Lelkesítő élmény volt az amerikai gyülekezetekben, hogy ez a mondat vezérelte őket: „Ha csinálunk valamit, akkor csináljuk jól!”. S hogy ez alapvetően nem pénzkérdés, hanem egész gondolkodásukat meghatározó, érvényes vezérelv, az a következőkből is kiderülhet. Chicago egyik gyülekezetében úgy mondták: inkább várnak valaminek a megvételével – de azt akarják, hogy az profi legyen. Inkább ne legyen még egy szolgálati ág, ha nincs még meg a megfelelő ember rá. Inkább imádkoznak még, mert nem akarnak „hamari” módra valami jót csírájában halni látni.
A gyülekezet lelkipásztora szobájával szembe kitette édesapjának paradicsomtermesztéséről szóló plakátját – mert profi volt szakmájában. Ő lelkipásztor lett, de ő is olyan értékes gyümölcsöket szeretne látni munkája során, mint édesapja a saját szakmai területén.

Miért van az, hogy itthon nagyon sokan „letudják” a konfirmációt, igehirdetéseket, presbiterséget a megfelelő évek és órák letöltésével – s nem épülnek és nem építenek. Unalmas a templomba járás és a feladatok fárasztóak. Nincs öröm és nincs tűz a gyülekezetek, de a református iskolák többségében sem. Azaz éppen az evangélium melege, ereje hiányzik.

Ez a fenti mondat segített nekem megérteni, hogy mennyi mindent feladtunk. Hogy a mennyiségért beáldoztuk a minőséget. Hogy az igénytelenség elharapózott köreinkben, s hogy az „ingyen” kegyelem helyébe az „olcsó” kegyelem került.  Hogy az Istennek már csak azt adjuk, ami senkinek sem kell. Hogy az adakozás is csak a feleslegből történik, hogy igen messze kerültünk az „egy éves ép bárányok” tökéletes áldozatának odaszánásától…

Amerikában nem ritka a tizedfizetés, hanem egészen természetes. Mert komolyan veszik, hogy mindent Istentől kaptak. Ezért mindennel Istennek is számolnak el. S így egészen más az érték, és a mérték. Nem okosak akarnak lenni a teológiai oktatásban, s nem is csupán okosabbak, mint mások, hanem hatékonyak. Érvényes, működő, abszolút gyakorlati módon megélt keresztyénséget tanítanak és szerveznek. Nem olyan teológiai kérdéseken vitatkoznak, ami az átlagember életét nem is érinti, aminek nincs köze a mai ember valóságához, hanem ami segít, ami gyógyít, ami bátorít. Mert itt mindenki „jövevény”, s ezért sokkal kevésbé köti a múlt, a hagyományok, a régi igazságok. Az „i” betűk sokasága…

Ha csinálunk valamit, akkor csináljuk jól. Ízlelgessük még ezt a mondatot.

Igen, mi pedig túl gyorsan és mindent akartunk és nem volt megfelelő az előkészület, a „toronyépítéshez valók felmérése” sem az iskolák újraszervezése ügyében, sem a megfelelő ember megfelelő helyre állításában – gyülekezeteinkben sem. Beleestünk a „kicsi országok” csapdájába, ahol a megfelelő szakemberek keresése helyett a hozzánk közel álló emberek álláshoz, keresethez juttatása vezérelte (vezérli?)  a munkáltatókat. S azután persze mindennek satnya gyümölcseit mindnyájan megszenvedjük…

Mi magyarok talán könnyen lelkesedő nép vagyunk, s szeretjük a kevésbé fárasztó utakat. Mosolygunk, ha valaki puskázással megúszta a vizsgáit az egyetemen, azután ócsároljuk a rossz vezetőket a kórházban, az iparban, a mezőgazdaságban, a politikában. Szemvillanással értékeljük, s talán kicsit irigyeljük is az ügyeskedőket, akik mindenből hasznot húznak, azután keservesen megszenvedjük, amikor becsapnak a mesterek az épületek felújításánál, vagy tiszteletlenül elénk állnak a sorban, és figyelembe sem vesznek, ha belépünk egy hivatalba…

Hol kell változtatni?
Hol kell változni?
Hogyan kell változni?

Egy idős lelkipásztor mondta el, hogy amikor ő abba a hagyományos - hollandok által alapított, Tiffany üvegfestéssel díszített – gyönyörű, ősi templomba került még gyermekként, a „feketék” csak az emeleten a hátsó sorokban ülhettek. Emellett a templom mellett masíroztak a déli seregek, s a magyar történelemből is a szabadságharcról beszélgettünk… Mára az egész környéken csak feketék élnek, s akik egyáltalán bejöhetnek a templomba azokra elég anakronisztikusan hatnak az udvaron sorakozó, omladozó sírok, a „régi szagú” bársonnyal „melegített pados” templom. Hogyan hívogassanak? Hetente kétszer adnak enni a bejövőknek. nem ám akármit – ottlétünkkor éppen venezuelai egytálétel volt a menü.

Kosaraznak a fiatalokkal beszélgetés előtt, növénytermesztést tanítanak a kis konyhakertben, „mutogatva” tanítják, s mondják is minden istentisztelet kezdetén a Hiszekegyet.  Ott élnek közöttük, együtt takarítják a templomot, s szeretik, becsülik a bejövőket.  A karibi menekülteket, akik ráadásul a demokratákra szavaznak…

Mert ha csinálunk valamit, akkor azt Istennek tetszően is tehetjük.

Fodorné Ablonczy Margit

Előző részek:

Emberekkel lehetséges
– Istennel minden lehetséges.
Egy iskola bejáratán olvasható ez a két állítás, azon kevés keresztyén iskolák közül, amelyek Amerikában vannak – mert a hitet, s keresztyénséget nem az iskolában tanulják.

Szolgálat által növekedni
Gyülekezetplántálás amerikai módra

Emberekkel lehetséges...
"Felelősségben és számontartásban nincs kiskorúsítás."
Az amerikai ifjúsági munkáról