Egyre melegebb színekbe öltöző fák szegélyezik a Tolna megyei kisvároshoz vezető autóutat. A dombok között megbújó településen a központhoz közel, mégis csendes utcában találunk rá a régi imaházra. A verandáról nyílik az ajtó, amely az istentiszteleti terembe invitál. Odabent a régi, elválasztókkal ellátott padok énekeskönyveket őriznek, és párnás helyekkel kínálnak – ide képzelem a gyülekezet számomra még ismeretlen tagjait. Ekkor még nem is tudom, milyen közel állok az igazsághoz, amikor élénk, kedves közösség képe rajzolódik ki előttem.

Ideje továbblépni
A Tamási Református Egyházközségnek az elmúlt húsz évben nem volt helyben lakó lelkésze, a kisvárosok közt egyedüliként a megyében. Amikor a Dunamelléki Egyházkerület támogatásáról biztosította az újonnan induló missziói gyülekezeteket, a tolnai településen már azt fontolgatták, hogyan lehetne továbblépni és új lendületet adni az egyre erősebb kis közösségnek, ahová a közeli Iregszemcséről járt át a lelkipásztor helyettesíteni. Mivel a két szándék találkozott, a helyettes lelkészt februárban kinevezték a gyülekezet önálló lelkipásztorává, és egyházmegyei, valamint -kerületi támogatással megvásárolták és parókiává alakították az imaház melletti ingatlant.

Nehéz visszatérni
A tamási gyülekezetben nemcsak a lelkipásztor életében kezdődött új fejezet. Egy nap a munkába belefáradva meghallgatott egy verset, ez keltette fel újra a vágyat Isten keresésére Tolnai Ferencben, aki több mint fél évszázaddal ezelőtt a településen konfirmált. A református gyülekezetbe járó családi barátjukkal megbeszélték, az imaház kapujában találkoznak majd – meséli.
– Aki sosem járt még a gyülekezetben vagy eltávolodott és szeretne visszatérni, úgy érzi, kerítés választja el őt és a közösséget. Nekem is nehéz volt belépni az ajtón, és az elején még elmenekültem az istentisztelet után. Később rám szólt a nagytiszteletű úr, hogy ne siessek el. A vége az lett, hogy néhány év után presbiternek jelöltek, és ma már a feleségem is jár velem az imaházba, pedig soha nem erőltettem rá. Mindkettőnket formálnak az itt hallottak, és tapasztalom, hogy nemcsak az ismeretből van a hit, hanem abból is, hogy egymást erősítjük – mondja a presbiter.

– Itt ismertem meg igazán a szerető és gondviselő Istent, és itt ébredtem rá arra, hogy mindent neki köszönhetek – árulja el Szabó Béláné Irénke. Az asszony arról mesél, hogy hosszú ideig nem érdekelte a vallás, ám amikor egyszer elkísérte az imaházba az édesanyját, onnantól fogva nem tudott nem visszatérni.
– Nagy szeretettel fogadtak, és már kilenc éve ide járok. Azóta már tudom, mit hagytam ki korábban.

Szeret és gondoskodik
Nemcsak amiatt alacsony a küszöb a Művelődési Házban tartott bibliaórán, mert ez az épület újabb építésű, mint az imaház, hanem azért is, mert a bibliaismereti sorozat az előzetes ismeretekkel egyáltalán nem rendelkezők számára is érthető. Az „akadálymentes" bibliaóra után beszélgettem Simon Károlynéval.
– Harmincöt éve járok ide a gyülekezetbe, és már akkor azt mondogatták az emberek: ki fog emlékezni a közösségre, meg fog szűnni a gyülekezet... Igaz, hogy sokan elmentek, elhunytak, de jöttek újak, akik hitre jutottak, olyanok is, akikről nem is gondoltuk volna. Egyszer csak megjelentek és azóta is a közösséget építik – számol be meghatódottan Gizella néni. A tamási gyülekezet szerinte valódi lelki közösség is.
– Ha egy gyülekezet nemcsak monotonon ledarálja a Miatyánkot, hanem a tagjai őszintén ki tudják mondani, hogy "legyen meg a te akaratod", akkor az azt jelenti, hogy átadták magukat Istennek, és hitre jutottak.

Jó csapat
– Ahol az emberek Isten igéjére kezdenek el figyelni, és egyre jobban hallgatnak rá, megváltoznak a kapcsolataik, és az egész életük – állítja Szalai Géza. A tamási református gyülekezet lelkipásztora szerint melegszívű, barátságos presbitériuma alakult ki a közösségnek, a családok összejárnak, szeretik egymást és a lelkipásztorukat is.
– Jó dolgozni egy olyan csapatban, ahol mindenki egyet akar: építeni, és ehhez kész időt, erőt, pénzt odaadni félretéve a maga elvárásait, ambícióit. Ez érződik ezen a gyülekezeten, és vezetett el odáig, hogy a közösség tagjai egymást hívogatják, a meghívottak közül pedig többen itt maradtak – számolt be a lelkész.

Önállósághoz szoktak
Az alatt a két évtized alatt, míg nem volt önálló lelkipásztora a tamási gyülekezetnek, a presbitérium hozzászokott az önálló munkavégzéshez. A tisztség betöltésére alkalmasnak látott személyeket mégis felkészítették a várható feladatokra a legutóbbi választás előtt egy bibliaiskolában, amely jó ideje bibliakörként folytatódik.
– A presbiteri bibliaórán a gyülekezet vezető testületének lelki épülése a fő cél. A gyülekezet tagjai is részt vehetnek egy másik bibliaórán, ahol az alapvető hitigazságokat próbáljuk értelmezni. A harmadik, „akadálymentesített" bibliaórát olyan helyre vittük, ahová egyébként is eljárnak az emberek, ezért esett a választásunk a Művelődési Házra. Azt is látjuk, hogy a világon mindenütt baj van az emberi kapcsolatokkal, ezért megkértük Pálhegyi Ferenc pszichológust, hogy tartson itt ő is előadásokat, amelyekre személyesen meghívjuk a település lakóit – számolt be Szalai Géza.

Nem csak a reformátusokért
– Nekem is meg kellett értenem, és nem is bánom, hogy megértettem, hogy amikor misszióban gondolkodunk, nem csak a reformátusokban kell gondolkodnunk. Itt van nyolcezer ember, akiket megszólíthatunk, és nem az a dolgunk, hogy református gyülekezeti taggá formáljuk őket, hanem az, hogy elmondjuk nekik az örömhírt. Ha pedig megújul az életük, szívesen befogadjuk, tanítjuk őket, nálunk közösségben lehetnek, és ha szeretnék, apróbb tennivalókat is rájuk bízunk majd – magyarázza a lelkész.

Szerezzenek egy gyereket!
A tamási gyülekezetben húszan-huszonöten fordulnak meg egy átlagos istentiszteleten, és a közösségben évek óta lassú és folyamatos létszámnövekedés tapasztalható. Az átlagéletkor 50-60 év között van, idén azonban már óvodásoknak is tartanak hittant, és annak is örülnek, ha kisgyermekekkel érkeznek a családok az istentiszteletre.
– A gyülekezet nem személyekben kell, hogy gondolkozzék, hanem családokban – állítja a lelkipásztor.
– Amikor egyszer egy nagyobbacska gyermeket kereszteltem, az igei tanítás már elhangzott, ott álltak a szülők és a keresztszülők, én vettem a kancsót, és mondtam, hogy legyenek szívesek, szerezzenek egy gyereket is, akkor aztán volt nagy rohangálás, kikaptak egyet a csúszó-mászó gyerekek közül. Egy egymást szerető gyülekezetben ez teljesen természetes, ha leül a család otthon beszélgetni, a gyerekek akkor is ott szaladgálnak a felnőttek körül.

Kilencen az asztal körül
A lelkipásztor és felesége maguk is felneveltek hét gyermeket.
– Sokan megjegyezték, hogy hét gyereket vállalni micsoda különcködés. Mi viszont az Úrnak köszöntük meg őket, és azt is, hogy fel tudtuk nevelni mindannyiukat – árulja el Szalainé Faragó Györgyi. A lelkész felesége a bibliaóra után arról is mesélt, hogy hívő családban nőtt fel, ezért számára kiváltság volt, hogy Isten egyik szolgálóját adta társául, hiszen ő is szolgálni akart. Az már csak ráadás, hogy olyan összetartó gyülekezetben teheti ezt, ahol mint mondja, szeretik egymást az emberek.

Az egyháznak van válasza
A tamási gyülekezetben rendezett családi napokon olyan felnőtteket is elérnek, akik egyébként nem járnak el az istentiszteletekre, így a vidám és kötetlen szabadtéri együttléteken többek között arról is szó esett már, hogy az istentiszteleten mi miért történik. Vitaindító beszélgetéseket is kezdeményeznek ilyenkor, és a szülők nyíltan fel is teszik kérdéseiket, legyenek azok az egyént vagy a társadalmat érintő kérdések.
– Nem a bibliával kezdjük, hogy majd az alkalmazásnál kössünk ki, hanem pont fordítva haladunk: egy gyakorlati kérdésből indulunk ki, és lépésről lépésre feltárjuk, hogy ha ezt a problémát jól akarjuk megoldani, akkor arra a bibliai gondolkodásban van a megoldás. Erre a megközelítési módra nagyon jól reagálnak az emberek. Innen teszünk még egy lépést, amikor elmondjuk, hogy ha vasárnap eljönnek az istentiszteletre, más szempontból még többet hallhatnak az őket érintő kérdésekről – magyarázza Marco de Leeuw van Weenen. Az egyházmegyei missziós munkatárs a tamási gyülekezetnek is segít hosszabb távú tervei megvalósításában, és ő tartja azt a bibliaórát is, amelyre a városlakókat várják.

A tamási református gyülekezet szeptember 23-án, vasárnap ünnepli fennállásának nyolcvanadik évfordulóját. A kis közösséget az utóbbi években egyetlen komolyabb veszély fenyegette: fel kellett ismerniük, hogy nem maradhatnak csupán barátok, hanem nyitniuk kell a város lakói felé. Ma már nem csupán egymásért és településükért vállalnak felelősséget, hiszen támogatják a kalotaszegi Zsobok nevű település református gyülekezetét és az általuk fenntartott árvaházat is. Ahelyett, hogy már most kuporgatnának majdani templomukra, az imaház ajtaja mellé elhelyezett, az árváknak címzett persellyel is megerősítik hitvallásukat: „legyen meg a te akaratod".

Jakus Ágnes 

Képek: Füle Tamás; Tamási Református Egyházközség