Munkájukat, mindennapjaikat mutatták be a Református Missziói Központ (RMK) munkatársai a közelmúltban megrendezett nyílt napjukon. A reformátusok célja az volt, hogy ajtót nyissanak a világra. Az egykori iskola épületében, a budapesti Alag utcai missziói központban ugyanis húsz megváltozott képességű munkatárs is dolgozik az RMK alkalmazásában.

Erdész Anna és Harcsa Zita a Benkő István Református Gimnáziumból érkeztek a nyílt napra. A kilencedik osztályos lányok azt mondták, hogy leginkább a menekültmisszió munkája érdekli őket. Fontosnak tartják, hogy segítsenek azoknak az embereknek, akik egyedül képtelenek kilábalni a bajból vagy valami miatt mások segítségére szorulnak. A fiatalok azt tervezik, hogy az ötven óra kötelező közmunkát a reformátusoknál töltik majd el.

"Minek dilisekre pénzt költeni?"
Csak szemlélet kérdése, hogy valaki segít-e vagy sem – állítja Hajdú László, aki szociális és civil szervezetekben vállal szerepet. A nyugdíjas férfi úgy gondolja, nem bámulja napi 18 órán keresztül a televíziót, mint ezt sok nyugdíjastársa teszi, hanem inkább krízishelyzetben lévőkkel, rászorulókkal foglalkozik önkéntesként.
– A politikában nagy harcok folynak, hogy mire fordítsanak pénzt. Amikor annak idején polgármesterként dolgoztam, és értelmi fogyatékosok támogatására költöttünk, akkor elhangzott olyan ellenvetés, hogy „minek kell dilisekre pénzt költeni?" Humánumból is vizsgáznunk kell. Jó lenne, ha minél többen gondolkodnánk, hogy Isten adta szerencsénk, hogy egészségesek vagyunk, de nekünk is vállalni kell valamit a fogyatékkal élőkért, nem hagyhatunk minden terhet a családokra.

Ki megy át a hídon?
Hidat próbálunk építeni a halló és a siket társadalom között és ez a híd szinte már elkészült, csupán az a kérdés, hogy átjárnak-e majd rajta az emberek – mondta Szabó Szilveszter Farkas, a református siketmisszió munkatársa a Parókia portálnak. A siket férfi szerint egyre nyitottabb a társadalom a siketek felé és csökkennek a kommunikációs akadályok is. Továbbra is probléma azonban a foglalkoztatás kérdése, hiszen a munkáltatók még mindig a hallókat választják a siket jelentkezővel szemben. A munkáltatók nehezen tudják elképzelni, hogy a siketek valóban teljesíteni tudják feladatukat.
– A siketekre gyakran mint kevésbé értékes emberekre tekintenek, ez sok probléma forrása. A siket identitása megzavarodik, kisebbnek érzi magát, öntudata rombolódik. Az is gondot jelent, hogy a siketek 30-40 százaléka rokkantnyugdíjas, ez a tendencia motiválatlanná teszi őket.

Egyforma sorok, egyendobozok
A vakok életéről beszélt az érdeklődőknek, közte a Parókia portálnak Tarcsafalvy Attila. – Vakként a legnehezebb a vásárlás – vélte a férfi, aki negyvenévesen veszítette el látását.
– Az ember megtanul közlekedni, írni olvasni, számítógépet kezelni, szőni, de ha betér egy üzletbe, csak az egyforma polcrendszerek sokasága fogadja, sehol nincs egy vakok számára érzékelhető felirat. Minden egyforma dobozokba van töltve, így egyedül szinte lehetetlen a vásárlás. A régi kis közértekben az eladók mindig segítettek, de ma már alig léteznek ilyen boltok. Az akciókról is mindig lecsúszunk. Az egyik üzletláncban például fehérrel színnel jelölik az akciós termékeket, de egy vak honnan tudhatná, hogy valami fehér? Hála Istennek elég kevés vak van ahhoz, hogy megérje a boltoknak jelölni. Az akadálymentesítés nem csak a boltokban, az informatikában is nehéz. Az állami szervek honlapjai szinte használhatatlanok a vakok számára. A jó képernyőolvasó szoftverek nagyon drágák. Léteznek ugyan ingyenesek is, de azokkal képtelenség napi nyolc órát dolgozni. Tudom, hogy ezek egyenként nem tűnnek nagy problémának, de ha mindet felsoroljuk, láthatjuk milyen sok helyen vannak hiányosságok. Például a közelmúltban felújítottak nagyon sok pénzért egy vasúti állomást. Akadálymentesítséként pedig egy fehér vonalat festettek fel a peron szélére... De egy vak hogyan „láthatná" , érezhetné a fehér bottal a vonalat?- tette fel a költői kérdést a férfi.

Ajtónyitás
„Az ajtónyitás volt a célunk a nyílt nappal– mondta a kezdeményezésről Magyarné Balogh Erzsébet. Az RMK lelkész-igazgatója úgy fogalmazott, a környéken lakók gyakorta láthatják, hogyan jönnek-mennek nálluk fogyatékkal élő emberek.
– Sokszor eszembe jutott, vajon mit gondolhat, aki kinézve az ablakán naponta többször látja, hogy elhaladnak a háza előtt a vakvezető kutyás, vagy akár a jelnyelvet beszélő munkatársaink. Ezért is szerettük volna meghívni a kerületben élőket is, nézzék meg, hogyan dolgozunk együtt a fogyatékkal élő munkatársainkkal.
Magyarné Balogh Erzsébet nem titkolta, hogy a fogyatékkal élő munkatársak alkalmazása sok odafigyelést, türelmet és plusz energiát kíván a többiektől.
– Siketek és vakok is dolgoznak nálunk, így technikai átalakítást is végeztünk az épületben, hogy munka közben biztonságban érezhessék magukat. A korábbiakhoz képest többletfeladatot jelent, hogy például a vak munkatársakért el kell menni a villamosmegállóba, az irodai bútorokat pedig úgy kell elhelyezni, hogy akadálymentesen közlekedhessenek. A legfontosabb azonban az odafigyelés, hogy egyenrangúnak érezhessék magukat, és megkülönböztetés nélkül dolgozhassanak a munkatársi közösségünkben.
Az egyháznak példát kell mutatnia a világnak a fogyatékkal élők foglalkoztatásában is, hiszen Jézus is azokban az emberi közösségekben fordult meg, amelyeket mások elkerültek – magyarázta a lelkész-igazgató.
– Ezáltal is megpróbáljuk teljesíteni a küldetésünket, bár tudjuk, hogy a célunkat még korántsem értük el.

Fekete Zsuzsa