Jézus Krisztus a középpont

Jézus Krisztus körül forog a világ és nem az ember, a humanizmus, vagy a politika körül – emlékeztet Sípos Ete Álmos adventi beszélgetésünk kezdetén. A nyugalmazott lelkipásztor szerint emberközpontúvá vált az egyház.
- A világ várakozik, ahogy várakozik, de az egyháznak sokkal többet kellene Jézus Krisztusról beszélni, különösen adventben. Nem az a kérdés, hogy kíváncsiak-e minderre, hiszen Ninivében sem voltak kíváncsiak Jónásra, de ő csak ment és mondta, amit kellett – mondja a bibliai példát.
A Bibliaszövetség főtitkára azt állítja, hogy az egyház hibázik, amikor folyamatosan azt keresi, mire vágyakozik a világ és mi tetszik neki, mert a mondanivaló középpontjában mégis mindig Jézus Krisztusnak kell állnia.
– Ma már senki nem figyel az egyház olyan kijelentéseire, hogy várjuk Jézust és legyetek készen. Ezek a mondatok közhelyekké válnak, ha nem magyarázzuk meg pontosan, hogy mit jelentenek. A hitvallások és Kálvin csodálatosan beszélnek Jézusról – fűzi hozzá.

Kisgyermekként lép közénk

A lelkipásztor úgy véli, hogy a Krisztusvárás lassan népszokás szintjére süllyedt, ahol eluralkodik a szeressük egymást gyerekek hangulat, hiszen jön a karácsony, és ilyenkor illik kicsit jobbnak lenni, mint a hétköznapokon.
Sípos Ete Álmos szerint az egyház az oka az ünnep torzulásának. Bugyutának tartja, mikor mindent áthat az a romantikázó hangulat, amiben az aranyos bébi pihen Mária kezében, hiszen ilyenkor – mint mondja – elsikkad az inkarnáció titka, vagyis hogy kisgyermekként belép közénk Krisztus, az örökkévaló Isten.
- Nem a pásztorok és nem az angyalok a lényegesek ebben a történetben. Itt minden Jézusra mutat, és úgy teljesedik be, ahogyan megírták egykor – magyarázza, majd emlékeztet arra is, hogy az ószövetségi próféciák nem feliből-harmadából, hanem szó szerint beteljesedtek. Keveset hallunk arról, hogy Krisztus visszajövetele dráma lesz a hitetleneknek, és örömünnep a megváltottainak.

A valódi dráma

Idén karácsonykor megnőhet az egyház jelentősége, ha hirdeti a vigasztalás evangéliumát – mondja az ország szociális helyzetére utalva Sípos Ete Álmos. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy dramatizálják a gazdasági helyzetet; az igényeket az egekig tupírozzák és mindenki boldogtalannak érzi magát, ha nem tud legalább a feléig eljutni. Régen a parasztemberek nyolc-tíz gyereket neveltek, kint dolgoztak a határban, nem könnyítette az életüket mosógép, porszívó és egyéb technikai vívmány, mégis istenfélők és boldogok voltak.
- A II. világháború előtt nem volt jellemző az a boldogtalanság és elégedetlenség, mint most. Persze a magyar ember szeret siránkozni, de ennél mélyebbre kell látnunk. Csak Istenben nyugszik meg a lelkem – mondja a zsoltáríró. Ki kell mondani, hogy az Istenhiány a valódi dráma.
A lelkipásztor szerint akkor sem változna sok minden, ha a keresztyének szétosztanák a nélkülözők között vagyonuk egy részét.
- A gazdag se és a szegény se akar megtérni. Minek kell történnie, hogy odaforduljanak Istenhez?

Kegyelemből

Sípos Ete Álmos tizenegy gyereket nevelt fel a feleségével. Sokszor kérdezgetik tőlük, hogyan bírták a neveléssel járó feladatokat, de most is csak mosolyog a felvetésen és annyit mond, nincs módszer, kegyelemből.
- Sok hibát vétettünk, de Isten gondoskodott rólunk és eltartott minket. Nem dúskáltunk, de nem is nélkülöztünk. Isten lelki ébredést adott gyülekezeteinkben és az megváltoztatta a légkört. Huszonnyolc évig szolgáltunk ebben a térségben. Boldogan, királyi gyermekként éltünk, és most is boldog vagyok.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás