Amikor az identitásodra gondolsz, hogyan határozod meg magad?

Az identitásom gerince az, hogy Isten gyermekeként élek, de benne van, hogy diakónus és edző vagyok, része, hogy anya vagyok, és most már nagyon jól belefér az is, hogy nő vagyok. Ezzel korábban azért voltak gondjaim.

Mi volt a gondod a női szerepeddel?

Minden. Amikor elkezdtem azzal foglalkozni, hogy mit jelent keresztény nőnek lenni, éreztem, hogy falakba ütközöm. A saját falaimba. Isten előhozta, amit gyerekkoromtól kezdve cipelek és elkezdte gyógyítani.
Gondjaim voltak az étkezésemmel. Persze az enyémnél komolyabb anorexia is akad, de amikor pszichológiát tanultam, megértettem, hogy ez a probléma összefügg a nőiséggel is. Ha az anya-lánya kapcsolat sérül, a lány olykor nem akarja felvállalni a nőiségét. Ezt a leckét én annak idején átlapoztam, hogy ez rám nem vonatkozik.
Amikor lelkileg megerősödtem, Isten akkor mutatta meg, hogy ez engem is érint.
Emlékszem, hogy zavartak a női jegyek kamaszkoromban és volt bennem egy mély férfigyűlölet is. A gyökeréről még nehéz beszélnem, ezek nagyon mélyen vannak a személyiségemben, a mai napig zajlik a feldolgozás. Amikor megfogalmaztam, hogy milyen nő leszek, abban biztos voltam, hogy nem szeretnék olyan lenni, és arra a sorsa jutni, mint az anyukám.

Az alkoholra gondolsz?

Anyukám akkor kezdett el inni, amikor kamasz voltam, úgyhogy ez is benne van, de ez az idegenkedés korábbi. Nem szerettem volna olyan nő lenni, aki receptekről beszélget, komolyabb dolgokkal szerettem volna foglalkozni.
A szüleim házasságán láttam, hogy milyen az, amikor nagyon szeretik egymást, és milyen az, amikor nagyon bántják egymást. Volt, amit én is továbbvittem.

Először voltál edző és utána diakónus?

Szociális munkásnak tanultam, és ezzel párhuzamosan végeztem el az aerobikedzői szakot. Dolgozni is egyszerre kezdtem mindkét területen. Segítő foglalkozást azért választottam, mert még mindig a szüleimet szerettem volna megmenteni, akik az alkohollal küzdöttek. Érdekes, hogy akkor már megtért ember voltam, de azért nem lettem diakónus, mert nem szerettem volna, hogy a munkám is Istenről szóljon.
Az edzőség úgy került az életembe, hogy tanultam a szociális szféra veszélyeiről és mindenképpen szerettem volna megelőzni a kiégést és a mozgás szorongásoldó hatását is tapasztaltam korábban magamon. Azzal, hogy edző lettem, garantáltam a magam számára is, hogy mozogni fogok, és nem fogok sem kiégni, sem elhízni. Sokan jártak az óráimra, ez megerősített abban, hogy jól csinálom.

Közben a szüleim élete egyre rosszabb lett, és én is hoztam rossz döntéseket, tönkrement a házasságom. Panka lányom születése után, 2008-ban lettem az Angyalföldi Református Gyülekezet diakónusa. Azt éltem meg ebben, hogy kegyelmet kaptam az Úrtól.

De akkor kezdődtek az egészségügyi gondjaim is, új volt, hogy a mozgás ellenére kialakulhat inzulinrezisztencia vagy cukorbetegség. Az első életmódváltásom 2019-hez kötődik. Korábban több alkalommal zsírégetőket, csodabogyókat szedtem.

Mi volt a célod pontosan? Hiszen addig is sportoltál.

Sportoltam, de mégis eljutottam oda, hogy ettől még lehetek cukorbeteg. Figyelni kezdtem az étkezésemre és a pihenésemre – de lényegében arról volt szó, hogy negyven éves kor fölött is karbantartom a testem.
Ez számomra a tanult tehetetlenség leküzdéséről is szólt, a korábbi cukoringadozások okozta feszültség és fáradtság is eltűnt.
Azt is bevallom, hogy addig a gondolkodásom legmélyén az húzódott, hogy utálok élni. Azért kellett a dübörgő zene, hogy kitomboljam a tehetetlenségből származó dühömet, hogy a szüleimen nem tudok segíteni és a párkapcsolataim kudarcossága is ebből fakadt. Azt gondoltam a kodependens működésemtől, hogy ösztönösen vonzódom mindenkihez, akinek alkoholszaga van, nem fogok tudni szabadulni soha.
Amikor azt éltem meg az életmódváltásban, hogy egészséges dolgokat eszem és jobb a közérzetem, az reménységet adott erre nézve is, hogy mégis tudok változni.
Viszont 2020-ban nehéz próbákat kaptam, melynek egyike az volt, hogy elvesztettem anyukámat. Azon a mélyponton, amikor mozdulni sem tudtam, átölelt Isten és azt ígérte, hogy Ő maga fog felépíteni.
Akkor tudtam mindent letenni Isten kezébe imádságban. Belecsendesedtem a jelenlétébe és megvallottam neki, hogy mennyire dühös voltam rá. Hiába voltam sikeres abban, amit csináltam, ráadásul főállásban szolgáltam, mégis azt éreztem, hogy lelkileg fuldoklok. Akkor tudtam úgy imádkozni, hogy Uram, leteszem az életem ide, eléd, és kezdj vele, amit akarsz!

Akkor nyert az életmódváltás valódi értelmet, mert megtapasztaltam, hogy az egészségem szempontjából az Istennel kötött békesség kulcstényező. 

Ez 2022-ben történt, amikor megértettem, hogy a felépülésem, az életem addigi történései sem csak önmagamért történtek.

A FittNewMe keresztyén életmódprogramot Bartal Zsuzsi diakónus, aerobikedző álmodta meg.
A program fókuszában a test – lélek – szellem – társas kapcsolatok egészsége áll. Zsuzsi életében minden terület problémás volt, de vallja: Isten azért is gyógyította meg, hogy tovább tudja adni.

Ma már Isten tervét szeretné betölteni az élete minden területén, megértette, hogy Isten teszi képessé arra, hogy társ legyen és hajlandó legyen társat elfogadni. 

 

Érdekes, hogy kamaszkori megtérésélményed is volt.

Kamaszként szembesültem azzal, hogy Isten van, és bűneim is vannak, de Jézusban ott a váltság és a helyreállítás, és hálából attól kezdve neki éltem.

De nem láttam közben, hogy mi mindenből zárom ki. Ahogy azt sem láttam, hogy végső soron a traumáimért Istent hibáztattam, hiszen Ő engedte meg, hogy bár szerető családba születtem, az alkohol mégis mindent tönkretett.

Az Isten-kapcsolatomban is nehezemre esett megélni a közelséget, hiszen ha meghallottam, hogy Istennél otthon lehetek, az számomra nem hordozott semmilyen pozitív jelentést. Ha valamit nagyon nem akartam megélni Istennel, az az, amit számomra az otthon jelentett. Ezt is le kellett tenni és engedni, hogy Isten töltse meg újra tartalommal a szavakat számomra – ez nem történt meg egyik napról a másikra.

Meg kellett értenem, hogy sok területén az életemnek, köztük a szolgálatomban is ugyanaz a mentalitásom, amiből Isten már kihozott.

Az anorexia kapcsán?

Igen. Ez az önpusztító viselkedés a függőségek közé tartozik. Nagyon nehéz volt szembenéznem azzal, hogy úgy működök, mint egy függő. Azért találtam meg velük a hangot, mert az ő problémájukhoz nagyon hasonló dologba csúsztam bele.
Az edzéseket is úgy állítottam össze régen, hogy alig lehetett túlélni, de alig éltem túl a szolgálatomat is. Nehezen értettem meg, hogy Isten nem azt várja, hogy haljak bele.

Milyen önsegítő csoportban jártál?

Keresztyén női körbe, gyászfeldolgozó csoportba és egy speciális, függőknek szóló önsegítő csoportban találtam meg a helyem, ahova egy ismerősöm hívott el. Eleinte azt gondoltam, nem vagyok közéjük való, de köztük fogadtam el, hogy az anorexiás működésem a függők működésével azonos. Köztük tanultam meg, hogy nem a tükör gyógyít, hanem az, ha elfogadással nyújtják oda.

Hogyan jött a „hívő fitnesz” gondolata?

Eredetileg prevenciós előadást szerettem volna tartani fiataloknak, ehhez találtam ki a keresztyén fitnesz szót – mert a konkrét fitnesz javarészt egészségtelen dolgokról szól. A zsírégető tabletták és az önsanyargatás változatos formái csak a jéghegy csúcsa, hiszen „tökéletes” külsőt egészségtelen dolgokkal lehet létrehozni. A kockás has például a nők esetében egyáltalán nem egészséges.

Az egészséges életmód ad olyan készségeket, amelyek segítenek abban, hogy azokat a feladatokat, amelyeket Isten rád bízott, ellásd úgy, hogy te közben nem halsz bele.
Ezért amikor keresztyén életmódváltó programban kezdtem gondolkodni, akkor nem csak a test, lélek és szellem, hanem a társas kapcsolatok egészségéről is fontos volt számomra, hogy megértsem, mit gondol Isten, mit mond az Ige.
Újra meg kellett tanulnom bízni Istenben a tekintetben, hogy a házasság jó dolog, hiszen Ő találta ki. Ha maradt volna bennem negatív viszonyulás a társas kapcsolatokkal szemben a saját kudarcom miatt, nem tudnám hitelesen képviselni, hogy az életnek ez a területe is hozzátartozik az egészséghez.
Nemcsak a mozgás és a táplálkozás került helyre az életemben, hanem a munkám, a barátságaim is, amelyeket nem áldozhatok be az elhívásért. Elmélyültek a barátságaim is.
Isten a hozzáállásomat formálta.

Honnan indultál a társas kapcsolataidban?

A védekezés volt az alapállásom. Ahhoz, hogy megtanuljam, mit jelent az egészséges kapcsolati működés, Istennek szelíden „ki kellett vennie a kezemből a géppisztolyt, lefejtenie rólam a védőpajzsot”.
Mindig mindent egyedül akartam csinálni, hiszen ebben nőttem föl, erre rendezkedtem be.
Ha nem lesz soha keresztény fitneszmozgalom, akkor is elmondhatom, hogy

az evangélium ma már meghatározza a kapcsolatokról való gondolkodásomat is; engem kimozdított.

A páncélt Isten vette le rólam, de van egy önismereti terápiás csoport, amiben triggerelve vagyok, és mára világos, hogy nem nyílt sebek vannak rajtam, hanem hegek.

Az edzői minőségedben változtál?

Többször váltottam ezek alatt az évek alatt edzőtermet, de a vendégköröm főként a mozgáshoz való hozzáállásom miatt változott. Sokféle edzést tartottam korábban, koreográfiás, boxos edzést is, de lényegében arról volt szó, hogy azt csináltam, amit szeretek, és volt a hátam mögött jó pár ember, akik ezt ugyanúgy élvezték. Viszont nem igazán figyeltem rájuk azon túl, hogy sérülés ne legyen.
Persze, általában a saját korosztályom találta meg mindig az óráimat, akik most már jelzik, hogy több év kihagyás után kezdenék újra az edzést, hogy fáj a derekuk, és elkezdtem ezeket meghallani és olyan edzést csinálni, ami kifejezetten nekik jó, az ő problémáikra válaszol. Elkezdtem 15 perces online videókat csinálni szökdelés, guggolás, térdelés nélkül. Így találtam rá arra, hogy mit is jelent, hogy edző vagyok, és mit szeretnék pontosan adni az embereknek. 

Tudják az edzéseken, hogy te hívő ember vagy? Van összefüggés a diakóniai munkád és az edzői léted között?

Érdekes módon nekem nehéz volt felvállalni a templomban, hogy egyébként edző is vagyok. Sokáig én is szét akartam választani, otthagyni az egyiket. Lassan értettem meg, hogy a mozgás nem a testkultuszról szól, hanem a jellemformálásról, és fontos a keresztény embernek is. Mi több, ha közbenjáró imaharcot folytatsz, az is fizikai igénybevétel, amihez kell az erőnlét.
A gyülekezetemben kirándulásokat szervezek, a gyerektáborokban reggeli tornát tartok, ott így nyilvánul meg a meghívás az aktivitásra.

Elfogadtam az öregedést, mert megértettem, hogy nem dolgom az Isten ütemterve ellen dolgozni és elérni, hogy húszévesnek tűnjek.
A végletességből hozott vissza Isten a mértékletességhez. Nekem sokkal könnyebb a teljes megvonás, mint a mértékletesség. Isten közelében viszont eltűnik mindaz, amiért korábban ostoroztam magad. Ez folyamat, ahogy egyre jobb a közérzeted, elfogadod magad, mert Ő elfogad, és eltűnnek a görcsök.

Nem akartam megtérni. Nem akartam diakónus lenni. Nem akartam beengedni Istent az életem bizonyos területeire, mint a testi egészség vagy a társas kapcsolatok. Majdnem negyven évig volt türelemmel hozzám Isten, mire azt tudtam mondani, hogy Uram, neked van igazad!

Végre merek közel engedni magamhoz helyzeteket, érzéseket, embereket, megélem a jelen pillanatait.
Valójában a keskeny út és maga az egészséges életmód sem könnyű, de ez a jó, mert egyensúlyt és elégedettséget ad. Nem cserélném másra.

A beszélgetés közben részt vettem Zsuzsi óráján. Kis labda, nagy labda, bot, gumiszalag... Már akkor izomlázam lett, amikor a kikészítendő eszközök arzenálját sorolta. Rettegtem.
Aztán elkezdtük az edzést, és mégsem haltam bele. Nem fájdult meg a térdem, és kibírta a derekam. Sőt!
Tetőtől talpig alaposan átmozgatott, fájdalom nélkül. Persze voltak pillanatok, amikor nem tudtam őszintén szeretni Zsuzsit, és arra jutottam, hogy nincs az a szent küldetés, amiért hajlandó lennék még egyszer megemelni a lábam, és bíztam benne, hogy ezt majd nagyon megértően fogadja…
De bevallom, hogy a legkevésbé sem az én műfajom a csoportos edzés, ez mégis sokat jelentett. Pedig Zsuzsit sem ismertem igazán, de a lelkesedése túllendített a mélypontokon.
Újra éreztem a testem, amiért másnap is nagyon hálás voltam, mert még mindig nem volt izomlázam. Csak erőm a naphoz.
 

Képek: Vargosz
Edzőtermi kép: Parti Judit