„Isten országában minden szalonna kutyából készül."
Sükös Pál
Keresem a helyem
A fiatalok többségének fogalma sincs a konfirmációkor, hogy mi az egyház és hová fognak fogadalomtételük után tartozni. A Keresem a helyem, te tudod hol van? című evangelizációs programmal a Dunamelléki Református Egyházkerület szeretne segíteni a 13-16 éveseknek, hogy könnyebben megtalálják helyüket és szerepüket az egyházban.
A programot Fodorné Ablonczy Margit ifjúsági lelkipásztor, a játékokat Surányi Zoltán szabadkai élménypedagógus állította össze. A dunamelléki egyházkerület mind a nyolc megyéjében tartanak találkozókat; egy-egy helyszínre mintegy száz fiatalt várnak.
Az interaktív játékokat és az egész programot úgy állították össze, hogy a konfirmálók megtapasztalhassák, hogyan függenek egymástól, hogyan tartoznak a másikhoz és mire képesek közösen – mondta Fordorné Ablonczy Margit. A lelkipásztor szerint fontos, hogy a fiatalok megérezzék: az egyház egy hatalmas test, amelyben mindenki megtalálhatja a számára megfelelő feladatot, mindenkinek a küldetése az egészet szolgálja és azt mozdítja előre. A nyolc hétvégére bizonyságtevőket is várnak, akik arról is mesélnek, hogyan illeszkedtek be az egyházba konfirmálásuk után. Az evangelizációs alkalmakon nem lesznek unalmas előadások, úgy állították össze a programot a szakemberek, hogy a fiatalok élményekhez jussanak, amelyből később képesek lesznek építkezni. A lelkipásztor meglepetésnek szánja a játékok többségét, de az egyik ismerkedő játékról szólva elmondta: a fiataloknak úgy kell lerajzolniuk egymást, hogy közben nem nézhetnek rá a papírra. Az alkotásokból végül kiállítást rendeznek.
A Keresem a helyem, te tudod hol van? elnevezésű program állomásai:
Március 26. szombat Tolnai Egyházmegye, Mór
Április 16. szombat Bács-Kiskunsági Egyházmegye, Izsák
Április 30. szombat Északpesti Egyházmegye, Budakalász
Április 30. szombat Budapest-Déli Egyházmegye, Budapest, Baár-Madas Gimnázium
Május 7. szombat Vértesaljai Egyházmegye, Gárdony
Május 14. szombat Baranyai Egyházmegye, Pécs
Május 28. szombat Délpesti Egyházmegye, Ócsa
Az Északpesti Egyházmegye budakalászi, illetve a Budapest-Északi Egyházmegye rendezvényét később tartják.
Forrás: Dunamelléki Református Egyházkerület, www.raday28.hu