„Aki a napot meggyújtotta, így szól: A megrepedt nádat nem töröm el, a pislogó gyertyát nem oltom ki."
Spurgeon
Így nézett az ég felhőire
A mennybemenetel napján elhunyt Victor István lelkipásztorra, vallástanárra egy 2010-ben készült felvétellel emlékezünk.
2026. május 14-én, éppen a mennybemenetel napján adta vissza lelkét Teremtőjének Victor István (1932–2026) volt hejcei református lelkipásztor, a Sárospataki Református Kollégium egykori vallástanára. Nem csupán özvegye, 17 gyermeke, 47 unokája, 24 dédunokája és tágabb rokonsága gyászolja őt: Isten kegyelméből hatalmas tanítványi kör jutott neki, akik máig nagy szeretettel gondolnak vissza tanításaira, hitvalló életére, szervezői és pásztori munkásságára. Kilencvennégy éves korában csendesen aludt el szerettei jelenlétében.
A Parókia portál egy 2010-ben készült felvétellel ad hálát életéért, amelyben többek között arról is beszélt: nagy reménységgel készülhetünk az Úr színe elé, mert van rá esély, hogy hamarabb visszajön hozzánk „az ég felhőivel”, minthogy meghalnánk. Ezért tekintett mindig gyanakodva az ég felé. Ennek kapcsán az alábbi történetet osztotta meg velünk:
„Így esett meg aztán, hogy egyszer angoltáborosok az összes vezetőnek csináltattak valami szép kis kerámiacsészéket, és mindenkinek írtak is rá valamit, ami hozzá illő [...] Az enyémre meg azt írták, hogy »minden felhő gyanús«. Hát így nézegetek én is az ég felhőjére, jó reménységgel, hogy hátha nem kell meghalni. Mert igaz, hogy azon át is nagyszerű dolog eljutni az Úrhoz, de hát mégis ellenség, ha utolsó is. És lehet, hogy egyszer így látjuk meg őt.”
Az elhunyt életútját Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese foglalta össze a reformatus.hu-n megjelent írásában. Victor István temetése 2026. május 23-án, szombaton 11 órától lesz Hejcén, a református templomból.
Videó: Géczy Lajos, Füle Tamás