Hol vesznek el?
Európa szeme Kijevre szegeződött vasárnap este. Világszerte tízmilliók figyelték a labdarúgó EB fináléját, ahol a spanyol és az olasz válogatott csapott össze. A spanyolok magabiztos győzelmével végződött kontinensviadal, amelynek magyar vonatkozása csupán annyi volt, hogy a világ legjobb játékvezetője, Kassai Viktor fújt – ezúttal felejthetően – az ukrán – angol meccsen, illetve a megnyitón György Ádám Chopin Vihar-etűdjét játszotta el zongorán. Valljuk be azonban, hogy a lelátókra se nem a síp, se nem a zongora bűvöletéért mennek a szurkolók. A foci hangszere a labda. Szakértők, labdarúgók, edzők, újságírók keresik hosszú évek óta a választ, hogy nekünk, magyaroknak miért nem megy ez a pofonegyszerű játék. Hol és miért vesznek el a modern kori Puskás Öcsik, Nyilasi Tibik, Törőcsik Andrások?

Ha nincs menedzser
Ha hiányzik a foci, már a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének másnapján érdemes belelapozni abba az ifjúsági regénybe, amely (Ronal)Dinyóról és barátairól szól.
A fiúk nagyon szeretnek focizni.
Egy nap lelkész érkezik a faluba, és ez sok mindent megváltoztat a srácok életében. Egy focista naplójába sok minden belefér: barátság, szerelem, emberi értékek és Isten. A regényt egy nyolcéves kisfiú ihlette, aki futballista szeretett volna lenni, de szívbetegsége miatt nem lehetett élsportoló – meséli a szerző.

Kármán Tibor nemcsak író, hanem labdarúgó edző is, aki kritikusan szemléli a honi futball utánpótlást, különösen azért, mert úgy véli, hogy számos tehetséges gyerek elkallódik, akit nem tudnak menedzselni a szülei. Regénye egy olyan fiú történetét mutatja be, akinek a szülei nem igazán törődnek Dinyó sportpályafutásával, a szorgalom azonban meghozza gyümölcsét. Persze ehhez kell a tiszteletes is, aki a helyi focicsapat edzője lesz, közben pedig egészen közel hozza Istent a gyerekekhez.

Becsempészett hit
Kármán Tibor azt mondja, hogy a szereplők a képzelet szüleményei, de saját életéből merítette a karaktereket.
– Szerepel a regényben például cigánygyerek, ez személyesen is fontos volt számomra, ugyanis én mindig fociztam cigánygyerekkel és azt tapasztaltam, hogy lelkesek és nagyon oda teszik magukat a pályán. A tenyeres-talpas fiú karaktert is megalkottam, ő lett Lapát, a főszereplő barátja. A regény kulcsszereplője pedig egy református lelkész, aki szinte észrevétlen csempészi be a gyerekek életébe a hitet.

Akit az öt perc is érdekel
S hogy miért kellett összekapcsolódjon az egyház és a foci? Az író azt mondja, hogy ennek is személyes motivációja van.
– Tizennégy éves koromban tértem meg. A lelkészünk Viczián János akkoriban összeszedte a környékbeli, kószáló gyerekeket és lehetett nála pingpongozni, sportolni. Közben mindig volt öt perc, amikor leterítette a pingpongasztalt egy terítővel, föltette a Bibliát és öt percet beszélt a Szentírásról. Mi gyerekek pedig, akik addig sosem hallottunk ilyesmit, figyeltük őt. Majd egy év elteltével azt mondta a tiszteletes, hogy ezentúl csak az maradjon itt, akit az az öt perc is érdekel. Öten maradtunk, de mindegyikünk tartja ma is, felnőttéként is a hitét – meséli az író.

Szorgalom, szerénység, szeretet
A könyv egyik legfontosabb üzenetét úgy summázza Kármán Tibor, hogy a szorgalom, a szerénység és a szeretet hozhatja meg a gyümölcsét az életben, és természetesen ez történik a szereplőkkel is. A főhős rájön, hogy nem a kitűzött cél a legfontosabb, már az arra vezető úton is jól kell éreznie magát és az már a boldogság.
– Ahogy a Biblia is írja: minden napnak a maga baja, nem szabad előre gondolkodni, sem sikerben, sem másban, csak maximálisan jól kell végezni a feladatunkat minden nap. A futballban ugyanez a szabály érvényesül.

Értéktelen érmek
Ma fejetlenség uralkodik a honi labdarúgás utánpótlásában – folytatja Kármán Tibor. Úgy véli, hogy a gyerekeket nem az motiválja, ha Real Madrid mezt adnak rá, vagy érmet akasztanak a nyakába, mert három falu csapatából ők voltak a legjobbak. Mindenféle tornákat szerveznek, ahol sorozatban kapják a gyerekek az érmeket, és ezek mögött az elismerések mögött sokszor nincs valódi teljesítmény, mert a kis focista nem tud egymás után tízet dekázni sem.
– Fel kellene állítani egy limitet, mert az érmek így elértéktelenednek. Inkább könyvet, csokit kellene adni ezeken a kisebb tornákon a győzteseknek. Egy olyan nívós kupát kellene kiírni, amelyben elindulhat a legkisebb és legnagyobb csapat is, hasonlóan mint a felnőtteknél a Magyar Kupában. Egy ilyen versenynek látnám értelmét, mert csakúgy, mint ahogyan a könyvemben is írok róla, egy kis csapat is kapna lehetőséget, hogy bebizonyítsa, milyen értékes. A most még a névtelenség homályába burkolódzó edző is megmutathatná egy kupa szereplésen, hogy milyen nagy teljesítményekre képes. A gyerekeknél is nagy szó lenne, hogy játszhatnak a Puskás Akadémiával, az MTK-val, a Diósgyőrrel, a Ferencvárossal.

Szedd össze a júdáspénzed és menj el!
Kármán Tibor szerint nagy az újságírók felelőssége is a magyar futballt illetően.
– Nagyon haragszom a riporterekre, amikor játszik a magyar válogatott, esetleg vezetünk a 15. percben és a kommentátor azt hangoztatja, de jó lenne, ha most lefújnák a meccset. Miről beszél? Ez egy játék, amit élvezni kell, és nem agyonizgulni az eredményt. A brazilok élvezik a játékot, jó rájuk nézni. Itthon Dzsudzsák Balázson láttam hasonló jeleket.
A foci és az erkölcs kérdésében is sokat tehetne a sajtó.
– Itt volt például a közelmúltban a bunda ügy. Egy konkrét példát említek, ami szerintem sehogy sem lett kezelve. Egy magyar válogatott játékos eladta az egyik meccset a horvátok ellen. Az esetről tényfeltáró riportot közölt a Magyar Televízió „Becsengetünk és elfutunk" című műsora. Nem mondták ki a focista nevét, de mutattak egy öngólt, ami besegített a vereségbe. Egyszerűen nem értem, hogy az újságírók miért nem szedik szét a csaló futballistát. És az Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, miért nem mondja neki azt, hogy „barátom a magyar címert viseled. Az emberek, akik ebben az országban élnek felhatalmaztak téged, hogy képviseld a hazádat. Szedd össze szépen a júdáspénzed és menj el, vagy kérj bocsánatot mindenkitől, a pénzt pedig add oda a gyerekfocira vagy bármilyen jótékonysági célra. Így kellene a dolgoknak történni, de ehelyett „behallgatja" az egész ország. Ez szörnyű. Több mint húsz éve is volt bundabotrány, Mezei György akkor is megvédte a játékosokat, senkinek semmi baja nem lett.

Az elveszett a fonal
Nem tartja valódi sikernek Kármán Tibor, ha egy-egy meccset megnyerünk, de nem jutunk ki Európa-bajnokságra, világbajnokságra. A harminc alatti szurkolók már csak a szüleiktől hallanak arról, amikor a magyar válogatott kijutott fontosabb viadalokra.
– 1986-ban veszítettem el a fonalat a mexikói világbajnokságon, amikor titkos esélyesként beszéltek a magyar válogatottról. Egy presszóban dolgoztam, emlékszem, hogy bezászlóztunk mindent, tömve volt a helyiség és öt perc alatt 3-0-ra vezettek az oroszok. 6-0 lett vége, csak vonszoltuk magunkat. De a mai gyerekek már ilyet sem látnak, hiszen el sem jutunk semeddig.

A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít – írja Hemingway. Milyen boldogok lennénk, ha egyszer a mi „Pirlónk" sírna a stadion gyepén az Európa-Bajnokság lefújásakor.

Fekete Zsuzsa