Kereszt- és családnevek kavalkádjában lassan mindenki előbújik a szép, új ház különböző szegleteiből. Mint az orgonasípok, felsorakozik Dorka, Szilvi, Nándi, Kornél, Viktória Napsugár, Márk – Peti nincs itthon. Ebben a házban mindenki Apának és Anyának szólítja Zsoltot és Ildikót, még ha ők nem is mindannyiuknak vér szerinti szüleik. Hamarosan az egész család körbeüli az asztalt, és a megtisztított fűzfavesszőkből a szorgos kezek fonatokat készítenek. Előkerülnek a szalagok, masnik, az újrahasznosításra váró díszek, a nagyobbak ollót és ragasztópisztolyt vesznek a kezükbe. Míg a kis tavaszi koszorúk készülnek, egyre többet és többet tudok meg a család életéről.

Zsoltárok és floorball
Szilvi épp verset tanul, szavalóversenyre készül. A negyedikes kislány görkorcsolyázik, floorballozik, néptáncol. Mikor kicsi volt, a csecsemőotthonban azt mondták, nem biztos, hogy egészséges, mert másként játszik, mint a többi gyerek. Kiderült, hogy azért, mert rendkívül intelligens. A kis Szilvit, akivel csak kevés gondozó tudott bánni, Kőrösi-Fehérék fogadták magukhoz. Félénkségének és zárkózottságának ma már nyoma sincs. A kislány lelkesedve mesél a virágvasárnapi szamaragolásról a református parókia udvarán. Azt is megtudom, hogy egyszer mégis akadt baja a tanulással: mikor elkezdett zongorázni, a leckeírás helyett folyton zsoltárokat játszott volna.

Mintha a saját testvérem lenne...
Kőrösi-Fehérékhez több gyerek is súlyos betegséggel érkezett. Nándi, a koraszülöttként világra jött kisfiú most elsős. Speciális nevelési igényű, ugyanakkor nagyon értelmes kisfiú. Tudja, hogy a vér szerinti anyukája ivott akkor is, amikor ő már a hasában volt. Szeret görkorizni és énekelni – locsolóverssel készül a húsvétra. 
 

A kis Viktória Napsugár már a hatodik baba, akire Zsolt és Ildikó csak átmenetileg viselnek gondot.
 

Dorka, a legidősebb lány saját gyermek. Sosem volt féltékeny az új jövevényekre.
– Belenőttem, hogy folyamatosan érkeztek hozzánk kistestvérek. Szomorú elbúcsúztatni a kicsiket. Márknak szinte a második anyja vagyok, nekem olyan érzés, mintha a saját testvérem lenne.

Mikor csak ők tudnak vigasztalni
Kőrösi-Fehér Ildikó a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) hivatalos nevelőszülője, férje, Zsolt szakács. Leginkább gyerekei élvezik főzőtudományát, hiszen súlyosan megsérült egy balesetben, és azóta nem tud szakmájában dolgozni.
A házaspár saját és örökbefogadott gyermekeik mellett átmenetileg is gondoskodik olyan gyerekekről, akik örökbefogadásra várnak.
– Nevelőszülőként nekünk is érdekünk, hogy a kicsi az örökbefogadó szülőkhöz kerülhessen, és mindent megteszünk azért, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az az időszak, amíg a kisgyerekben kialakul a kötődés irántuk. Mindig az a pillanat kell, hogy eljöjjön, amikor az örökbefogadó szülők elbúcsúznak egy-egy találkozás végén, és a kisgyerek elkezd sírni emiatt. Mi hiába vagyunk ott, az neki nem elég. Mikor már csak az örökbe fogadó szülők tudják megvigasztalni, akkor sikerült az átgondozás – magyarázza Ildikó.
Hosszú folyamat, míg egy csecsemőotthonból nevelőszülőkhöz került kisgyerek készen áll arra, hogy örökbe fogadják. A nevelőszülők megmutatják az örökbefogadó szülőknek, hogy a gyermek mit eszik, mikor alszik el. A kicsi viszont csak akkor fogadja el új szüleitől is a napi rítusokat, ha megszerette őket.
– Míg tart a barátkozás, aközben mi egyre hátrébb tolódunk, és az utolsó időszakban már tényleg csak a gondozási műveletek maradnak – bármennyire is jólesne szív szerint akármikor megpuszilni, megölelni a gyermeket. Szülei az utolsó héten már naponta találkoznak vele.

Apu és Anyu szerették egymást
Minden örökbefogadó szülő dilemmája, hogy mikor mondja el a gyermekének, hogy nem vér szerinti családtag.
– Akik másfél-kétévesen kerülnek hozzánk, tudják, hogy nem mi vagyunk a vér szerinti szüleik, főleg, ha van kapcsolatuk a hozzátartozóikkal. Nándi kicsi babaként került hozzánk, neki el kellett mondanunk.

Beszélgetés közben igazi kincsek kerülnek elő: színes, kézzel készített albumok. Egyszerre bájosak és megrendítőek. Történeteket és rajzokat rejtenek: a családban ideiglenesen vagy véglegesen otthont kapó gyermekeknek meséli el életük alakulását. Mindegyikből kettő készül, egyik a nevelőszülőké, másik az örökbefogadóké. Lapjain az olvasható: „Apu és Anyu szerették egymást", „az Úr gyermekkel ajándékozta meg őket, de nem volt otthonuk, ahova hazavigyék". A fényképeken szerepelnek a búcsúbulik is, melyeket minden gyerek távozásakor az örökbefogadó szülőkkel együtt tartanak meg Kőrösi-Fehérék otthonában. A legtöbb gyermekkel és családjával azóta is tartják a kapcsolatot.

Amire nem lehet eleget készülni
Aki örökbefogadó vagy nevelőszülő szeretne lenni, részt kell vennie egy képzésen, ahol jogi tudnivalókra, pedagógiai, pszichológiai ismeretekre tanítják, gyermekjátékokat ismerhet meg, és a kábítószer-használat megelőzésére is felkészítik. Van, amit azonban a szakemberek sem taníthatnak meg.
– Hozzásegítenek minket ahhoz a lelkülethez, hogy megértsük a kicsik lelkivilágát, azt, hogy milyen érzés lehet nem saját családban nevelkedni. Felkészítenek az ebből adódó óvodai, iskolai konfliktusokra, arra, hogy esetleg valaki azt mondja a gyermeknek, hogy mi nem is az igazi anyukája, apukája vagyunk. Egy éles helyzetben nagyon kreatívnak kell lenni ahhoz, hogy ezeket az élményeket itthon együtt feldolgozzuk, és tudjunk rájuk mit mondani.

Isten tervében
Mielőtt a gyerekek megkóstolnák Apa főztjét, énekelnek, imádkoznak az asztal körül. Zsolt, az apuka presbiter a gombai református gyülekezetben. A nappaliban családi biblia, a hálóban bibliaolvasó kalauz, a gyerekek szobájában Örömhír újság, a falakon ige. Kőrösi-Fehérék hisznek Istenben, és gyermekeiket is erre nevelik.
– Azt mondta a nevelő-tanácsadóm, hogy azért egyszerűbb hívő nevelőszülőkkel együtt dolgozni, mert ők sokkal rugalmasabbak, jobban el tudják fogadni a nehéz helyzeteket. Sokkal több hívő család van, aki örökbegondozást vállal, mert másként látjuk a világot. Meglátjuk azt, amit mi adhatunk. Nem a mi fájdalmunkat éljük meg, hanem mások boldogságát akkor, mikor el kell engedni egy gyermeket.

Ildikó szemében őszinte könny és titokzatos hála ragyog, ami eleget mond. Mégsem mindent, mert valami olyanról beszél, amit csak kevesen értenek igazán.
Előkerül egy fénykép, ahol az örökbefogadó anyuka nem a filmekben látható gazdag nő, aki csak saját álmával törődve kiszakít egy gyereket addigi otthonából, hanem valaki, akinek ragyog az arca a boldogságtól – ahogy Ildikóé is, miközben róla mesél.
– Azzal, hogy mi részesei lehetünk az örökbefogadásnak, picit olyan, mintha mi ajándékoztuk volna meg őket. Az ő boldogságuk a mi boldogságunk.

Összefonódva
Vidám és tehetséges gyermekei adnak hitelt Ildikó szavainak. A lányok és a fiúk ismerik egymás minden rezdülését és örülnek egymásnak. Ebben a házban kicsik és nagyok egyaránt kapnak dicséretet. Mindenki az lehet, aki. Meg is van a látható eredménye, az éremgyűjtemény országos sportversenyeken elért kiváló eredményeikre emlékeztet.

Még órákig maradhatnék, de indulni kell. Ildikó délután görkorcsolyaedzést tart a falu csemetéinek. Előbb gyermekei értek el nagy sikereket a gyorskorcsolyában, ezen felbuzdulva kezdte el tanítani a gombai gyerekeket.
Mire elbúcsúzkodunk, az ebédlőasztalon ott sorakoznak a kézzel készített húsvéti díszek. Egy kivételével, ami a táskámban lapul – Szilvi ajándéka. Az összefont fűzfavesszőknél szilárdabb és rugalmasabb alkotást nem is lehetett volna készíteni. Nem tudni, hol kezdődik, és hol végződik a kör, olyan tökéletes egységet alkotnak – mint a gyerekek égi és a földi gondviselőikkel.

Jakus Ágnes