„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Krisztusért szövetségben
Elindult a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozójának honlapja.
Májustól októberig tart és az egyházkerületek által szervezett programokat öleli fel a a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozója.
A világtalálkozó központi üzenete: „Krisztusért követségben”. A teljes program megtalálható az esemény honlapján, ahol lehetőség van a világtalálkozóhoz kötődő további programok regisztrálására is és a programfüzet is letölthető.
A Magyar Református Egyház részegyházai a kialakult hagyománynak megfelelően szervezik meg 2011-ben a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozóját, amely így az 1938-as, majd az 1991-től – a 2000. évit kivéve – ötévenként megrendezett találkozók sorába illeszkedik.
A világtalálkozó köszöntőjeA 2011. évi világtalálkozó központi üzenete: „Krisztusért követségben”. Ez a megfogalmazás tanúskodásra hívja a református közösségeket. A követnek ugyanis az a dolga, hogy ne a saját üzenetét mondja, hanem azonosuljon az evangéliummal. A tanúskodás a gyülekezetekben, intézményekben, a formálódó Kárpát-medencei egyetemességben és a szélesebb társadalomban válik bizonyságtétellé. A világtalálkozó üzenete így egybecseng a 2009. május 22-én létrejött magyar református egység hitvallásainkra alapuló testvéri közösséget kifejező jelmondatával is: „Krisztus a jövő, együtt követjük őt”.
Az eseménysorozat májusban kezdődik, és októberben, a reformáció hónapjában zárul. Az egyes részegyházak teljes szabadsággal és felelősséggel szervezik a területükön lévő eseményeket. A világtalálkozónak nem lesz külön hivatalos nyitó- és zárórendezvénye, a Generális Konvent júniusi plenáris ülésére és a július közepén sorra kerülő Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóra azonban különösen várják a diaszpórában élő reformátusság képviselőit is.
A honlapon a programfüzet teljes anyaga megtalálható, ugyanakkor lehetőség van a világtalálkozóhoz kötődő további programok regisztrálására is.
A szervezők szeretettel hívnak és várnak mindenkit a világtalálkozóra. Legyen ez a három létformában – az anyaországban, a Kárpát-medencei utódállamokban és a világ minden részén, szétszórattatásban – élő magyar reformátusság közös tanúságtétele: „Krisztusért követségben”!