„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Életre szóló igen?
A támasz a legtöbb, amit egy szülő nyújthat kamasz gyermekének. A felnőttnek mégis jogában áll nem hozzájárulni ahhoz, ami az ő lakásában történik és számára elfogadhatatlan - vélekedik az ifjúsági szakpszichológus, akit arról is kérdeztünk, mit tehet a szülő, ha keresztyén normák szerint nevelt gyermeke elfordul a kapott értékrendtől.
Elfogadás, bizalom, készség a megbocsátásra - a szülő-gyermek kapcsolatban ezek megléte vagy hiánya mintázza a csemetéknek, milyen viszony alakulhat ki Isten és ember között - mondta a portálunknak adott interjúban Csáky-Pallavicini Zsófia. Sok szülő szeretné keresztyén értékrend szerint nevelni gyermekét, ám nemcsak otthon, hanem a gyülekezetben is akadályokba ütközhet a jó szándék. Hogyan imádkozzunk a gyerekekkel? Vigyünk-e templomba kicsi gyereket? Mit tehet a szülő, ha gyermeke egy nap megkérdezi: ott aludhat-e náluk a kedvese? - a többi közt ezekre a kérdésekre is választ kaptunk a gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológustól.
Az ima légköre
Már csecsemőkortól érdemes bevonni a gyerekeket az imádságba - javasolja Csáky-Pallavicini Zsófia.- Ne azt várjuk, hogy a csecsemő fél óráig csendben legyen, viszont ha a baba jelen lehet abban a légkörben, amelyben a szülők elmélyülten figyelnek az Istenre, az fontos előkészítése lehet annak, hogy neki egyszer majd öröme teljék az imádságban.
Az életkori sajátosságokat és a gyerekek szükségleteit később is szem előtt kell tartani - hangsúlyozza a szakember. Óvodásoktól nem lehet elvárni, hogy csendben üljenek mindvégig, de a felnőttek bátran használhatnak szemléltetőeszközöket, hogy ébren tartsák a kicsik figyelmét. Az esti imát nem célszerű túl kései időpontra tenni, és bármely korosztályra tekintettel fontos, hogy érthető nyelven hangozzon el az imádság.
A templom légköre
Kisgyerekkel részt venni az istentiszteleten érettséget és bölcsességet kíván mind a szülők, mind pedig a többi gyülekezeti tag részéről.
- Joggal gondolhatja valaki, hogy istentiszteletre jött feltöltődni és valamilyen istenélményt szerezni, ehelyett pedig rohangászó gyerekek vonják el a figyelmét; a szülő viszont azon töri a fejét, hogy mit tett rosszul, hogy pont csak az ő gyereke nem képes csöndben ülni. A feszültség valószínűleg a gyerekeken fog lecsapódni - mondja Csáky-Pallavicini Zsófia. A szakember figyelmeztet: ha a szülő fegyelmezi a gyermekét az istentiszteleten, ne a Jóistennel példálózzon.
- Nem mondjuk, hogy a Jóisten most mennyire szomorú, mert nem tudsz rendesen ülni a padban, hanem legyünk őszinték saját magunkhoz is, és lássuk be, hogy én vagyok szomorú, mert a szomszéd néni árgus szemekkel figyeli, hogy milyen anyuka vagyok. Lehetőleg ne az kötődjön a templomhoz, hogy ez az a hely, ahol - ha tetszik, ha nem -csöndben és fegyelmezetten kell ülni, mert különben valaki borzalmasan mérges lesz.
A gyermek istentiszteleteA hittanár szerint a vasárnapi gyermekfoglalkozásoknak nem szabad arra szolgálniuk, hogy a rendetlenkedő gyerekeket távol tartsák az istentisztelettől. A céljuk az legyen, hogy a gyerekek érthető módon halljanak az evangéliumról, akár ugyanarról a történetről, amiről az istentisztelet is szól. Ahol nincsenek gyermek-istentiszteletek, a felnőtt alkalmat érdemes a gyerekek számára érdekessé tenni: kitalálni, mit tudnak a gyerekek hozzátenni az istentisztelethez, ha pedig végképp érthetetlen számukra, ami ott történik, színeznivalót vagy valamilyen - akár vallásos - olvasmányt érdemes vinni a templomba.
Megtérhet-e a gyerek?
Több fiatal beszámol arról, hogy hittantáborokban vagy csendes napokon tért meg.
- Tizenhárom évesen vagy még korábban is átélhetnek a gyerekek Istentől való, erős megérintettséget, ám a tudatos döntés az Isten melletti elköteleződésre sokkal mélyebb reflexiót igényel saját magunkra, valamint a szülői véleménytől való sokkal nagyobb függetlenséget. Ennek a korai életszakaszban nincsenek meg a feltételei - érvelt a szakember. Az Isten melletti elköteleződés katartikus pillanatait az életünk során nem is csak egyszer élhetjük át Csáky-Pallavicini Zsófia szerint.
- Saját magunkkal és a szerepeinkkel kapcsolatban válságokat élünk meg. Ha ezeket megdolgozva tovább tudunk lépni egy másik életszakaszba és mélyebb önismeretre is jutunk, akkor valószínűleg ismét választ kell adnunk arra a kérdésre, amit az Isten folyamatosan föltesz nekünk: akarunk-e vele élni. Az életünk sok más döntésére is újra és újra igent kell mondanunk, a különböző életszakaszok döntései tehát nem spórolhatók meg egy korai, globális igen által. A személyiségfejlődésünk lépéseit nem tudjuk húszévesen letudni előre, mert az idős kor bölcsességét elérni nincs lehetőségünk sok év tapasztalata nélkül.
A szülő aszkéziseA kamaszkor feladata, hogy a fiatal leváljon a szüleiről, és megtalálja saját válaszait azokra a kérdésekre, amelyekre addig édesapja és édesanyja megoldásait alkalmazta.
- Ilyenkor nincs már nevelés, a szülő részéről csak az eléélés marad. Wolfgang Langer osztrák valláspedagógus-professzor beszél a nevelő aszkéziséről, hiszen ezt az időszakot kibírni nem is olyan könnyű. A szülők ott lehetnek készenlétben, hogy a fiatalok számára válaszokat adjanak vagy - még inkább - modellt mutassanak arra, hogy hogyan lehet a nehéz kérdésekkel megbirkózni, de nem dönthetnek helyettük. Az eddigi nevelésükkel talán sikerült kialakítaniuk azt a légkört, hogy a fiatalok kérdezzenek vagy kikérjék a véleményüket, de lehet, hogy lesz egy olyan időszak, amikor a kamasz mindent lerombol maga körül, amit eddig szentnek tartott, hogy valami sajátot építsen föl - magyarázza a szakember.
Itt aludhat-e?
A szülő felelőssége, hogy megenged-e olyan dolgokat kamasz gyermekének, amelyeket helytelennek, akár veszélyesnek is tart. Joga van nem hozzájárulni ahhoz, ami az ő lakásában történik és számára elfogadhatatlan - érvel Csáky-Pallavicini Zsófia. Ha egy gyerek megkérdezi, hogy felviheti-e szülei lakásába a kedvesét, a szakember úgy véli, mondhat nemet a szülő, ugyanakkor érdemes megragadnia a lehetőséget, hogy megkérdezze a gyermekét, mit vár attól, ha továbblép a kapcsolatában, mire vágyik igazán.
- A legtöbb, amit tehetünk, hogy támaszt adunk a gyerekeinknek. Elmondhatjuk a mi példánkat és a vívódásainkat is, hiszen az sokat fog nekik segíteni. Még idejében - nem 17 évesen, mert akkor nem fognak a kedvünkért elmenni - keressünk nekik kortárs közösséget, ahol azok az értékek érvényesülnek, amiket mi magunk szívesen átadnánk nekik, tőlünk viszont nem úgy fogadnák, mint a fiataloktól vagy idősebb, tiszteletre méltó emberektől, akikhez kevésbé kötődnek, mint hozzánk. Akárhogy történnek is a dolgok, biztosítsuk arról a kamaszt, hogy nem fogunk minden döntésének örülni, de akkor is a mi szeretett gyermekünk marad, ha nagy marhaságot csinál.
Jakus Ágnes
Kapcsolódó cikkünk:
A hibák jóvátehetők, a kapcsolatok újraépíthetők, létezik megbocsátás, a csalódások pedig túlélhetők - ezek a tapasztalatok segítik a gyermekek hitre nevelését. Hogyan lehet hiteles a szülő, és egyáltalán: megtérhet-e egy gyermek?