Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2010 őszén a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése határozatot hozott, miszerint évi húszmillió forinttal támogatja missziói egyházközségek létrehozását. Eddig 13 településen indult el a szolgálat, amelyet túlnyomórészt fiatal lelkipásztorok látnak el. Nekik nyílt alkalmuk a lelkésztovábbképzés legutóbbi kurzusán egy-másfél év távlatából visszatekinteni eddigi munkájukra, valamint tapasztalatokat cserélni. Galyatetőn egyebek mellett szó esett a missziói gyülekezetek plántálását motiváló Isten- és egyházképről, a stratégiaalkotásról, az örömökről és a kihívásokról is. A lelkipásztorok portálunk mikrofonja előtt is beszéltek arról, mi változott közösségeikben, mióta náluk jártunk.

Az előszobától a nappaliig
Számos család megkereszteltette a gyermekét Diósdon az elmúlt évben – számolt be Pogrányi Károly. A lelkipásztor elmondta, gyülekezeti szolgálatukkal szeretnék felmutatni, hogy Krisztus érthető, megismerhető, megtapasztalható és továbbadható.
– Az ún. előszobaalkalmak az első benyomást jelentik a gyülekezetünkről, ilyenek a honlap, a református foci, a játszóház és a hittanóra a hozzá kapcsolódó keresztelőigényekkel. Igyekszünk az emberek nyelvén szólni és Krisztust értelmezhetővé tenni, ezért olyan evangelizáló sorozatot indítunk Alapkövek címmel, ahol dialógus is folyhat a hallottakról. Ez azért fontos, mert sok harmincas éveiben járó érkezik a gyülekezetünkbe, akiknek már kialakult világszemléletük van, és túl vannak bizonyos kríziseken. Ők érteni akarják, miért lenne az evangélium igaz. Csak ezután következik az istentisztelet, ahol Krisztus megtapasztalható az igehirdetésben, az éneklésben. Ahhoz pedig, hogy ez a tapasztalat továbbadható legyen, szükség van a gyülekezetben képzésekre és a személyes bizonyságtételekre a lakóhelyünkön.

Szeptemberi gyümölcsök
Missziói gyülekezeteket bemutató sorozatunk egyik állomása fél évvel ezelőtt a Baranya megyei Kozármisleny volt, ahol a lelkipásztor megosztotta velünk a gyülekezetépítési stratégiát.
Terveik szerint a baba-mama klubba járó gyermekeket szerették volna integrálni az óvodai, majd iskolai hittancsoportokba, később pedig a gyülekezeti ifjúsági közösségbe. A tanévkezdés meghozta a várva várt gyümölcsöt, hiszen az óvodás és az iskolás hittanosok száma is megnégyszereződött. Ebben nagy szerepe volt a baba-mama klubnak és a nagyobbaknak tartott nyári tábornak.
– A terveink azért sikerülnek, mert rajtuk van az Úr áldása, és mert a gyülekezeti tagok ezeknek a tevékenységeknek a feltételeit megteremtik – vélekedik Gaál Mariann. A kisgyermekes lelkész arról is beszámolt, hogy mióta mindkét gyermeke óvodás, több ideje jut a gyülekezeti tagok meglátogatására, és tervezik egy felnőtt hittanóra elindítását is.

Egy szív, egy lélek
Egyre nő az istentiszteletre járók lélekszáma a csömöri gyülekezetben, ahol egy évvel ezelőtt jártunk.
– Sok útkereső, Isten-kereső ember érkezik hozzánk, a református többség mellett más felekezetben megkeresztelkedettek is. Hálát adok az Úrnak, hogy lelki otthonra találnak nálunk ezek az emberek, és egy lélekként tudjuk dicsőíteni Istent – osztotta meg velünk Esztergály Előd. A lelkipásztor arról is beszámolt, hogy a presbitériummal át kellett gondolniuk a gyülekezet működési struktúráját. Bár növekedés tapasztalható, belátták, hogy még korai minden szolgálati területhez bizottságot rendelni, a gyülekezeti tagok még kevesebb tervezéssel is el tudják látni azokat a feladatokat, amelyekre szívesen vállalkoznak.

Hozzák a barátaikat is
Hamarosan befejeződik a nyolcvanéves parókia felújítása, így a tököli gyülekezetnek is helyben lakó lelkésze lesz néhány héten belül. Mozgalmas nyárról mesélt érdeklődésünkre Szabolcsik Eszter.
– Minden pénteken gyereknapot tartottunk a gyülekezetben, kirándulni vittük őket, és nyári tábort is szerveztünk nekik. Idén 94 hittanos gyerekünk van csak Tökölön; és abban az óvodában, ahol tavaly alig tudtuk összegyűjteni a gyerekeket, idén több mint kétszer annyian járnak hittanra – számolt be a lelkész. A létszámnövekedés szerinte annak köszönhető, hogy a gyerekek szeretik a hittanórákat, elhozzák a barátaikat is, és egyre több szülő találkozhat a lelkipásztorral a városi rendezvényeken.

Lépni kell
Örömteli meglepetés, ugyanakkor imatéma is a taksonyi reformátusok számára, hogy egyes alkalmakkor az imaházba nem fért be a gyülekezet. Stefán Attila elmondta, szeretnék még családiasabbá tenni a negyven-ötvenfős közösség légkörét.
– A bennem lévő egyházkép olyan többgenerációs családot foglal magába, amelyben az unoka meghallgatja és elfogadja a nagymama tanácsait, a nagymama pedig tisztelettel és szeretettel fordul az unoka felé. Mivel sokfélék vagyunk, közösen kell kialakítanunk a határainkat, amelyekből a gyülekezeti életet mederben tartó hagyományaink válhatnak.
A lelkipásztor hozzátette, Taksonyban tavaly sok olyan programot szerveztek, amelyek alkalmat adtak arra, hogy a helyiek megismerjék a gyülekezetet, idén pedig inkább a rendszeresen közösségbe járók hitmélyítésére koncentráltak. Ami a templomépítést illeti, Stefán Attila úgy véli, hitbeli kérdés, hogy egy kis gyülekezet mer-e kockázatot vállalni.
– Meg kell látnunk, hogy Isten lépett-e előttünk, mert ha nem vesszük észre és nem reagálunk rá, akkor nem történik meg, amit elkészített.

Újraéledő ifjúsági közösség
Monorierdőn több családdal is gyarapodott a református közösség, hiszen a gyülekezeti tagok kezdeményezésére családi napot szerveztek. Ez után az alkalom után csatlakoztak hozzájuk azok a helyiek, akik szintén reformátusnak vallják magukat.
A fiataloknak nyári tábort szerveztek, és újraindították az ifjúsági csoportot is, amelynek tagjai már szolgálatot is vállalnak a gyülekezetben – számolt be a lelkipásztor.
– Amikor kilépünk a falakon túlra, az sokkal jobban megszólítja a fiatalokat, mint a reggel nyolckor kezdődő istentisztelet. De nem a létszám felpumpálása a cél, fontos, hogy a lelkeket szólítsuk meg, és akkor is maradjanak meg a misszionáló alkalmak, amikor már tradíciók is kialakulnak a gyülekezetben – hangsúlyozza Lénárt Tibor.

Összehangolt látás
A missziói lelkipásztorok közül néhányan időnként találkoznak, hogy reflektáljanak gyülekezeti szolgálataikra és imádkozzanak egymásért.
A missziói gyülekezetben előfordulhatnak komolyabb konfliktusok is abból adódóan, hogy a közösséghez hűséges, éveken át kitartó gyülekezeti tagok és az újonnan érkező, missziói gyülekezet formálására megbízást kapó lelkipásztor mást és mást gondolnak a missziói stratégiáról. Van olyan kis gyülekezet, amelyik az elmúlt időszakban belátta, hogy nem engedheti meg magának a széthúzást, mert az az egész közösség gyors szétesését jelentené, máshol pedig ha lassan is, de elfogadták a lelkészváltást; előfordult azonban az is, hogy ez még nem történt meg. Nem egy lelkipásztor arról számolt be portálunknak, hogy a lelkésztovábbképzés műhelyein ráébredt, több gyülekezeti tagot is érdemes lenne szolgálattal megbíznia. Abban is egyetértenek a lelkészek, hogy a szolgálatvállalás előtt és alatt hitmélyítésre van szükség, és arra, hogy a lelkipásztor látásában osztozzon a gyülekezet vezetősége és munkatársi csapata.

Minőségi és nem mennyiségi munka
– A tradicionális vagy szervezett gyülekezetnek vannak hagyományai, kiépített közössége, a közösség működésének van átlátható rendje, vannak munkatársai, vezető testülete. Mindez szükséges és jó, és a misszióiban munkálkodó lelkészek is tudják, hogy ha Isten Lelke velük lesz, akkor ez előbb-utóbb náluk is be fog következni. Nekik most olyan közösségekkel kell foglalkozniuk, amelyek még csak ízlelgetik ezt, és ebből nagyon sok érdekes dolog is kijöhet. Akár a tradicionális közösségek is tanulhatnak az újonnan szerveződőktől élénkséget, testvériességet, esetleg azt, hogy nem az az igazi fokmérő, hogy mekkora a gyülekezet, hanem az, hogy milyen. Örülnék, ha a tradicionális közösségek felfedeznék, milyen munka is folyik az egyházunkban, és a maguk erejéből támogatnák a kis gyülekezeteket – nyilatkozta portálunknak a dunamelléki püspök.

Ott lenni, ahol az emberek vannak
Nem arról van szó, hogy az egyházkerület új munkahelyek teremtésén fáradozik, hanem arról, hogy meg kell birkóznia azzal a helyzettel, hogy az ország 35 százaléka Budapesten és környékén él – hangsúlyozta Szabó István.
– A Lélek oda küld, ahol az emberek vannak, és ebben az ügyben mindannyiunknál racionálisabb. Arra tanít bennünket, hogy jól mérjük föl a helyzetet, és töltsük be a misszió parancsát ahelyett, hogy azon búslakodnánk, hogy egykori szép, gazdag településekről miért költöztek el az emberek.

A lelkesedés pótolja a hiányosságokat
Bár a missziói lelkészek többségükben fiatalok, a püspök szerint kevés tapasztalatukat kiegyensúlyozza lendületük.
– Az az elkötelezettség, amit náluk tapasztaltam, engem is nagyon mélyen megérintett, mi több, szárnyakat adott az, hogy mennyire lelkesek és mennyire fontosnak tartják a missziót. Ez segíteni fog nekik olyan helyzetekben is eligazodni, amelyekre nem tudjuk és nem is lehet őket felkészíteni. Ha ez a munka nem torpan meg és jó gyümölcsöket hoz, a lelkészképzésünknek valószínűleg lesz egy ilyen motívuma, amely az ebbe az irányba elkötelezett fiataloknak mélyebb, alaposabb felkészülést adhat – tette hozzá Szabó István.

Egyöntetűen támogatják
A dunamelléki missziói gyülekezeteket önfenntartó gyülekezetekké válásukig támogatja az egyházkerület. A püspök szerint a támogatásra fordított összeg – amely már meghaladja az évi húszmillió forintot – várhatóan tovább fog növekedni, hiszen nemcsak a missziót végző lelkipásztorról, hanem az infrastruktúráról is gondoskodni kell. Szabó István hozzátette, sem az esperes–gondnoki gyűléseken, sem a kerület gazdasági bizottságában nem kérdés, hogy erre anyagiakat kell fordítani.

Késve, de örömmel
A jelenlegi 13 gyülekezet mellett további nyolc gyülekezetben tervezik a missziói munka elindítását a Dunamelléken.
– Ami elindult, abban nagyon sok örömöm van, és mindazoknak is, akik ezt a munkát szeretik, támogatják. Sok áldást kapunk belőle, sokat is imádkozom, hogy csak el ne bízzuk magunkat, el ne higgyük, hogy ez csettintésre megy – fogalmazott a püspök. Szabó István elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy ötven-hatvan éves mulasztás áll a református egyház mögött.
– Ebből kényszerűen harminc-negyven év valamivel magyarázható. Sarokba volt szorítva az egyház, hihetetlenül gyors volt a magyar lakosság migrációja, elképesztő tempóban nőttek ki nagyvárosokból lakótelepek, városok körül lakóparkok, és ezt nemhogy az egyház, de még a szociálpolitika sem tudta igazán követni, sok helyen iskolát sem tudtak szervezni a betelepülők gyermekeinek. Ha viszont csak a mögöttünk lévő húsz évet veszem, akkor is nagyon sok az elmaradás, többször ennyi megszervezett gyülekezetünk kellene, hogy legyen; de talán kegyelmes lesz hozzánk Isten, és a késlekedés okán nem veszi el tőlünk a lehetőséget.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás