A nem hívő emberek a keresztyének egyik legkülönösebb, legérthetetlenebb gondolatának tartják, hogy hisznek a test feltámadásában. Hogyan lehet a feltámadást megértetni bárkivel?

Egyszer egy orvos azt mondta nekem, hogy szerinte modernizálni kellene a keresztyénség tanításait, mert elég ciki a mai embernek a feltámadással előhozakodni. Mi, keresztyének azonban tudjuk, hogy Jézus feltámadásán áll vagy bukik a keresztyénség. Feltámadás nélkül a kereszthalál sem váltsághalál lenne, csupán annyi, hogy egy álmodozó odaadta magát a kereszten.

Az Újszövetség ír arról, hogy Jézus kortársai közül sem fogadta el mindenki a feltámadást. Milyen hatása van Jézus feltámadásának a mindennapi életünkre?

Ha megfigyeljük a húsvéti történeteket, azt látjuk, hogy senki nem hitte kapásból Jézus föltámadását. Ez egyébként döbbenetes, mert az ellenfelei számítottak erre, hiszen Jézus beszélt erről. Az ellenfelek tehát „bevédik” a sírt, a tanítványoknak azonban eszükbe sem jut, hogy legalább kíváncsiságból figyeljék. A tanítványok számára akkor vált nyilvánvalóvá a feltámadás, amikor találkoztak Jézussal. Jézus a feltámadása után a mennybe ment, utána elküldte a Szentlelkét, azaz más „halmazállapotban” jött vissza. Jézust a Lélek által tudja befogadni az ember, és így kezd benne működni Krisztus valósága. Amikor ez megtörténik, az ember egész élete megváltozik, másként lesz ereje, békessége.

Az apostolok – János kivételével – mind mártírhalált haltak. Jézus hatása olyan erős volt, hogy az életüket adták a hitükért, ez nem lehet véletlen.

Mi, keresztyének hirdetjük a feltámadás bizonyságait. Bizonyságul ott van a nyitott sír, de talán még fontosabb a tanítványok megváltozott élete. A keresztre feszítés után a tanítványok hervadt serege úgy érezte, hogy befellegzett, de amikor megtapasztalták Jézus feltámadását, és a Szentlélek kitöltése által Jézus „dolgozott” bennük, akkor elindultak hirdetni az igét. Ez hatalmas bizonyság. Csakúgy, mint az, amiről az előbb beszéltem, hogyha valaki befogadja Jézust az életébe, akkor teljesen átformálódik. Erről egy kedves történet is eszembe jut: egyszer Bolyki János professzort faggatta egy riporter arról, honnan veszi azt, hogy a Biblia Istentől ihletett? – Két bizonyságom is van – mondta a professzor. – Az egyik, hogy benne van a Bibliában. – Erre a riporter felnevetett, hogy bármelyik könyvbe bele lehet írni ilyesmit. A másik bizonyíték – folytatta a professzor –, hogy milliók életében működött, ami meg van írva a Bibliában. Ezeknek az embereknek az élete a bizonyíték, hogy nem egy idejétmúlt elméletről beszélgetünk.

A keresztyének hitvallása hangsúlyozza a test fontosságát, hiszen azt mondjuk, hogy „hiszek a test feltámadásában”. Ennek a részleteit azonban nem igazán ismerjük, pedig nagyon is foglalkoztatja az embereket. Tudhatjuk pontosan, hogyan lesz ez?

Ez nagyon fontos kérdés, azért is, mert számos félreértés övezi. Amikor kimondjuk, hogy hisszük a test feltámadását, sokan arra gondolnak, hogy a jelenlegi materiális, fizikai testnek a helyreállását valljuk. Azonban ez tévedés. A földi testünk nem azért adatott, hogy a szemünkkel lássuk Istent, hanem azért, hogy ne botoljunk el a küszöbben. Istennel a hitünk által vagyunk kapcsolatban és nem az érzékszerveinkkel. Amikor a test feltámadásáról beszélünk, egészen pontosan a testben való feltámadásról szólunk. Nem a por testünket kívánja Isten rekonstruálni fiatal vagy idősebb változatban. A feltámadás ajándékában örökkévaló testet kapunk, amint az Pál apostol Korinthusbeliekhez írott levelében is olvasható. A lelki test milyenségéről azonban nincs fogalmunk. Én nem tudnám elképzelni a teremtett földi világot sem a színeivel, természeti és lelki jelenségeivel, ha nem élnék benne, ha nem ide születtem volna. Isten keze nyomát hordozza ez a földi világunk. Ez mestermű, Isten szeretetének egy cseppje, amit itt megkaptunk. De hogy milyen lehet, amiről így ír a Biblia, hogy „Isten lesz minden mindenekben”? Nem tudom. A testünk feltámadásáról azért jó világosan beszélni, mert ez nem azt jelenti, hogy egy lélek szállong, és majd beolvad valahová, hanem minket személyesen úgy ajándékoz meg Isten, hogy személyiségünk egy örök létformában megmarad. Amikor Jézus arról beszélt, hogy olyanok leszünk, mint Isten angyalai a mennyben, akkor valahol utalt a „karosszériánkra” is. Persze mi nem angyalok leszünk, hanem megváltott, üdvözült lelkek. Izgalmas dolog. Húsvét közeledte ezért is több számomra minden földinél, ilyenkor mintha sokszoros energiák vennének körül, és érezni lehet, hogy valami vadonatúj indul.

Ez nagyon szép, de miért van bennünk halálfélelem, ha tudjuk, hogy valami nagyon jó, az eddigieknél sokkal csodálatosabb következik? Miért éljük meg veszteségként a szeretteink halálát?

A Biblia szerint a halál az utolsó ellenség. Pál apostol úgy fogalmaz, hogy kívánnánk ugyan felöltözni az újat, de nem kívánjuk levetkőzni a régit. A realitáshoz hozzátartozik, hogy szorongunk az átmenettől, még akkor is, ha bizonyosság van a szívünkben. Isten életvágyat adott nekünk és úgy épített fel minket, hogy ragaszkodjunk az élethez. Van erről egy anekdota, amelyben egy házaspár a mennybe érve meglátja a csodálatos valóságot. Megszólal a férj: - Hallod, anyjuk, ha nem ettünk volna annyi müzlit, már tíz éve élvezhetnénk a mennyei kincseket! De a viccet félretéve, hiába halt meg milliárdnyi ember, mégis nehéz elfogadni, hogy minden lezárul, amivel ebben a világban kapcsolatunk van. Ez az érzés dolgozik a hívő ember szívében is, nem mondhatjuk, hogy nekünk semmi a halál. Talán igaz lehet az is, hogy túlontúl ide vagyunk begyökerezve, és mi, lelkipásztorok a kelleténél kevesebbet szólunk a híveinknek az örökkévaló életről. A földi életünk megoldására törekszünk, ezzel vagyunk elfoglalva.

A keresztyénség nagy változáson ment át az utóbbi időben. Európában visszaszorulóban van, míg Afrikában és Ázsiában egyre többen jutnak hitre. Mi az oka annak, hogy a modern, gondolkodó, civilizálódó ember távolodik Istentől?

Azt látom, hogy annyira nyomorult az ember, hogy mihelyt egy kicsit jobban megy a sora, hajlamos elfeledkezni az Örökkévalóról, a lelkiekről. Ahogy Európa anyagilag erősödött, úgy lehetett észrevenni, hogy az emberek elfordultak Istentől. A nyugati egyházak gyakorlata néha köszönőviszonyban sincs az igényes, biblikus teológiával, hanem valamiféle öncélú utat járnak be, amelyben az ember kerül a Biblia fölé.

A Biblia szerint a lelki elbizonytalanodás az utolsó idők jelei közé tartozik. Erre tartunk?

Van, aki azt mondja, hogy már csak évtizedek vannak hátra, de ezer éve is azt mondták, hogy itt a világ vége. Nem lehet tudni, hogy Isten mennyi időt adott. Azt azonban látom, hogy hihetetlen tempóban gyorsul a világ, hatványozódik minden. Olyan pontra értünk, ahol néha már csak ámulok, hogyan tudja még Isten fönntartani azt a hétmilliárd embert, aki megbontotta az ózonpajzsot, irtja az erdőket, rombolja a teremtett világot. Hogy ez meddig mehet? Nem tudom. A nagy kérdés, hogy mikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön. Az Úr figyelmeztetett: legyetek készen!

Fekete Zsuzsa