„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Elhunyt Merétey Sándor budakeszi lelkipásztor, zsinati tanácsos
Temetése 2013. október 19-én, szombaton 14 órakor lesz Budakeszin.
„Akié a Fiú, azé az élet”
1Ján. 5,12
A veszteség súlyát nem tagadva, hálás szívvel köszönjük meg, hogy
Merétey Sándor
református lelkipásztor, zsinati tanácsos,
a Budakeszi Református Egyházközség templomépítő lelkipásztora, a Város díszpolgára, a balatonszárszói „Soli Deo Gloria” Konferencia-központot újraépítő igazgatója közöttünk élt.
Földi életének útja 2013. október 9-én, 83 éves korában véget ért.
Hálaadó istentisztelet keretében veszünk búcsút tőle október 19-én, szombaton 14 órakor a Budakeszi Református Templomban, majd temetjük felesége mellé a Budakeszi Temetőben.
Tisztelettel kérünk minden gyászolót, hogy csak egy szál virágot hozzon, koszorúmegváltás címén adományát a temetésen elhelyezett perselyekbe tegye, illetve a 11100104-19024031-40000004 számú folyószámlára a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon javára utalja át.
Szomorúan és hálával:
Családja, a kiterjedt rokonság, barátai,
a Budakeszi Református Egyházközség tagjai,
Budakeszi Város Önkormányzata,
a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának munkatársai.
Cím: Merétey Márta, 2092 Budakeszi, Megyei út 131