„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Előzetes a Harangszó adventi számából
Már nyomdában van a Harangszó adventi lapszáma, amely megújult címlappal jelenik meg. A Címlaptéma című új rovatot Lovász István jegyzi: Adventben élünk, várjuk az Urat címmel. A vezércikk is a közelgő ünnepre tekint. Szerzője Bojtor István. Írásának címe: Zakariást megáldja Isten.
Angyalkút látta vendégül a közelmúltban az egyházkerületi ifjúsági találkozót. Az esemény részleteiről számol be Gecse Tamás, a Református élet rovatban. Ismét jelentkezik a Hitünk és életünk rovat, melyben Ozsváth Sándor Börvelybe kalauzolja az olvasót, a település jellegzetes fejfáit ismertetve hangulatos írásában.
A Presbiterképzés rovatban a második résszel zárul Demes Tibor érdekes sorozata: Szeresse-e a gyülekezet a lelkipásztorát? A hetedik oldalon pedig, egyebek mellett Somlyóújlak háladó ünnepével is foglalkozik a lap hírrovata.
A Mozaik oldalon két, nemrég megjelent, Hegyközcsatárral foglalkozó kötetet ismertet Brigovácz László. Ezúttal is beszédes Adorjáni László karikatúrája, melynek címe: Ugródeszka. Ismét jelentkezik a Derűs percek és a Gondolat-jel rovat, Csohány János és Visky István egy-egy írásával.
A lapszám Reményik Sándor, Dsida Jenő és Csiha Kálmán egy-egy adventi versét tartalmazza.
A Harangszó megrendelhető (év közben is) és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban, internetes kiadása pedig a harangszo.blogspot.com címen olvasható.