„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Keresztszülők iskolája
A keresztszülő az a személy, aki anyagilag képes támogatni a gyermeket, akár még magához is venni, ha szükséges - a köztudatban legalábbis ez a kép él. A keresztyének azonban elsősorban a gyermekek vallásos nevelésére vállalkoznak, az egyik református gyülekezet pedig a keresztszülői fogadalom megtartásában is segít.
Hogyan fejlődik gyermekeink Isten-kapcsolata? Mit tehetnek a gyerekek hitre jutásáért a szülők és keresztszülők? - ezekre a kérdésekre keresték a választ a budai református gyülekezet Keresztülők iskolája elnevezésű programsorozatának első előadásán.- Minél hamarabb érdemes elkezdeni a vallásos nevelést, de olyat ne mondjunk a gyereknek Istenről vagy a túlvilágról, amiben mi magunk nem hiszünk. Ahogy felcseperednek, egészítsük ki, amiről már beszéltünk nekik, de úgy beszéljünk, hogy ne kelljen visszamenőleg megváltoztatnunk az állításainkat - mondta előadásában Csáky-Pallavicini Zsófia, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, hittanár. A gyermekek vallásfejlődésének szakaszairól szóló előadás alkalmával kisgyermekes családok és egyszeres vagy többszörös keresztszülők is választ kaphattak kérdéseikre. Hogy mit jelent számukra keresztszülőnek lenni, azt portálunk mikrofonja előtt is elmondták.
Megtiszteltetés- Keresztszülőnek lenni számomra nem teher, hanem megtiszteltetés. Azzal, hogy felkértek erre a feladatra, bizalmat szavaztak nekem. A férjemmel arra kértek minket, hogy osztozzunk a szülők felelősségben, könnyítsük a terhüket, ezért saját magamat is folyamatosan számon kell kérnem, hogyan teljesítem ezt a szolgálatot - mondta érdeklődésünkre Vető Lilla. A három gyermekes édesanya azt mondja, nem vállalná el bárki felé a keresztszülőséget, szerinte ezt a szerepet komolyan kell venni. Éppen ezért ő is részt vett a budai gyülekezet szülőknek és keresztszülőknek szóló képzésén.
- A férjemmel mindketten felnőttként keresztelkedtünk meg. Nehéz úgy jó keresztszülőnek lenni, hogy mi gyermekkorban nem tapasztalhattunk meg, milyen is az, ha a szüleinken kívül van egy olyan házaspár, akihez fordulhatunk, ha Istent keressük. A gyülekezetben viszont feltehetjük a kérdéseinket, és ez sokat segít.
Felhőfoszlány- Elsősorban nem anyagi támogatói vagyunk a keresztgyermekeinknek, bár ha úgy adódik, a lehetőségeinkhez mérten szívesen segítenénk, ha hozzánk fordulnának - mondja Gondos Attila. Az ötgyermekes édesapa hozzáteszi:
- A Bibliában egy helyen olvashatjuk, hogy bizonyságtevők fellege vesz körül minket (vö. Zsidókhoz írt levél 12. rész, 1. vers). Ma nem mondhatja el minden ember magáról ugyanezt, ezért keresztszülőként az a feladatunk, hogy csatlakozva a szülőkhöz, kialakítsunk egyfajta bizonyságtevő felhőt, amelynek a gyerekekekhez közel álló felnőttekként jelentős foszlánya lehetünk.
Kapocs Isten és a gyermek között
Csak rendszeres, érzelmileg szoros kapcsolatban érdemes a gyerekekkel a hit kérdéseiről beszélgetni - mondta a szakember a keresztszülők iskolájának első előadásán.
- Könnyű dolgunk van, mert mindkét családdal, ahol a keresztgyerekeink nevelkednek, szoros lelki kapcsolatunk van - mondta Bartos Bea.
- Nehezebb dolga lenne a gyerekeknek, ha a családjuk nem lenne hívő, és azzal kellene szembesülniük, hogy míg mi mondunk valamit a Mennyről, Istenről, addig apu, anyu mást mond. Kisgyermekkorban az a jó, amit a szülők mondanak, kamaszkorban viszont a kívülállók véleménye gyakran a szülőkét is felülírhatja, ilyenkor a szülőknek nehezebb. Ha nincs kapcsolat köztünk már kisgyermekkorban, nem mehetek oda egy tizenhat éves gyerekhez, hogy elmondjam a tutit.
Segítenek
A keresztszülőkről gyakran az a kép él a köztudatban, hogy olyasvalakiról van szó, aki anyagilag képes támogatni a gyermeket, akár még magához is venni, ha szükséges. A hívő keresztyének azonban elsősorban mást fogadnak meg a kereszteléskor.- Míg gyakori volt a korai halandóság, a keresztszülőnek patrónusi szerepe volt, ez ma már kevéssé jellemző. A hitüket gyakorló keresztyének olyan házaspárt kérnek fel keresztszülőknek, akik hitben nevelnék gyermekeiket - magyarázza Siba-Rohn Hilda lelkipásztor. A budai gyülekezetben nemcsak a jegyesoktatásra, a házassággondozásra és a szülőképzésre, hanem évek óta a keresztszülők keresztelő előtti felkészítésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A gyermeküket megkeresztelni szándékozó szülők között vannak, akik rendszeresen járnak gyülekezetbe, de olyanok is, akiknek nehezebb átlépni a templom küszöbét.
- Fogadalmat tenni nagy feladat. Azt fogadják meg kereszteléskor, hogy gyermeküket úgy nevelik és neveltetik, hogy a konfirmáció alkalmával majd önként tegyen vallást Krisztusba vetett hitéről. Az is előfordul, hogy valaki nem vállalja a keresztszülőséget, mert fél attól, hogy a fogadalmat nem tudja megtartani. A keresztelésre való felkészítés során sokat beszélgetünk a családdal. Végigbeszéljük életútjukat, a szülői mintákat, amiket hoznak, beszélgetünk arról, hogy számukra mit jelent a hit és mindig mesélünk arról, hogy mit jelent hitben nevelni egy gyermeket, hogyan tudják megtartani fogadalmukat. Mivel azonban a felkészítő beszélgetések után is sokszor bizonytalansággal találkozunk, szükségét éreztük, hogy olyan képzést szervezzünk, ami a hit átadásának gyakorlati lehetőségeiről szól - számolt be a keresztszülőkkel kapcsolatot tartó lelkész.
Férfiakhoz is szólnak- Szeretnénk, ha az iskola programmá alakulna, és további előadásokra invitálhatnánk a gyülekezeti tagokat és az érdeklődőket. Bár a legtöbb gyülekezetben nehezen kapcsolhatók be az apák, a férfiak a közösség életébe, a nagyszámú érdeklődő annak a jele, hogy őket is érzékenyen érinti a gyermekek hitre nevelésének kérdése - tette hozzá Siba-Rohn Hilda.
Felvont sorompók
- Akik nem keresztyén közegben nevelkedtek, mégis fontosnak tartják, hogy a gyermekük, keresztgyermekük tartozzon valamelyik gyülekezethez, azokat is szeretettel fogadjuk, és lehetőségeket kínálunk nekik arra, hogy bekapcsolódhassanak a közösségi életbe. Nem engedjük le a sorompókat, ha a szülők vagy a keresztszülők nem gyakorolják a hitüket; mindig mindenkivel egyénileg beszélgetünk, és próbálunk segíteni, hogy a gyermek hitre nevelése ne szakadjon félbe - magyarázta a lelkipásztor.
Előfordul persze, hogy néhányan elmaradoznak, ezért a keresztelő után a kapcsolattartó lelkészek meglátogatják a családokat, de rendszeresen tartanak baba-mama kört, családos hittant, kézműves foglalkozást és meditatív kismamatornát is, ahol a magzatért és az édesanyáért imádkoznak. Többen ezeknek az alkalmaknak a rendszeres látogatásával kapcsolódtak be a közösség véráramába.- Ha a családok nyitottak a közeledésünkre, akkor szívesen segítünk, ha elzárkóznak, nem erőszakoskodunk. Előfordulhat, hogy ha érzékenyebb szakaszba lép az életük, nyitottá válnak. A krízisbe jutott családoknak, az egyedülálló szülőknek felajánljuk a segítségünket. Ha nem gyülekezeti taggá akarjuk formálni őket, hanem a szükségben melléjük szegődünk, jó szájízzel gondolnak ránk. Amikor pedig megismerkednek más családokkal és anyukákkal, miután átlépték az idegen rendszer küszöbét, könnyebben jönnek másodszor, harmadszor, később akár vasárnapi istentiszteletre is - tette hozzá a lelkész.
Nehéz helyzetek, rázós kérdések a vallásos nevelésben - ezzel a címmel tartják meg a keresztszülők iskolájának idei második előadását január 27-én, vasárnap a budai református gyülekezetben. Az előadásról és a gyülekezetről itt tudhat meg többet.
Jakus Ágnes