„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Kincset javítanak
A héten megkezdődhet a magyar templomi építészet egyik kincsének, a baranyai Kórós község festett famennyezetű református templomának felújítása.
A baranya megyei faluban harminc református él, köztük több gyerek. Egyházfenntartói járulékot még tízen sem fizetnek – mondta érdeklődésünkre Kovács János lelkipásztor. A faluban havonta egy istentiszteletet tartanak.
A község közepén álló templom 1793-ban épült, késő barokk stílusban, majd hajóját 1834-ben északi irányban megtoldották, emiatt két kórusa van, és a mennyezet fakazettái is két korszakból valók: a régiek 1795-ből, az újabbak 1835-ből valók - olvasható a vendégváró oldalán.
A teljes mennyezetet beborítják a festett kazetták, közülük kilenc sorban hat-hat kazetta készült nem sokkal az építés után. Ezek alapszíne átlós kompozícióban váltósorosan: fehér, bordó, kék, sötétkék. A mintákat markánskontúrokkal, erős színnel rajzolták. A bővítést követően tizenkét sorban hat-hat kazetta került fel a mennyezetre, mindegyiken más virág-, helyenként madárdíszítés látható.
A kórósi templom felújítására azért van szükség, mert a templom beázik, veszélyessé vált, és látogatni már csak az év végéig lehet. Magyarországon nagyon kevés, a kórósihoz hasonló egységes és eredeti állapotában megőrzött templom található, értéke ebben is megmutatkozik – tette hozzá a lelkipásztor.
Az 1793-ban épült templomot 36 évvel ezelőtt újította fel az Országos Műemléki Felügyelőség, de állaga azóta megromlott. A gyülekezet a közelmúltban pályázott a tető megújítására, erre a célra valamivel több mint 963 ezer forintot kaptak, ami egy hónapja érkezett meg. Tavaly jótékonysági koncertet is tartottak a Pécs Kertvárosi Református templomban, ebből 350 ezer forint adomány gyűlt össze – mondta Kovács János.
Az önkormányzat is pályázott a templom megújítására, és 14 millió forintos költségvetési támogatást kapnak. A templomot három ütemben újítják fel, az első szakaszban új tetőszerkezetet kap az épület. A rekonstrukció ezen a héten kezdődik és várhatóan szeptember végén fejeződik be.
Korábban Gotthár László, a helyi önkormányzat közmunkaszervezője azt mondta a távirati irodának, hogy az épület teljes megújulásához 65 millió forintra lenne szükség, ami 15 millióval több egy templom átlagos felújítási költségénél. Hozzátette azt is, hogy a kórósi templom építésekor a közép-európai templomi építészet legdrágább darabja volt. Festett famennyezetével olyan magyar népművességet mutat be, amelyre az Ormánságon kívül a Felső-Tisza vidékén, Kaposvár környékén és Erdélyben van példa.
Fekete Zsuzsa