Szépen festett csészéből kortyoljuk az illatos kávét. Népi motívumos szekrényen és dobozkán, festett üvegeken, képeken, tányérokon pihentetem a tekintetem. Kincsesdoboz a lakás, ahol Gaál Jánossal, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott főrestaurátorával beszélgetünk. Érződik, hogy az otthon tárgyai nem érinthetetlenek; az alkotás, a gondolkodás és az ihletettség áthatja a teret. 

A tárgyakat meg kell hallani
Gaál János fiatalon precizitást és nagy kézügyességet igénylő munkát végzett; vésnökként dolgozott. Amikor a Néprajzi Múzeumba került, eleinte csalódott volt.
– Dohogtam, hogy rozsdás vasakért hagytam ott az előző munkahelyem – idézi fel az emléket mosolyogva.
Két év sem telt el, beiratkozott a Magyar Képzőművészeti Egyetem tárgyrestaurátor szakára. Harmincévesen váltott a fémről a fára.
– A munkám során naponta találkoztam a múzeumi tárgyakkal, amelyek történelmünk, múltunk emlékei. Ezek a tárgyak nem élettelenek. Hol alig hallhatóan suttognak, hol kétségbeesetten kiáltanak, csak észre kell venni, meg kell hallani őket – fogalmaz.

A Kárpát-medence tartja lázban
A múzeumban töltött 33 esztendő a magyar kultúra még megmaradt tárgyi emlékeinek helyreállításával, gyakran megmentésével telt. Gaál János elkötelezettje a határokon átívelő magyar nemzethez tartozásnak.
– Mindannyiunk kötelessége, hogy a magunk helyén, a magunk tehetsége és lehetősége szerint építsük a jövőnket, és tegyünk megnyomorított magyar hazánkért – hangsúlyozza.
A művész a hazaszeretetet gyermekkorában szívta magába. Nagyanyja történeteit hallgatva képzeletben bejárta a történelmi Magyarországot. Amikor megnyitották a határokat, mint mondja,  nem nyugatnak vette az irányt, hanem északnak, délnek és keletnek. Bár személyes kötődése nincs Kalotaszeghez, állítja, ha odautazik, az számára olyan, mintha hazamenne.
– Ha éppen valahová Nyugatra utazunk el egy kis időre, hazafelé úgy nyomom a pedált, hogy minél hamarabb otthon legyünk – árulja el nevetve.

Népi motívumok bűvöletében
A múzeum bútorgyűjteményének és Egyházi Gyűjteményének relikviái mellett többek között katolikus és református templomok, valamint a Pannonhalmi Apátság és a sárospataki Rákóczi-vár berendezését is restaurálta a szakember. Műtárgyakat konzervált és rekonstrukciókat készített, a szívéhez közel került tárgyak pedig alkotásra késztették. Gaál János legkedvesebb műfaja a díszítőfestészet.
– Vannak olyan motívumok, amelyek nem hagynak nyugodni. Ezek indítják be a fantáziámat, ezek szellemében festek – vallja. – Kalotaszeg, Révkomárom, Homoród, a Felső-Tisza-vidék, a Dél-Dunántúl – ezekre mind-mind rá lehet ismerni az alkotásaimban, a műveim azonban mégiscsak az enyémek, én is benne vagyok abban, amit készítek.
Amikor a múzeumi tárgyak ihlette alkotásai születnek, szabadon szárnyalhat a fantáziája. Ilyenkor saját motívumokat alkot, nem köti a restaurátori etika, mégis környezetébe tudja varázsolni Erdélyt és a történelmi Magyarország más, népművészetéről híres vidékeit. A kilencvenes évek elején egy kanadai kiállításon az ő művei reprezentálták a magyar motívumkincset.
– Mindenki kap valamit, amivel élnie kell. Úgy érzem, nekem ezzel kell elszámolnom. Nem is munkának tekintem. Benne van a szívemben, a lelkemben és a kezemben is – állítja.

Református templomok díszítője
A millecentenáriumot és a millenniumot Gaál János tizenhárom kiállításból álló sorozattal ünnepelte. A sukorói, a leányfalui és a zuglói református templomba készített karzatmellvédeket, festett üvegablakot és állóperselyt, egy kárpátaljai magyar iskola számára pedig 45 táblából álló millenniumi mennyezetet alkotott.
A sukorói templom karzatának fafelületén a Himnusz és a Szózat olvasható. A Dunántúlon hagyomány, hogy a számkirakó táblákra is festenek feliratot.
– Azt az elbocsátó imát írtam rá, ami az istentisztelet végén szokott elhangozni – magyarázza a képzőművész.
A magyarságról szóló, szívhez szóló szavakat is ő fogalmazta meg. Ezúttal révkomáromi motívumokat használt, míg a leányfalui templom szószéke és az Úr asztala kalotaszegi minta alapján készült.
Zuglóban, ahol a Gaál-házaspár él, a református templom szószékét, kosarát és padelőjét révkomáromi, míg a toronyszoba 16 táblás mennyezetét kalotaszegi motívumokkal díszítette a festő. A reformáció ünnepére Gaál János szeretné elkészíteni a stallumokat, vagyis a kóruspadokat is. Ezeken is szerepelnek majd a Bibliából és költeményekből vett idézetek – ahogy az nála megszokott.
Amikor arról kérdezem a nyugalmazott restaurátort, nem sajnálja-e, hogy a reformáció száműzte a templomokból a képeket és a díszítéseket, elmosolyodik.
– Valóban kicsit rosszul esik, de rájöttem, hogy a hideg, fehér fal és a virágos mennyezet természetes együvé tartozása igazi kincs.

A műhely titkai
Alig várom, hogy beléphessek a kis lakás rejtett zugába – a műhelybe. Ecsetek, állvány, fatáblák, babaház és rengeteg papír rejtőzik az ajtó mögött. Kezembe vehetem a zuglói református templom készülő stallumainak pauszpapírra megrajzolt sablonját. Gaál János megmutatja, hogy készül el egy-egy tábla: a pauszsablonra rajzolt mintát átlyuggatja, porfestékkel átjelöli, aztán pedig mint egy kifestőkönyvet kifesti a fatáblára felvitt mintát. A munkafolyamat nemcsak kézügyességet igényel, hiszen a sablont megrajzolni igazi művészet. A készülő alkotásra népi motívumok, híres, példaképként tisztelt történelmi alakok, magyar címerek és idézetek kerülnek – többek között Kós Károlytól, a kolozsvári születésű református építész írótól. Az ő tiszteletére tervez Gaál János kalotaszegi stílusú emlékmennyezetet is készíteni.
Amikor arról kérdezem a művészt, mi a titka, azt feleli, a szakmát meg lehet tanulni bizonyos mértékig, ha szorgalmas az ember, de szükséges valami plusz ahhoz, hogy igazi alkotások szülessenek.
Talán ennek a plusznak köze lehet ahhoz is, hogy a műhely egyik polcán a hitvese fényképét őrzi - szemmagasságban.

A művészet gyógyít
A munka és a hit az alkotót sok nehézségen átsegítette. Néhány évvel ezelőtt Gaál János súlyosan megbetegedett.
– Az orvosok azt mondták, ha az elkövetkező öt évet túlélem, életben maradok. Ekkor kezdtem el korábban dédelgetett tervemet megvalósítani: a leányfalui üdülőnket felújítani – meséli.
A díszítőművész kazettás mennyezetet és fából faragott bútorokat készített a családi menedékhelyre.
– A gyógyulásomban része volt ennek a munkának. Ez a feladat Isten elrendelése volt, és helyére tette az akkori állapotomat.

Hervadhatatlan virágok
Gaál János 2007-es nyugdíjba vonulása óta ritkán restaurál. Elárulja, divatba akarta hozni a régi hagyományt, a kazettás mennyezetet, ám nem vevők rá az emberek.
– Inkább a műanyag barokk álmennyezetet választják – állapítja meg. Ő mégsem törődik ezzel, feladata mindig van, persze az sem véletlen, hogy műveivel igyekszik felhívni a figyelmet a valódi értékekre.
Későre jár, kénytelen vagyok hazaindulni - bár a tárgyak suttogása még marasztalni próbál. Míg a művész nem figyel egy pillanatra, a konyhában sürgölődő felesége búcsúzáskor mosolyogva odasúgja:
– Nagyon jó dolgom van, a férjem mindig hervadhatatlan virágokat fest nekem.

Jakus Ágnes