„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
Egyciklusú énektanár-egyházzenész képzés indul
Az új felsőoktatási törvény adta lehetőségekkel élve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékén a most következő tanévtől egyciklusú, két szakirányos, egyházzene-tanári és ének-zenetanári képzés indul, melyben az állam által fizetett (ösztöndíjas) rendszerben kétszakos zeneművész-tanári diploma szerezhető.
Az osztatlan, 5+1 éves, kötelezően kétszakos, alap- és középfokú tanításra egyaránt felkészítő oktatás folyik majd, ahol az utolsó év összefüggő szakmai (iskolai) gyakorlat lesz. E képzési forma nemcsak a végzettek szélesebb körű képzettségét és jobb egzisztenciális biztonságát szolgálja, hanem kiváló lehetőség az iskolai énekoktatás és a templomi éneklés hagyományos kapcsolatainak újjáélesztésére, ápolására, az énekes iskolák munkájába való bekapcsolódásra. A tanszék más egyetemek és főiskolák kurzusaira kredittel elismerhető áthallgatást is lehetővé tesz, mely további szakok (pl. hitoktató, vallástanár) felvételét segítheti elő, pl. a Károli Gáspár Református Egyetemen. Az egyházzenei képzésben lehetőség van a korábban elkezdett hangszeres (vonós, fúvós) vagy énektanulmányok társhangszerként történő folytatására és annak egyházzenei (kamarazenei) alkalmazására. A korábban elkezdett orgonista tanulmányokat a Zeneakadémián nem csak a „klasszikus” orgonaművész tanszakon, hanem az egyházzenész-orgonaművész szakirányon is lehet folytatni. Utóbbiak az Egyházzene Tanszéken nem csupán a hagyományos liturgikus orgonistafeladatok (énekvezető kántor) magas szintű művészi ellátására készülnek fel, hanem a gazdag istentiszteleti orgonarepertoárba is betekintést kapnak. Bővebb tájékoztatás olvasható a www.egyhazzene.hu honlapon, ahonnan az Egyetemnek a képzéssel kapcsolatos hivatalos weboldalai is elérhetők.
