Édesapja Szabó Imre budapesti esperes, édesanyja kolozsvári születésű iparművész volt. Szabó Éva 1924. május 22-én Budapesten, a Bakáts téri szülészeti klinikán látta meg a napvilágot. Öten voltak testvérek. A szülők mindent megtettek, hogy művelt embereket neveljenek, a gyerekek német nyelvű óvodába jártak, nyaranta Svájcban fejlesztették nyelvtudásukat. Zenélni tanultak, vívtak, úsztak, korcsolyáztak.

Bár vallásos családban nevelkedett, konfirmációja napjára, 1940. május 13-ra mint megtérésének csúcspontjára emlékezett.
– Hálás vagyok Istennek, hogy megtérhettem, és sajnálok sok vallásos családban felnövekvő gyereket, akinek nincs személyes találkozása Jézus Krisztussal – vallotta egy bizonyságtételében, már hetvenhárom évesen. – Nem lehetett más célja életemnek, mint hogy Jézus Krisztus szolgálója legyek…

A háborús évekről így mesélt:
– Egész fiatalon akaratlanul belekerültünk a jó cselekedetek nagy forgatagába. Isten minden hitre juttatott gyermekéhez odakapcsolja a jó cselekedetek lehetőségét. Kérdés, hogy vállalom-e vagy sem, cselekedem-e vagy sem. Amikor zsidót kellett menteni, mentettük a zsidót, amikor német tisztet, akkor mentettük a németet…

Az ébredés időszakáról úgy fogalmazott, hogy a Szentlélek adta azt a csodálatos öt évet.
– A reformáció óta nem volt egyházunkban olyan nagy lelki ébredés, mint 1947 és 52 között. Ahogyan mentünk faluról falura, mindenütt zsúfoltak voltak a templomok, még azokon kívül is álltak; spontán imaközösségek alakultak… Ma is ez a nemzedék az oszlopa a református egyháznak. Bárhová megyünk, az idősebb vezetők között olyanokat látunk, akiket az ébredés időszakában szólított meg az Úr. Ha a mi egyházunk nem kapja az ébredést, elveszett volna ebben a negyven esztendőben – mondta több mint egy évtizeddel ezelőtt.

– Életem minden nagy eseményét Isten igéjére és Isten szavára cselekedtem, amit nem, az megsemmisült – vallotta élete fordulópontjairól. Férjével, Szabó Imrével a budapesti teológián ismerkedtek meg, 1949-ben kötöttek házasságot. Hét gyermekük született. Süt a nap című életrajzi könyvében azt írja: „Gyermekeimnek sokszor mondtam, hogy bennetek ott van az egész Nagy-Magyarország. Nagyapátok csallóközi, nagyanyátok székely, apátok délvidéki, anyátok budapesti születésű.” Hét gyermeke közül hárman – Julianna, István és Gábor – református lelkipásztorok lettek.

Házastársával harminchárom évig (1952–1986) szolgáltak Sárbogárdon. Szabó Éva azt vallotta: a béketűrés és a szenvedés hozzátartozik a keresztyén élethez, ezt senki nem fogja megspórolni, aki igazán Jézust akarja követni. Férje házasságuk 62. évében, idén áprilisban halt meg. Fél évvel később, 2011. október 17-én, Szabó Éva is követte Teremtőjéhez.