A fiatal zenész egy művészeti szakközépiskolában tanít zeneirodalmat, zenetörténelmet és hangképzést. Bár ötéves korától zenei oviba járt, zongorázni tanult és kisiskolásként fejben komponált nagyzenekari műveket, csak kamaszként tudatosult benne, mennyire fontos számára a zene.
- Tizenkét éves lehettem, amikor írtam egy keringőt zongorára, és megmutattam a tanáromnak. Csak annyit mondott rá, hogy szép, de inkább gyakoroljam a darabjaimat.

Az inspiráló kapcsolat
Nem valami fényes indítás egy szárnyait bontogató dalszerzőnek, be is került a rossz élmények raktárába. A zene ennek ellenére folyamatosan utat tört magának Jonathan életében. Nem hagyott fel a zeneszerzéssel, tizennégy éves volt, amikor megírta első komolyabb dalát Istenről.
- A szüleim keresztyének, volt egy tőlük tanult istenképem. Egy idő után azonban át kellett hogy alakuljon a neveltetés saját, személyes tapasztalattá. El kellett döntenem, hogy hiszem-e vagy sem, amit a szüleim tanítottak nekem. Úgy határoztam, hogy bízom bennük, hiszen jó és hiteles példák voltak előttem. Azt gondolom, a döntésem után Isten is tudott lépni felém oly módon, hogy megtapasztalásokat adott nekem. Kapcsolat kezdett kiépülni Isten és köztem, ami minden másnál jobban inspirált.

Nem engedi elveszni
Ha nem vagyunk Istennel közvetlen viszonyban, akkor elsorvadhat az a talentum, amit adott nekünk - véli a zenész.
- Gyakran előfordul, hogy nehézségek adódnak az életben, a művészember egyébként is sérülékenyebb, könnyebben eldobja az álmait. De hiszem, hogy Isten tudja, mit miért alkotott, és nem engedi azt elveszni. Tizennégy éves önmagamra úgy emlékszem, hogy Istenhez, valamint a zenébe menekültem a problémáim elől. Nem mondok újdonságot azzal, hogy a gyerekek sokszor nagyon gonoszak egymással. Az egyik oldalon áll a gonoszkodó tábor, akik adják az ütést, és a másik oldal kapja. Én az utóbbi táborba tartoztam. Természetesen mindenki kap sérüléseket, még azok is, akiken egyáltalán nem lehet ezt észrevenni. Talán érzékenyebb voltam az átlagnál az engem érő ingerekre, és egy sérült szív mindig keresi a bekötözést. Isten kegyelme, hogy olyan családi közegben nevelkedtem, ahol igazi megoldást tudtam találni a gyógyulásra, és nem kellett kerülőutakat tennem.

Mélységek
Jonathant a többi gyerek gyakran „lejugoszlávozta", menekültnek nevezte, mivel szerb-magyar származású lelkipásztor édesapja a Délvidékről költözött át Békés megyébe családjával. Jonathan azonban feleslegesnek tartja, hogy a gyerekkori történeteket elemezzük, szívesebben beszél a zenéről. Azt mondja, hogy korábban mások dalait énekelte, de azok nem adták át pontosan azt az érzést, amit ő maga fogalmazott volna meg.
- Érettségben és gondolkodásban elindultam egy olyan irányba, hogy a magam szűk eszköztárával már ki tudtam fejezni Istennek a saját gondolataimat, érzéseimet. Vannak lendületes, energikus és szomorúbb dalaim, de olyan mélyek is, amelyekből keveset lehet találni a magyar keresztyén zenei repertoárban. Persze erről inkább a hallgatóknak kellene véleményt mondani és nem nekem.

Nálad van az otthonom
Keresztyén körökben Jonathan egyik legismertebb dala a Jézus, leborulok című, amelyet számos gyülekezetben énekelnek. Azt mondja, hogy ez nagyon mély, imádó dal, aminek legfontosabb sora az, hogy „nálad van az otthonom".
- Itt nem a mennyei otthonra gondolok, hanem a földi életre, ahol most töltjük a mindennapokat. Itt is Isten ad nekünk olyan otthont, ahol helyünk van és biztonságban vagyunk. A dal második versszaka már utal az eljövendő otthonunkra is: „a mennyben az angyalok magasztalják őt".

Megfogalmazni a megfogalmazhatatlant
Elsődleges célom, hogy az emberek beleszeressenek Istenbe - vágja rá Johathan, amikor a dalai céljáról kérdezem.
- Azt szeretném, ha a dalaimon keresztül Isten szeretetének olyan mélységét tapasztalnák meg az emberek, ami patthelyzetbe hozza őket: választhatnak, hogy foglalkoznak-e vele vagy sem, de kénytelenek elgondolkodni azon, hogy kell-e nekik ez a szeretet. Gyakran előfordul velem is, hogy olyan dolgok motoszkálnak bennem, amiket valamiért nem tudok kifejezni, de megtalálom egy versben, és azt érzem: jó, hogy valaki megfogalmazta helyettem. Dalaimban sokszor próbálom megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, a mély, belső dolgokat.

Egyszerűen hinnie kell
A dalok célközönségéről érdekesen nyilatkozik Johathan, mert szerinte bizonyos szempontból az elsődleges közönség nem célközönség. Vagyis, most leginkább a keresztyén közönséghez jutnak el a dalai, de szeretné Istent megismertetni a világi emberekkel is.
- Sok olyan ember van, akinek van valamiféle istenképe, de konkrétan nem tudja megfogalmazni a hitét. Egyszer kaptam egy igen bátorító véleményt az egyik főiskolai házi koncertünk után. Az egyik ateista osztálytársamat annyira megragadta a Jézus, leborulok című dalunk, hogy azt mondta, hitetlensége ellenére úgy érzi: egyszerűen hinnie kell. Nem tudom, hogy most hol tarthat a hitében, hol lehet benne az akkor megfogalmazódott érzés. Azt gondolom, hogy ez apró magocska volt, de valahol ott maradt benne. Isten pedig majd gondoskodik róla, hogy eszébe jutassa. Az már egyéni döntés, hogy mit kezd vele.

A siker, mint eszköz
Hogy „vevő" lesz-e a világ a mély, dicsőítő dalokra, egyelőre még titok. Jonathan azt mondja, ha eszköz lehetne Isten kezében, annak nagyon örülne. Nem titkolja, hogy szeretne betörni a dalaival és sikeres zeneszerzővé válni, de mindeközben józan akar maradni.
- Szerintem az a legnagyobb siker, ha Isten tökéletes akarata és az enyém teljes összhangban, produktív módon találkoznak, és ha ez a találkozás profán értelemben is sikerként ölt testet, az bónusz! Nem szeretném, ha a dicsőség maga alá temetne, és annak bábjává, eszközévé válnék. Éppen fordítva: a siker inkább az én eszközöm legyen ahhoz, hogy minél több embernek tudjak üzenni Istenről és azokról az értékekről, amelyekről meggyőződésem, hogy minden embernek szüksége van rájuk és amelyek mindenkinek javára válhatnak.

Életem prioritása
Jonathan benevezte egyik barátjával közös dalukat, a Love Is A Verb címűt az euróvíziós dalfesztivál selejtezőjébe, de a zsűri nem juttatta tovább a dalt a középdöntőbe. Beszélgetésünk közben felvetem neki, hogy a dalfesztivál értékrendjéhez szoktatott közönség elé nem könnyű feladat kiállni és Isten szeretetéről énekelni.
- Sokat gondolkodtam, vajon milyen lesz ez. Alapvetően van egy polgárpukkasztó attitűdöm, ezért egyáltalán nem zavar, ha megosztom a véleményt, sőt kifejezetten úgy veszem, hogy ez eredmény, hiszen akkor csináltam valamit. Az állóvíz nem jó, a semleges dolgok nem maradnak meg senkiben. Nem a saját gondolataimat akarom másokra erőltetni, hanem inkább gondolatokat szeretnék elindítani. Angliában hallottam egy jó mondást az egyik festőtől: „Ha festő vagy, nem kell minden egyes képen Jézus arcát megfestened. Fess jól, és az emberek megkérdezik, hogy miért teszed." Hasonlóan gondolom én is: nem az szól nagyobbat, ha Jézusról kiabálok úton-útfélen, hanem az, ha minőséget képviselek a dalaimban. Annyi mindenről beszélnek manapság az emberek, hogy ki milyen másságot képvisel, akkor én miért ne beszélhetnék arról, hogy az életem prioritása Isten.

Ahová másként nem jutna el
Jonathan szavai különösen csengenek a közelmúltban véget ért eurovíziós dalfesztivál végeredményének tükrében. Ami őt illeti, bár egy ajtó bezárult előtte, mára megnyílt egy másik. Egy zenei producer benevezte az egyik kereskedelmi tévécsatorna tehetségkutatójába. Meglehet, hogy a fiatal zeneszerző-énekes-zongorista Istenről szóló dalait ősztől a képernyő előtt ülve is hallgathatjuk majd. És talán sikerül azokban az otthonokban is felkavarnia az állóvizet, amelyekbe az evangélium másként nem jutna el.

Fekete Zsuzsa