Eltemették Szekszárdon azt a huszonöt éves pécsi pszichológusnőt, akit két héttel ezelőtt gyilkoltak meg. A gyilkos beismerte tettét, de a nyomozás még folyik. Az ügy kapcsán beszélgetünk a Legfelsőbb Bíróság egyik nyugalmazott bírájával, akinek tanácsa kétszer hozott halálos ítéletet, egy kereszténydemokrata politikussal, egy teológussal és egy börtönlelkésszel. Válaszokat keresünk – a többi közt arra, vajon van-e különbség az emberi életek értéke között, mi a valódi büntetés, vannak-e javíthatatlanok, létezik-e cigánybűnözés. A halálbüntetés visszaállításáról értelmetlen lenne vitázni, mert az Európai Unió tagjaként erre nincs lehetősége Magyarországnak. Néhány politikai erő előhozakodott ugyan a témával a pszichológusnő tragédiája után, de ezt az áldozat családja ízléstelennek tartja, és kérte, hogy lányuk halálát senki ne használja uszításra, gyűlölködésre vagy a halálbüntetés visszaállításnak szorgalmazására.

Ugyanúgy elkövetnék
Egyre gátlástalanabbak a bűnözők és egyre több a fiatal(korú) bűnelkövető. A társadalomban folyamatosan felvetődik az igény, hogy súlyosbítani kell a büntetési tételeket – mondja Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője emlékeztetett, hogy két politikai erő részéről is elhangzott a közelmúltban a halálbüntetés visszaállításának az igénye.
– A személyes véleményem és a kereszténydemokratáké is az, hogy nem szabad visszaállítani a halálbüntetést. Ennek egyébként sem az indoka, sem a lehetősége nem adott. Persze a kérdést lehet árnyalni. A történelemben rengeteg példát láthattunk a halálbüntetésre, sőt még ma is számos államban létezik ez a büntetési tétel. Az államnak megvan a lehetősége arra, hogy ne a halálbüntetéssel riogasson, hanem más eszközökkel akadályozza meg azt a nagy kárt, amit egyesek a társadalmi rend, vagy mások élete ellen tesznek. A súlyos bűnöket nem halállal kell büntetni.

Az elmúlt esztendőben 142 gyilkosság történt Magyarországon. Ezek szerint az állam mégsem tudja megakadályozni a bűncselekményeket – firtatom.
– Valóban nem tud mindent megakadályozni az állam, de attól, hogy az egyes esetek elkövetői halálbüntetést szenvednének, még más elkövetők ugyanúgy elkövetnék tetteiket.

A bűnös tisztelete
Sokan azzal érvelnek a teljes életfogytig tartó szabadságvesztés ellen, hogy több évtizeden át eltartanak az adófizetők valakit, aki súlyos bűnöket követett el, ráadásul már esélye sincs arra, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak, mert élete végéig börtönben marad. Harrach Péter ezekre az érvekre azt feleli, hogy a ne ölj parancsa egyetemes érvényű parancs, és más megoldásokat kell találni.
– Fontos minden ember személyének a tisztelete, ezt a bűnösnek is meg kell adni, illetve biztosítani kell számára a megváltozás lehetőségét. Érvényét vesztette a szemet szemért tanítás, és az Újszövetség tanításai az irányadók.

Egyformán értékes életek?
Harrach Péter nem érzékel a gyilkosokkal szembeni lincshangulatot, de olyan helyzetet igen, amelyben felvetődik a szigorítás kérdése.
– A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítása megtörtént, ez benne is volt a pártunk programjában. Azért változtattunk, mert azt gondoljuk, hogy valóban enyhék voltak a büntetési tételek. A Btk. módosításával a társadalmi igény a politikai cselekvésben is teljesült. A szélsőjobboldal követelését a halálbüntetésre vonatkozóan azonban nem lehet teljesíteni. A KDNP frakcióvezetője szerint minden emberi élet azonos értékkel rendelkezik, az egyéniségben, a jellemben azonban jelentős különbségek vannak.

Magas a cigány bűnelkövetők aránya
A politikus szerint helytelen a cigánybűnözés kifejezést használni, mert ez azt jelentené, hogy minden cigány bűnöző, azonban ez nem igaz.
– A számadatokat vizsgálva azonban nem tudunk elszakadni a valóságtól, mert tény, hogy magas a cigány származású bűnelkövetők aránya. Hiba ezt a kérdést tabuként kezelni, hiszen akkor nem is lehet orvosolni a problémákat. Sokan a tények ismertetését már önmagában is rasszizmusnak tekintik.
A politikus megismételte, amit korábban a parlament nyári szünete előtti utolsó ülésnapján mondott: a rasszizmus elleni legbiztosabb védelmet a kereszténység jelenti. A megalapozatlan rasszizmus-vád pedig a vádaskodókat hitelteleníti.

Kétszer hoztak halálos ítéletet
Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának nyugalmazott bírája, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett tanácselnöke még olyan korszakban is  ítélkezett, amikor a halálbüntetés bevett büntetési mód volt a magyar jogban. Két alkalommal volt tagja olyan bírói tanácsnak, amely halálos ítéletet hozott. Az egyik ügy a mai napig nyomasztja és – mint fogalmaz – soha nem fog belenyugodni. A rendszerváltás előtt általában az úgynevezett minősített emberöléseket, gyilkosságokat büntették halállal, de Völgyesi Miklós azt mondja, hogy a politika is beleszólt az ítélkezésbe.
– A Kádár-rendszerben a bírói tanácsok elnökei többnyire a rendszer bizalmi emberei voltak, akik sokszor pártmegbízást teljesítettek. A kommunista eszmétől megszállottan különösebben nem becsülték más emberek életét. Szó szerint vették, hogy a múltat a hozzá tartozó emberekkel együtt el kell törölni. Nagy számban hoztak halálos ítéletet, az 1956 utáni ítélkezésben futószalagon küldtek embereket a bitófára.

Nincs igazság, ha nem akasztják fel
A nyugalmazott bíró egy gyilkossági ügyet idéz fel, amelyben a bírói tanács egy olyan férfit ítélt halálra, aki szerelemféltésből ölte meg szerelmét még a nyolcvanas években.
– Ez az ítélet még az akkori mércével mérve is teljesen indokolatlan volt. Az első fokon eljáró megyei bíróság 15 év börtönt adott, amit a másodfokú bíróság halálbüntetésre súlyosbított. Emlékszem, ott volt a tárgyaláson a Magyar Rádió tudósítója, aki szaftos tudósítást adott az ügyről, a pártból pedig azt mondta valaki, hogy nincs igazság, ha az ilyen embert nem akasztják fel. A két bíró kollégám erre a „sugallatra" a hátam mögött megállapodott abban, hogy halálbüntetést szabnak ki. Hiába kértem, hogy kegyelemből változtassák meg az ítéletet, ez nem sikerült, és a férfit kivégezték. Rettenetes élmény volt.

Ölni pecséttel is lehet
A Völgyesi Miklós által említett másik esetben a nyugalmazott bíró szerint nem is lehetett más az ítélet, mint a halál.
– Itt ugyanis nem volt remény arra, hogy az elítélt megváltozzon a büntetés hatására. Egy jó nevű, közismert család sarja emberölésért töltötte jogerős büntetését a börtönben, ahol sérelme támadt az ott dolgozókkal és a büntetés-végrehajtási intézet műhelyében őrült ámokfutást végzett: hét embert megkéselt, közülük többen meg is haltak.
Több embert megölt, visszaeső volt, ezért halálbüntetést kapott. Ölni pecséttel is lehet, de halálbüntetést kiszabni nehéz dolog. A szabályok általában bölcsek, de kérdés, hogyan alkalmazza ezeket a bíró. Az egész igazságszolgáltatásban sok a hipotetikus elem. A bíró feladata, hogy a rendelkezésre álló – sokszor egymásnak ellentmondó –bizonyítékok alapján eldöntse, hogy melyiknek miért tulajdonít bizonyító erőt, és melyiket nem veszi figyelembe.

A példátlan eset
A jogtudomány szerint a büntetés célja, hogy az elkövetőt meg kell próbálni a büntetéssel megváltoztatni. Erre jó példa az úgynevezett whiskys rabló esete, ami példátlan a magyar kriminológia történetében.
– Ambrus Attilát én ítéltem el ötven rendbeli fegyveres rablás miatt. Nemcsak a bankokat, az ügyfeleket is kifosztotta. Egyedül egy szegény nyugdíjas nőt kímélt meg, aki ügyfélként tartózkodott az egyik bankban, és az asszony sírva fakadt, hogyha elveszi a kis pénzét, hogy fog élni a következő nyugdíjig. Ambrus Attila erre visszaadta a pénztárcáját. De az a bűncselekményhalmaz, amire 17 évet kapott, egyfajta kegyelmi ítéletnek is nevezhető, mert bizonyos körülmények esetén a büntetés súlyosabb is lehetett volna.
Völgyesi Miklós azt mondja, nagyon örül, hogy ötvenéves igazságügyi pályafutása alatt találkozott végre egy konkrét esettel, valakivel, aki a börtönben megjavult.
– Ambrus Attila tanult, diplomát szerzett és tisztességgel meg tud élni. Aki képes ekkorát változtatni a maga életén, az előtt le a kalappal. Legyen ő etalon, pozitív példakép más elítéltek számára, hogy meg lehet változni.

Az emberi méltóságot sérti
Az Alkotmánybíróság 1990. október 24-én minősítette alkotmányellenesnek a halálbüntetést. A Sólyom László vezette testület határozatában kimondta: a büntető törvénykönyvnek (Btk.) és a büntetőeljárásról szóló törvénynek, valamint más jogszabályoknak a halálbüntetésről rendelkező részei alkotmányba ütköznek.
– Kevesen tudják, hogy Sólyom László a halálbüntetés alkotmányellenességét abban találta, hogy az súlyosan sérti az emberi méltóságot. Számomra ez meghökkentő érvelés, de be kell látnom, ha az emberi méltóságnak ekkora teret adunk, akkor a döntést, ami mindenkire nézve kötelező, megváltoztatni sem most, sem a jövőben nem lehet.

Nagy hiba, hogy nincs halálbüntetés
Völgyesi Miklós ennek ellenére úgy fogalmaz: nagy hibának tartja, hogy ma nem alkalmazható halálbüntetés.
– Tisztában vagyok vele, hogy a nemzetközi megállapodások nem teszik ezt lehetővé. Sokan embertelennek tartják a halálbüntetést. De akit megöltek? Ne felejtsük el az éremnek ezt az oldalát sem – figyelmeztet a szakember.
A halálraítélteket felakasztották Magyarországon. Az ítélet végrehajtásánál az első fokon eljáró bírónak személyesen is részt kellett vennie. A végrehajtásnak valóban volt egy embertelen, megalázó procedúrája – ismeri el a bíró.

Van visszatartó ereje
Völgyesi Miklós szerint igenis van visszatartó ereje a halálbüntetésnek, butaságnak, naivitásnak tartja, hogy filozófiai alapon sokan az ellenkezőjét állítják.
– Sok éves bírói tapasztalat után fogalmazom meg a véleményemet, ami elvi fejtegetés. Azt tartanám jó megoldásnak, ha a halálbüntetést meg lehetne hozni, de annak végrehajtását próbaidőre felfüggesztenék. Halálos ítéletet csak a legsúlyosabb esetekben hozhatnának, terrorcselekményeknél, tömeggyilkosoknál, emberiességellenes cselekményeknél, kegyetlenül, aljas indokból elkövetett gyilkosságoknál. Szerintem például a World Trade Center ellen elkövetett támadásban az elkövetők büntetése nem lehet más, csak halál, már ha egyáltalán valaki élve kerül az igazságszolgáltatás kezére. Vagy itt van a hírhedt sorozatgyilkos, bérgyilkos Magda Marinko, akinek a megváltozására nincs remény, mégis évtizedeken keresztül etetjük, itatjuk, őrizzük, vigyázunk rá. Ez az elvetemült bűnöző nem kerülhet vissza közénk a táradalomba, mert egy ilyen ember teljesen kiszámíthatatlan. Nem tudom, kinek jó ez. Vagy, hogy mondjak egy közelebbi esetet, a veszprémi kézilabdás, Marian Cozma gyilkosságához hasonló esetnél huszonöt évvel ezelőtt előfordulhatott volna, hogy halálos ítéletet hoz a bíróság, mert egy ember meghalt, kettőnek pedig csak a műtőasztalon mentették meg az életét. A voksomat amellett is letenném, hogy a köztársasági elnök kizárólagos joga legyen a kegyelem gyakorlása, és ne kelljen ellenjegyzést kérnie az igazságügy-minisztertől. (A hatályos szabályok szerint az igazságügy-miniszter terjeszti a köztársasági elnök elé a kegyelmi kérelmet, az államfő dönt, majd az igazságügy-miniszternek ellenjegyezni kell ezt – a szerk.)

- Bándy Kata ügye kapcsán beszélgetünk. A pszichológusnő példakép lehetett volna minden fiatal nő számára, majd jött egy tekergő, aki bűnözött, ivott, drogozott. Bándy Kata elvesztette egyszeri és megismételhetetlen életét. Nem lehet anya, nem lehet majd az idős szülei támasza, családjának pedig egy rettenetet kell végigélni. A gyilkosnak a tetteiért felelni kell - zárja gondolatait a bíró.

Gyilkosságot gyilkossággal?
Az első gyilkosság, amelyet a Biblia elején olvashatunk, hogy Káin megöli Ábelt – fejtegeti a témát a teológus szemszögéből a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese, aki maga is Pécsett él. Peterdi Dániel szerint nagyon fontos ez a „beköszönő" történet a Szentírás elején, mert kiderül, hogy gyilkosságot nem lehet gyilkossággal jóvátenni.
– Istennek nemcsak arra van gondja, hogy a gyilkost gyilkosnak nevezze, hanem arra is, hogy kivezesse abból a helyzetből, amit a szemet szemért, életet életért elv takar. A rosszat egy másik rosszal nem lehet gyógyítani – hívja fel a figyelmet.

Teológiailag nem igazolható, jogilag kétséges
A Biblia szigorú, Mózes könyve számos esetet említ, amelyet halállal kell büntetni, ennek ellenére a püspökhelyettes Káin és Ábel történetét veszi abszolút paradigmának.
– Itt nem arról van szó, hogy az isteni törvények hogyan próbálják meggátolni a gyilkosságot, hanem arról, hogy maga Isten miként próbálja jóvátenni a gyilkosságot, és rendbe hozni azt, amit Káin elrontott.
A Biblia azt is írja, hogy „bosszút ne állj önmagadért", illetve azt, hogy „enyém a bosszúállás, majd én megfizetek" – emlékeztet Peterdi Dániel, aki szerint veszélyes gondolkodás az, ahol az arányosság elvét úgy értelmezzük, hogy „életet az életért". A teológiai felfogás szerint csak Isten ad életet, az élet Isten ajándéka. Elvenni persze lehetséges, de azt további élet kioltásával megtorolni legfeljebb a rokonok érzelmileg érthető elvárása, azonban teológiailag nem igazolható és jogilag is kétséges.
Peterdi Dániel is osztja Harrach Péter véleményét abban, hogy alapvető parancs a „ne ölj".
– Ebben a parancsban az jelenik meg, hogy az élet szent és védelemre szorul. Az ember ezt áthágja néha, de a további gyilkosság, a megtorlás csak elmélyíti a bajt és nem oldja meg.

Az „istenkedő gyilkos"
A püspökhelyettes úgy látja, teljesen helyes reakció, hogy a pécsi gyilkosságot, a védtelen, fiatal nő megölését nem tolerálja a társadalom. Ennek ellenére veszélyesnek tartaná azt mondani, hogy a gyilkosa méltó lenne a halálra.
– A gyilkos „istenkedik", úgy gondolja magáról, hogy az élet ura, és elveheti más életét. De a társadalomnak másként kell viselkednie. Korlátozottak a lehetőségeink, még akkor is, ha a jog eszközeivel élünk. Az állam, a jogrendszer elrettenthet karddal, törvénnyel.

Nem rettent el
Hogy elrettent-e? Peterdi Dániel szerint a halálbüntetés nem rettent el, hiszen 1990-ig is voltak gyilkosságok. Amikor ugyanis valaki felindulásból öl, nem tántorítja el a várható büntetés mértéke, aki pedig tudatosan készül rá, azt főleg nem érdekli – vélekedik. A tényleges életfogytig tartó büntetést sokan kritizálják, de annak a célja annyiban megvalósul, hogy kiemeli a bűnelkövetőt a társadalomból, vagyis aki olyan alacsony erkölcsi színvonalon áll vagy cselekszik, azt kivonják a forgalomból, de nem veszik el az életét. Ez komoly büntetés.

Kegyelem
A büntetéseknél nem kerülhető el a kegyelem fogalma. De érdemel-e kegyelmet az, aki maga nem kegyelmezett?
– Egy ilyen helyzetben a gyilkos, akinek aljas szándékai vannak, csak magát menti, vagyis nem tud mit kezdeni, ha valaki azt kéri tőle, hogy kegyelmezzen neki. A kegyelemhez belső nagylelkűség kell. A férfiban ez nem volt meg, ölt, hogy a lány ne tanúskodhasson ellene. Azzal az alapvető problémával állunk szemben, hogy sem nagylelkűnek lenni, sem szeretni, sem a másik emberben az egyszeri és megismételhetetlen csodát meglátni képtelen az elkövető. De nem is képes erre az olyan ember, aki nem kapott nevelést, vezetést a családban, az iskolában, az egyházban, a társadalomban.

Beszűkült életek
Peterdi Dániel szerint a beszűkült életű emberek szűken is látnak.
– Ha valaki többet lát, több lehetőséget kap, több lelki és anyagi jóval rendelkezik, akkor ezzel együtt meg kell nyílnia a belső lelki világnak is, az igyekezhet nagylelkűbben, másokra is gondolva élni. Maga a gyilkosság, és az azt követő lincshangulat is összefügg a társadalom egy rétegének beszűkülésével, amely anyagi kérdés is. A megnehezült gazdasági feltételek között mindenki idegesebb, a legtöbben önmagukra, saját túlélésükre figyelnek, miközben elvész az egymás iránti figyelem, tolerancia, nyitottság, szolgálatkészség. Egy szegényedő, széteső társadalomban, ahol egyre szűkösebben élnek az emberek, van olyan, akinek semmi sem számít. Félreértés ne legyen, ezzel nem azt mondom, hogy aki szegény, az bűnözik, hiszen nagyon sokan hatalmas lélekkel, erővel, morális tartással viselik a szegénységet. De ha beszűkülünk lelki oldalon is, az rövidzárlatos megoldásokat hozhat. 

Hallja a hangokat
A református börtönmisszió vezetője sok időt tölt elítéltekkel, köztük olyanokkal is, akik tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak (tészesek), vagyis soha többé nem jöhetnek ki a börtönből, a rácsok mögött élnek halálukig. L. Molnár István szerint a bűn mindaddig ott van, amíg Isten meg nem bocsátja. A fogvatartottak a bűnükkel, és a törvény által adott büntetéssel együtt élnek.
– A bűn, a büntetés és a bűnhődés együtt van. A bűnnek a büntetése nem az, hogy bűnhődök, hanem az, hogy ott marad rajtam a bűn. Az egyik fogvatartott mesélte, hogy a cellájában folyamatosan hallja azokat a hangokat, amikor ütötte azt az embert, akit agyonvert. Ez a büntetés, nem az ítélet, tehát a bűnnek a jelenléte az életükben sokkal súlyosabb és fájdalmasabb érzést ad a fogvatartottaknak, mint maga a szabadságvesztés. A büntetés ugyanis mozgásteret hagy az életükben. Naponta elmehetnek egy órára sétálni, részt vehetnek programokon, fúrhatnak, faraghatnak, kézimunkát végezhetnek, tévét nézhetnek.

A közbeszéd gyakori témája, hogy a börtönben jól „elvannak” az elkövetők, hiszen a szabadságon kívül mindenük megvan, a lelkész azonban másként gondolja ezt, mivel – mint mondja – mi nem tudjuk magunkat az ő helyükbe képzelni. Hiába akarnak a bűnözők nem gondolni a bűnükre, és lazák, lezserek maradnának, egyszer csak felbukkan a gondolat…

Végezzen ki!
L. Molnár István a teljes életfogytig tartó szabadságvesztés súlyát egy olasz példával mutatja be. Néhány hete Olaszországban a köztársasági elnökhöz fordultak az életfogytig tartó büntetésre ítéltek, hogy végezzék ki őket. 
– Nem kegyelmet kértek Mario Montitól, hanem szó szerint azt, hogy végeztesse ki őket, mert olyan állapotban vannak, hogy képtelenek tovább élni. Úgy gondolták tehát, hogy az emberi élet végességéhez érkeztek el, hiába lenne még lehetőségük élni, már nem akarnak. Ez is bizonyítja, hogy nagyon nehéz életfogytosként élni, egy olyan bilinccsel, amit soha nem lehet már levenni.

Még tíz olimpiát megélhetne
Hazánkban nagyjából húszan töltik teljes életfogytig tartó börtönbüntetésüket. 
– A tészesek nagyon érdekesen számolják a napokat, inkább eseményekhez kötik az életüket. Úgy mondják, hogy még 8-10 olimpiát megélhetek. Ők egészen másképpen látják a kontúrokat, máshová helyezik a hangsúlyt, mint mi. Ha az ember nem kérdezi őket, nem beszélnek, de ha faggatózik a lelkész, akkor válaszolnak. Minden napjuk új, mégis ugyanaz. Lassan elveszítik a kapcsolataikat, elpártolnak mellőlük az ismerősök, barátok, végül a család is.

„Igazságot szolgáltatnak” a rabok
Nem titok, hogy a börtönben is van egy sajátos hierarchia, sőt bizonyos bűnelkövetőket maguk a fogvatartottak is megvetnek, kiközösítenek, esetleg bántalmaznak. 
– Nehéz ezt elkerülni, de van ilyen, és pontosan a bűncselekmény minősége okozza ezt. Maguk a fogvatartottak is megpróbálnak igazságot szolgáltatni a börtönön belül. Ehhez persze nincs joguk, ezt nem szabad, a törvény ezt tiltja, hiszen elég büntetés az embernek, hogy börtönbe kerül. Bent nem lehetne fokozni ezt. A fogvatartottak egymás között mégis kialakítanak egy rendet. Ha valakiről megtudják, hogy pedofil, gyereket vagy nőt ölt, arra azonnal reagálnak. Ezt a fajta túlzott agresszivitást és erőszakosságot egymás között is büntetik.

Nem elrettentő a halálbüntetés
L. Molnár István szerint nyilvánvaló, hogy a bűnhődés és a büntetés összetartozik, de felteszi a kérdést, hogy büntetni kell-e az embert, vagy pedig megértetni vele, hogy mit tett és olyan szintre emelni az életét, amiben ő maga is meg tud változni.
– A végső cél az, hogy változzon meg a gondolata, az érzése. Ebben tud segíteni az erkölcsi érték, a hit, a börtönlelkész. A börtönben a kötelező etikaoktatás vagy hittanoktatás bevezetése sokat adhatna. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy órát kötelezően ott kellene ülni és hallgatni, amit a lelkész mond, hanem bevonni a fogvatartottat életszituációkba, döntésekbe, meg kellene nyitni a belső világát, hogy lássa be, ha valaki erőszakkal vagy éppen szexuális indíttatással indul a másik felé, annak vannak következményei. Nem értek egyet azzal, hogy a halálbüntetés elrettentő példa lenne. A nevelés a fontos, arra nevelni az embereket, hogy amikor odaér egy bizonyos szituációhoz, ne tegye meg a rossz lépést, mert az bűn.

Szex és erőszak
A társadalom olyan ponthoz érkezett, amikor már nem tud mit kezdeni a bűnösökkel, csak büntetni tud – vélekedik a börtönlelkész. 
– Az egyháznak lehetőséget kell kínálni a változásra. Ezt a lehetőséget az óvodától kell kezdeni és felépíteni egészen az egyetemig, kialakítva azt a fajta értékrendet, ami a társadalmi normalitást megadja. A fiatalok többségének nagyjából kétféle motivációja van, vagy a szex, vagy az erőszak motiválja őket. Szabad gondolkodásban élnek, nincs, ami visszafogja az indulatukat, a kezüket, mert hiányzik belőlük a belső fék, az erkölcsi érték. Ha megnézzük Bándy Kata gyilkosát, a saját anyja sem ismerte a fiát, mert azt mondta, hogy lopni ugyan lop, de nem öl. Az anya tehát rosszul ismeri a gyerekét. Otthonról ez az ember nem hozott értékrendet, sem az iskolából, sőt már hat évet ült börtönben és ott sem találkozott normális értékrenddel.

Kompenzálás
Egy elvett életet nem lehet visszaadni, a gyilkosságot nem lehet jóvátenni. Ne feledkezzünk el az áldozatokról, a családokról, akiknek elvették a szép és okos gyerekét, vagy éppen a vagyonát, ezt lehetetlen pótolni.
– Csak Isten tud kompenzálni, egy ember sohasem, mert a seb mindig ott marad. De mégis lehet a jóvátétel szándékával közeledni a másik felé.

A börtönlelkész arról beszél, hogy a bibliai értékrend nem az igazságot, hanem az embert teszi központba.
– Nem a bűn elkövetésének a megtorlása a cél, hanem a bűn elkövetőjének a megmentése. Jézus megmutatta az elkövetőnek azt az orcáját, ami meg tudja menteni az embert. Nem elpusztítani, hanem megmenteni. A halálra ítélés, a kivégzés gondolata nem az embert akarja megmenteni. Jézus meg tudja büntetni a bűnt úgy, hogy megbocsátja és megmenti az embert úgy, hogy megváltja.

Fekete Zsuzsa
Fotó:Magyar Hírlap, MTI, Parókia