„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Fogalom-nyelvi kép-szó
Úgy hazudik, mint a vízfolyás, a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, elveti a sulykot – és még sorolhatnánk a hasonlatokat, amelyek kifejezik, hogyan tekint a magyar ember a hamisságra, igaztalan állításokra. Vajon milyen világfelfogást, világképet tükröz az, ahogy a bűn vagy a hazugság fogalmait használjuk nyelvünkben? Nyomárkay István nyelvész és akadémikus volt a budapesti teológia „Hitünk és a Tudomány" című sorozatának vendége május elején.
– Mindannyian tudjuk, hogy minden konkrét tárgyat, elvont fogalmat, tulajdonságot, sőt cselekvést kifejező szó mögött is meghatározott háttér – Humboldt szavaival élve – világkép húzódik meg. Ezt a világképet öntik nyelvi formába, fejezik ki a szavak. Éppen ezért minden szóban felismerhető beszélőinek a világképe, amely egy-egy fogalom, tulajdonság vagy cselekvés nyelvi kifejezését meghatározza és amely a szó és kifejezésalkotásban, sőt sokszor az idegen nyelvekből való átvételekben, közvetlen vagy közvetett utánzásokban is tetten érhető – fogalmazott Nyomárkay István akadémikus a Károli-egyetem Hittudományi Karán tartott előadásában. A magyar nyelvész, szlavista, filológus és egyetemi tanár arról értekezett, milyen világkép húzódik meg a bűn és a hazugság nyelvi képei között mind a magyar, a német és a szláv nyelvekben.