„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Egyházmegyei koordinátorokat keres a Szeretethíd
Idén május 24-25. között ötödik alkalommal rendezik meg a mintegy tizenegyezer főt megmozgató önkéntes akciót, a Szeretethíd – Kárpát-medencei református önkéntes napokat. Ehhez a munkához keresnek a főszervezők mellé helyi segítőket, egyházmegyei koordinátorokat a következő egyházmegyékbe: bács-kiskunsági, vértesaljai, pápai, borsod-gömör, csongrádi, bihari; valamint Budapestre.
A szervezők szeretettel várják minden olyan lelkes önkéntes jelentkezését, aki jó szervező- és kommunikációs készséggel bír, februártól júniusig aktívan együtt tud működni a Szeretetszolgálattal, s segíteni tudja a munkát. A jelentkezők lehetnek lelkipásztorok, gyülekezeti tagok és ifisek egyaránt. Egy-egy megyében akár több koordinátor is munkálkodhat.
Az egyházmegyei koordinátor(ok) feladatai:
1. Kapcsolattartás
- a főkoordinátorral
- gyülekezetekkel, iskolákkal, intézményekkel
- egymással (tapasztalatcsere stb.)
- a csoportvezetőkkel (az egyes projekteket megvalósító önkéntesek vezetői)
- projektadókkal
2. Egyházmegyéjükben hirdetik a Szeretethíd programot
- gyülekezetekben, iskolákban, intézményekben
- médiában (helyi újságok, rádió, tévé)
(Plakátot és szórólapot a Szeretetszolgálati Iroda központilag küld ki minden gyülekezetnek)
3. Segítenek projekteket találni – azaz felmérik, érdeklődnek, hogy környezetükben hol van szükség segítségre pl. intézményeknél, önkormányzatoknál, gyülekezeteknél stb. - (projektötletek pl.: beteglátogatás, kerítésfestés, parkrendezés, szemétszedés, kerítésfestés stb.)
4. Szükség esetén szponzorok keresése – Pl. ismerősök által, vállalkozóknál, önkormányzatoknál, pékségeknél stb.
5. Jelentkezések begyűjtése – azaz az önkéntes „munkások" koordinálása (ezt regisztrációs rendszer fogja segíteni a honlapon)
6. Amennyiben nyitó- és/vagy záró rendezvényre kerül sor helyi szinten, úgy a koordinátorok feladata annak megszervezése.
Érdeklődni és jelentkezni a következő címen lehet: szeretethid@jobbadni.hu
Forrás: reformatus.hu