"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Fotópályázat - madárvédelem parókiákon, templomkertekben, egyházi épületek környékén
Az MRE Ökogyülekezeti Mozgalom a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai támogatásával fotópályázatot hirdet
GYAKORLATI MADÁRVÉDELEM
PARÓKIÁKON, TEMPLOMKERTEKBEN, ISKOLA-, ÓVODA-,
EGYÉB INTÉZMÉNYI KERTEKBEN
témakörben.
„Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.” Mt 10, 29-30
A madarak a Bibliában Isten kézzelfogható gondviselését példázzák, aki egyetlen teremtményéről sem feledkezik meg. Az MRE Ökogyülekezeti Mozgalom által meghirdetett gyakorlati madárvédelem pályázat célja, hogy a környezetünkben élő madarakon keresztül a teremtett világért való felelősségünkre irányítsa figyelmünket. Lehetőség, hogy a „hálaadás” aktív, cselekvő részesei legyünk. A közös madáretető-, madárodú-készítés, madárbarát kertek kialakítása összekapcsolja a gyülekezet apraját-nagyját, közösségi alkalmat teremt.
Kategóriák
- kategória: téli madárvédelem
- kategória: nyári madárvédelem, odúzás
Részvételi feltételek
- Célcsoport, korosztály: 0-100 éves korig, egyénileg és csapatban.
- Gyülekezethez, egyházi oktatási vagy egyéb intézményhez kötődő személyek, családok, közösségek jelentkezhetnek.
- A verseny ökumenikus, bármely keresztény felekezettől várunk jelentkezőket.
- A pályázaton a részvétel ingyenes.
- A pályázatban kizárólag amatőr fotósok vehetnek részt.
- Pályázni legfeljebb 5 digitális formátumú fénykép beküldésével lehet.
- A pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy a beküldött fotót és a készítő nevét, gyülekezetének nevét az Ökogyülekezeti Mozgalom kezelje, publikálja, fotókiállításon megjelentesse.
- A nyeremények át nem ruházhatók, készpénzre nem válthatók.
- A pályázó képviseli, elismeri és szavatolja, hogy az általa beküldött fotó kizárólag a saját, eredeti alkotása, semmilyen szerzői jogot, védjegyet, erkölcsi jogot, magán/kiadói vagy egyéb szellemi jogot nem sért semmilyen szervezet vagy személy kapcsán, illetve semmilyen harmadik félnek nincs jogi, jogcími követelése vagy egyéb érdekeltsége a beküldött pályázatban.
- Amennyiben a fénykép bármilyen módon sértő, a kiíró a nevezésből kizárhatja.
Képfile technikai feltételei
- A kiíró elfogadja a mobiltelefonnal készített képeket is.
- File-típus: JPEG, a legmagasabb képminőséggel elmentve
- A pályázaton legalább 5 megapixel (2562x1936) felbontású eredeti képpel lehet részt venni, melynek kicsinyített 1400x1000 pixeles változatát kell beküldeni.
- A díjazott, nyomtatásra bejutott képekről külön értesítés után feltöltendő a nagyfelbontású változat maximum 10 megapixel (3648 x 2736 pixel) méretű változata.
- Méret: hosszabbik oldal, fekvő kép esetén 1400 pixel, álló kép esetén 1000 pixel
- Minimális eredeti méret: 2592 x 1944 pixel (5 Mpixel)
- Engedélyezett a kép megvágása, zavaró elemek levágása és a kép orientációjának megváltoztatása. A kép egyes részeinek módosítása, retusálása nem megengedett.
- A megadott paraméterektől eltérő digitális anyagokat nem áll módunkban elfogadni.
Bírálati szempontok
- A közösség részvétele a madárbarát kert kialakításában
- Környezettudatos ötletek, újrahasznosított és természetes anyagok felhasználása
- Használhatóság - a madarak mennyire vették birtokba
- Kreativitás, ötletesség
- A létrehozott terület esztétikai megjelenése
- A fotók esztétikai megjelenése
- A kép relevanciája a fotópályázat témájához
Zsűri
A beérkezett pályaművek értékelése zsűri, valamint közönségszavazás által történik. A győztes képek kiválasztásánál 80%-ban a zsűri szavazatai, 20%-ban a közönség szavazatai számítanak. A közönségdíjazás az Ökogyülekezet facebook oldalán www.facebook.com/Okogyulekezet, 2017. 04. 5-15-ig (I. kategória képei); 2017. 09. 7-17-ig (II. kategória) lesz elérhető.
A szakmai zsűri tagjai az Ökogyülekezeti Tanács, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai valamint egy fotóművész szakértő.
Eredményhirdetés
- kategória: 2017. április 22., a Föld Napján
- kategória: 2017. szeptember 24., Teremtés Hetén
Díjazás
A fotókat az Ökogyülekezet honlapján, facebook oldalán, református híroldalakon tesszük közzé. A nyertes fotókból fotókiállítást rendezünk, a Teremtés Hetén (2017. szeptember 24-október 1.)
A nyerteseket értékes ajándékokkal díjazzuk
- kategória - első: 40.000 Ft, második 30.000 Ft, harmadik 20.000 Ft, közönségszavazás nyertese 10.000 Ft értékben ajándékcsomag
- kategória – első: 40.000 Ft, második: 30.000 Ft, harmadik: 20.000 Ft, közönségszavazás nyertese 10.000 Ft értékben ajándékcsomag
Beküldési cím és határidő
A fényképeket az alábbi e-mail címre várjuk: info@okogyulekezet.hu
A fényképek beküldésének határideje
- kategória: 2017. március 31. péntek
- kategória: 2017. augusztus 31. csütörtök
Szervező elérhetősége: Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom; tel: +36-30/453-2950; info@okogyulekezet.hu
MME felhívása ITT olvasható.