„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Égi udvar a földön
A SkyCourton át sétálunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljára. Itt nyílik meg karácsony előtt a kápolna, ahová imádkozni, elcsendesedni térhetnek be azok, akik életük kormánykerekét valaki másnak adják át tízezer méter magasan.
A legjobb helyen
Krasznai Andrea, a repülőtéri misszió vezetője kalauzol a fényes „Égi udvaron" keresztül egészen az új kápolna helyéig. A régi kápolnát a repülőtér átalakítása miatt megszüntették, most forgalomtól elzárt terület. Az új helyiség üres, üvegfalú, szalagfüggönyös szoba, amely korábban a Delta Airlines irodája volt. Az egyházak megkapták a kiváló helyen lévő területet, amelybe beépítik a magyar építési hagyományokat tükröző régi – Török Ferenc Kossuth-díjas építész tervezte – kápolnát.
Rohanó emberekA repülőtéren emberek ezrei sietnek el egymás mellett – mondja Krasznai Andrea, ahogy végignézünk a nyüzsgő utascsarnokon.
– A légi országutakon közlekedők igyekeznek, hogy le ne késsék a járatukat, találkozhassanak a szeretteikkel vagy éppen üzleti partnereikkel. A repülőtér az ország kapuja is, hiszen a négy égtáj felől érkeznek az utasok. Sokan meglepődtek a szekuláris környezetben létező Isten háza láttán. Az első kápolna Bostonban nyílt meg 1947-ben, amelyet a New York-i követett. Hazánkban a rendszerváltozás után döntöttek úgy a légi közlekedés vezetői, hogy szükség van a lelki kikötőre – mondja a református lelkész.
A repülőtéri misszió vezetője profi lelkigondozóként hamar kiszűri, hogy kik rendezik el inkább magukban félelmeiket, érzéseiket, és kik azok, akik szívesen megnyílnak az utazás előtt.
– A lelki oázisba elsősorban azok tértek be, akik várták, hogy valaki megszólítsa őket. Jóllehet a kápolnalátogatók első mondata sokszor úgy hangzott: „Elnézést, rohanok!", de amikor megérezték, hogy szívesen meghallgatom őket, odafigyelek rájuk, másodlagossá, sokadlagossá vált a rohanás kényszere.
Cifra nyomorúság
A modern terminál csillog-villog, parfümfelhőt húzó, elegáns hölgyek és urak intézik sietve beszállás előtti utolsó telefonjaikat. Krasznai Andrea szerint a repülőtér mégis gyakran a cifra nyomorúság világa.
– Az elegáns külsőségek és a belső feszültségek ellentéte felerősödik. Az elmúlt években számtalan ember életútja nyílt meg előttem, amelyek közül sok történet mindmáig bennem él. Egyszer egy Giorgo Armani öltönyt viselő utas lépett be a kápolnába és arról panaszkodott, hogy hiába a vagyona, elrepülhetne akár a világ legtávolabbi pontjára is, mégis boldogtalan és öngyilkossági gondolatok foglalkozatják. Megkérdeztem, hogy imádkozhatok-e érte, és igennel felelt. Lehunyt szemmel kértem számára égi segítséget. Az ima végeztével ránéztem és láttam, hogy könnyek gördülnek le az arcán. Nehezen talált szavakat, halkan annyit mondott: „Ön volt az első, aki valaha is imát mondott értem". A poszt-posztmodern embernek sok mindene megvan, csak éppen gyakran nincs, aki odafigyeljen rá, időt áldozzon rá és szeresse.
Zuhanás
Számos utas magától a repüléstől fél. A vonzás és taszítás ambivalenciája bennünk van. Vajon ki kormányozza a gépet, ha minden Isten kezében van?
– Természetesen a pilóta kormányozza a repülőgépet – adja meg a választ a lelkipásztor. Mindig imádkozom a földi és légi személyzetért, az utasokért, hogy minden a legnagyobb rendben történjen, de tudom, hogy a pilóta kezét is fogja Valaki.
A misszióvezetőtől azt kérdezem, hogy ki fogja annak a pilótának a kezét, aki akár több száz utassal a háta mögött lezuhan a gépével. Krasznai Andrea szerint a hogyan engedheti az Isten kérdés megválaszolása sokszor a titkok világába tartozik.
– Egy-egy utasszállító műszaki meghibásodása vagy egyéb eredetű katasztrófája esetén rendszerint hiába a racionális okok feltárása, az ember értetlenül tekint az ég felé, és Isten-alapú választ keres. Hogy mi miért történik, sokszor nem tudjuk, hiszen „a titkok az Úréi". A létnek vannak olyan dimenziói, amelyekbe nincs bepillantásunk, de azt tudom, hogy minden vég egyben az újnak kezdete – az örök életé. Amikor 2009-ben az Air France járata az Atlanti-óceánba zuhant, négy magyar – köztük két gyermek – vesztette életét. Emlékükre ökumenikus gyászistentiszteletet tartottunk. Az egyik kisfiú nagymamája elmondta, milyen sokat jelentett számára, hogy eljöhetett a szertartásra, hiszen „az óceán közepére mégsem mehet."
Nem hitték el
A kápolnába nem csak az utasok, hanem a légi közlekedésben dolgozók is gyakran betértek egy-egy imára, beszélgetésre. A MALÉV alkalmazottai rendszeres „vendégek" voltak, néhányan az ebéd helyett inkább a lelki táplálékot vették magukhoz. Nem hitték el, hogy megtörténhet: hatvanhat év után megszűnik a MALÉV. Még a bejelentés után is sokan abban reménykedtek, hogy csoda történik.
– A magyar nemzeti légitársaság dolgozóit igen fájdalmasan érintette a felszámolás ténye. A megszűnés bejelentése előtt és azután is bibliai idézeteket, igés lapokat vittem be a MALÉV központi irodájába. Az egyik menedzser, aki sokat tett azért, hogy mentse a menthetetlent, azt a szentírási igét húzta, hogy „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök." A pillanat töredéke alatt értette meg, hogy Isten kijelentette neki a jövőt. Remélem, feltűnik még a repülőgépekre festett magyar trikolor... Talán lesz egy új nemzeti légitársaság – zárta gondolatait Krasznai Andrea.
Ha így lesz, bizonyára még gyorsabban betelik a repülőtéri misszió vendégkönyve, amelyben az egyik legkedvesebb fohász: „Istenünk, add, hogy a pilótánk ne repüljön gyorsabban, mint ahogyan arra az őrangyalunk képes."
Fekete Zsuzsa