„Az igazi szeretet szembesít, de kegyelmet ad. Aki így szeret, nem kendőzi el a problémákat, hogy aztán kimondatlanul hordozza magában a sérelmeket. Elmondja, ha valami rosszul esett, fájt, de nem azért, hogy romboljon, hanem hogy építsen vele. Isten az, aki leginkább így áll hozzánk, ezért az Ő szeretetéből sokat tanulhatunk....”
Záborszky Zsófia
Látható, hallható
Európában az egyházaknak szükségük van egy olyan közös szervezetre, amelyben láthatóvá, hallhatóvá válhatnak a társadalom és a politika számára – mondta az Európai Egyházak Konferenciájáról (CEC) – Martin Schindehütte Budapesten. A Németországi Protestáns Egyház (EKD) külkapcsolatokért felelős püspöke vasárnap a Budavári evangélikus templomban hirdetett igét. A CEC egy hetes nagygyűlése kedden ér véget.
Az evangelikus.hu beszámolója és video interjúja:
Martin Schindehütte Ézsaiás 43. fejezetének első verseiről tartott prédikációjában hangsúlyozta, hogy bár sok ember érzi magát a társadalomból kitaszítottnak, mert nincsen munkája, vagy már nincsen szükség a munkájára, Isten mégis felemeli az embert, bármilyen szituációban is él. Az Európai Egyházak Konferenciájának szerepét pedig abban érzi fontosnak, hogy közös egyházi hangot képviselhet egy olyan világban, ahol a szekularizáció egyre nagyobb teret hódít.
Mellette a veronai gyülekezet lelkésze és a Svéd Egyház ortodox kapcsolatokért felelős püspöke is köszöntötték a gyülekezet tagjait az úrvacsorával záruló istentiszteleten.
_
A CEC nagygyűlésről a reformatus.hu és az evangelikus.hu oldalon is olvashatnak beszámolókat.
Képek: reformatus.hu, evangelikus.hu