálványozásának nevezte, mert a lekorlátolt, feltételekhez kötött szabadság nem szabadság, hanem a függőség evangéliuma. Az idegen héberül „gér”, arabul pedig „jar” és az arabban szomszédot jelent. Rabbik szerint Izrael legáldottabb ideje a sivatagi vándorlás alatt volt, hiszen minden nap Istenre való utaltságuk bizonyosságában éltek. Az ígéret földjén ez már elhomályosult és kerítéseket, falakat építettek. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy nem empatikus felindulásból kell szeretni, hanem a szeretetünknek az identitásunkból kell erednie, mert vándorok vagyunk mind, Istentől és nem másoktól való függőségben.

Egy panelbeszélgetésben Seta Hadeshian bemutatta a Libanonban élő szír menekültek helyzetét. Jelenleg a szír menekültek teszik ki Libanon népességének a 36 százalékát, és szétszórva élnek az ország területén, albérletekben, üdülőkben, barátoknál befogadva vagy foglalt házakban, a környező országokban viszont rendkívüli jelleggel állítottak fel menekülttáborokat az érkező szíreknek. A menekülők 77 százaléka Libanonban nő és gyerek, a családi kasszához való hozzájárulás őket is terheli, korai házasságok köttetnek és a máshol alkalmazott központosított megoldásnál is sokkal jobban elterjedt a gyerekmunka, az emberkereskedelem, a “survival sex” azaz a túlélés érdekében létrejövő nemi aktusok. További nagy probléma, hogy 29000 terhes nő jött át a határon, és a külföldön megszületett gyerekeket a környező fogadó országok nem regisztrálják, egy új generációnyi hontalan szír nő fel így.  Seta szerint az arab tavasz az I. világháború óta történt legtragikusabb dolog, a keresztyének megmaradása a Közel-Keleten kiemelten drámai, hárommillióból mára kétszázötvenezer maradt.

Az Egyházak Világtanácsának elnökpüspöke videoüzenetben köszöntötte a jelenlévőket. Beismerte, hogy számos gyülekezetben nagy félelem uralkodik a migráció lehetséges hatásai miatt, ám emlékeztetett, hogy számos gyülekezet túlélését jelentheti a migránsok érkezése és becsatlakozása a helyi gyülekezeti életébe. A migráció valóban kihívást jelent tehát az elvándorlás és a bevándorlás szempontjából egyaránt.

A „Itt vagyok, mert hiszek!” című műhelybeszélgetésen azokról a menedékkérőkről volt szó, akik keresztény hitük miatti üldöztetés elől menekülve kérnek védelmet Európában. Német, svéd és norvég példákat hallottunk a menekültügyi eljárások során arról az anomáliáról, amikor hit kérdéseiről bírák és hivatali ügyintézők döntenek. Nyugati egyházi partnereink erős együttműködést alakítottak ki a bevándorlási hivatalokkal, érzékenyítő tréningeket tartva az áttérésekről, friss keresztényekkel folytatott menekültügyi interjúknál szem előtt tartandó kérdésekről. Norvégiában petícióval kérték a bevándorlási hivatal munkatársait arra, hogy áttért menedékkérők esetében vegyék figyelembe a gyülekezet által adott referenciát.

A közgyűlés elfogadta a 2015-2017-es időszak költségvetését és munkatervét, megválasztotta a végrehajtó bizottsága (ExCom) új tagjait: Prof. Dr. Victoria Kamondji, Elena Timofticiuc, Alfredo Abad, Thorsten Leisser, Efthalia Pappa, Dr Jery Jehu-Appiah, Lemma Desta állandó tagok és Nektarios Ioannou és Kanizsai Nagy Dóra póttagok személyében.

A közgyűlés nyitó plenáris részéről viedofelvétel készült, mely megtekinthető az alábbi linken:

http://www.youtube.com/watch?v=zvij43ljHhA