„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Hogy fognak örülni!
Nemzedékek nőttek fel albumaikon, Szabó Lőrinc-lemezükért idén Fonogram-díjat kaptak. Negyvennégy éve a hazai zenei világ egyik legnépszerűbb és senkivel össze nem téveszthető együttese a Kaláka. Nem gondolták, hogy ilyen sokáig együtt maradnak majd, és a Kaláka név szinte intézményesül: a róluk elnevezett egri fesztivál és a kapolcsi versudvar évről évre több ezer vers- és zenekedvelőt vonz. A Gryllus testvérek inspirációkról, örömeikről és a megújulásról meséltek nekünk.
Forró nyári délután árnyékba húzódva, babzsákokon pihenve hallgatja a közönség a Kaláka együttes és Palya Bea közös koncertjét a Művészetek Völgyében. Kicsi gyerekek illegve táncolnak, a felnőttek ajkai mozognak: nincs az a korosztály, akinek a szívéig ne hatolnának a nép- és világzenei dallamok, valamint a nagy költőnemzedékek és a kortársak versei. A Palya-udvarból a műsor után népdalokat énekelve vonul át a közönség a másik igen népszerű helyszínre, a Kaláka Versudvarba.
A szomszédoló menetben egy édesapa így foglalja össze, miért szeret gyermekeinek Kaláka-dalokat lejátszani:
- A Kaláka mindig attól volt jó, hogy az eredeti vershez a zenével még valamit hozzátett, és ettől kerekebb lett a végeredmény, valami egész jött létre.
Több mint zene
A Kaláka többről szól, mint a zene - mondta kameránk előtt Gryllus Dániel, az együttes egyik alapító tagja.
- A szeretetről, egymás elfogadásáról, a békességről, a jó érzésekről, és persze, mindenről, amiről az általunk megzenésített versek költői írtak: szerelemről, életről, halálról.
Arany János, József Attila, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Nagy László, Tamkó Sirató Károly, Kányádi Sándor és még sok más, neves költő versét zenésítette meg a Kaláka együttes az elmúlt negyvennégy évben.
- Nem tudtuk, hogy ilyen sokáig fog tartani és szinte intézményesül a Kaláka név: van már Kaláka Fesztivál és Kaláka Versudvar is, ahol összegyűlnek mindazok, akik ebben a lelkiségben valahogy jól érzik magukat. Bár két-háromszázan is elférnek a kapolcsi versudvarban, a közeg nagyon intim: még este tízkor is egész pici babákkal a karjukon ülnek itt a felnőttek. Nemhogy nem zavaró, hanem lélekemelő, hogy egész családok vannak együtt velünk.
Mindig megújulni
Az együttesnek nem titkolt célja az is, hogy felkeltse a jövendő nemzedékek éneklési vágyát. Csakhogy gyereknek lenni nem ugyanolyan ma, mint évtizedekkel ezelőtt.
- Nemrég jártam Kínában, ahol egy szerzetessel közösen is zenéltünk. Ő mondta, hogy ahhoz, hogy valaki mindig ugyanolyan legyen, egyfolytában meg kell újulnia. A reformációnak belül is meg kell történnie, és gyakran nem is tudatosan, de változunk. Ahhoz, hogy ugyanolyan intenzívek és felfoghatóak legyünk, naprakésznek kell lennünk, ugyanakkor a lelkiségében nem változott semmit a Kaláka negyvennégy év óta.
A ráadás
Gryllus Dániel az elmúlt két évtizedben komponált dallamokat többek között Pál apostol rómaiakhoz írt levelének szövegátdolgozására, a hegyi beszéd szövegére és készített zsoltárfeldolgozásokat is.
- Elénekelni ugyanolyan feladat ezeket a dalokat, mint a verseket, legföljebb az ember kicsit mélyebbre nyúl a lelkében. Több olyan esetről tudok, hogy valaki ezek által a dalok által kicsit közelebb került a hithez, a Jóistenhez - ez már a ráadás.
Gyerekeknek költi
Gyakran odamennek a Gryllus-testvérekhez felnőttek azzal, hogy az ő dalaikon nőttek föl - árulta el Gryllus Vilmos, szintén alapító tag.
A Kaláka ma is gondol a legkisebbekre, az együttes játékos gyermekműsorában megzenésített verseket ad elő, míg Gryllus Vilmos a maga írta gyermekverseket énekli el - bár hozzáteszi: szívesebben beszél szövegekről, mint versekről.
- Nem kötetbe szánt szövegek ezek, hanem olyanok, amelyeket a saját dallamaimmal szeretnék elénekelni. Ez másfajta szándék, hiszen dal nélkül talán szabadabban variálnék. Mivel gyerekeknek szánom őket, és azt szeretném, hogy el tudják énekelni ezeket a dalokat, kötöttebbek a versformák, vagyis a gyerekek számára könnyebben megjegyezhetőek.
„Hogy fognak örülni!"
Nemcsak a közönség, hanem a zenésztársak körében is népszerű a Kaláka, az együttesre nemcsak elődként és pályatársként, hanem atyai jó barátként is tekintenek sokan. Többek között Palya Bea, Sebestyén Márta, valamint Ferenczi György és a Rackajam is rendszeresen játszik a Kalákával. Latinovits Zoltán, Kozák András és Rátóti Zoltán színművészekkel, valamint Kányádi Sándor és Lackfi János költőkkel is gyakran lépett színpadra a zenekar. A közönség - különösen a fesztiválokon - velük együtt énekel, egy alkalommal a nagy kedvencet, József Attila Születésnapomra című versét a színpad előtt önállóan végigénekelte a vers- és zenekedvelő tömeg. Hogy mi inspirálja az alkotókat, arról Gryllus Vilmos azt mondta:
- Inspirál, hogy jó költők jó verseit jól énekeljük el, de az még inkább, hogy ha arra gondolok, hogy a közönség hogy fog neki örülni!
Hamarosan újabb örömre adhat majd okot a Kaláka együttes következő lemezterve. Gryllusék elárulták: egy erdélyi költők verseiből összeállított antológia megzenésítését tűzték ki célul.
Jakus Ágnes
Videó: Dobó Márti, Jakus Ágnes