„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Fügenap
Hálaadó úrvacsorás istentiszteletet tartottak a Baranya megyei Pellérden a parókia megvásárlásáért és festési munkálatainak elkészültéért.
A Pellérdi Református Keresztyén Leányegyházközség lelkipásztori feladatait idén nyárig egy pécsi nyugdíjas lelkipásztor látta el.
A gyülekezetbe július közepén érkezett új lelkipásztor, a tervek szerint ugyanis a gyülekezetet missziói egyházközséggé alakítják az elkövetkező években. Mivel itt található a környék egyetlen református temploma, az egyházközség a környező térség missziói központjaként funkcionálhat majd. Az immár helyben lakó lelkész a közelmúltban költözhetett be a dunamelléki egyházkerület támogatásával megvásárolt parókiára.
A parókia megvásárlásáért és a festési munkálatok elkészüléséért adtak hálát a pellérdiek 2012. szeptember 30-án, vasárnap. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” – a 127. zsoltár 1. verse alapján hirdetett igét a gyülekezet lelkipásztora, Andrási Kristóf Imre. Az úrvacsora osztását Peterdi Dániel esperes, az anyagyülekezet vezető lelkésze végezte.
Az istentisztelet után a templom kertjében egy rövid műsort és a köszöntéseket követően egy bibliai növényt, fügefát ültettek el. Ezt követően szeretetvendégséget tartottak, és a gyülekezet a meghívott vendégekkel együtt megtekinthette a parókiát.