„Szeretetben összeforrva, egy közös test tagjai.
Tudjuk egymásért harcolva, ha kell, vérünk ontani."
(RÉ 395/2)

Olyan jó, hogy vagy!
Hogy létezel.
Hogy beszélhetek hozzád.
Hogy meghallgatsz.

Hogy nem unsz meg.

Olyan jó, hogy megoszthatom a dolgaimat, és te is megosztod mindazt, ami benned van! Olyan jó, hogy hordozhatjuk egymást!
Olyan jó, hogy van, kire figyeljek, s van, aki figyel rám!
Olyan jó, hogy veled őszinte lehetek!

Olyan megnyugtató, hogy gondolhatok rád és gondolsz rám!
Rezonálunk egymásra.
Lelki műszerünk jelez.
Megérezzük egymás bánatát és örömét.

Jó, hogy számíthatok rád és számíthatsz rám.

Nagyszerű dolog, hogy az Igét közösen értjük, együtt részesülünk az áldásban, az istentiszteletben és az úrvacsorában.
A lelki testvérem vagy, akivel nemcsak a fizikai és életbeli történéseket követjük, hanem a lelki mozdulásokat és rezdüléseket is.
Neked el merem mondani minden kétségemet, botlásomat is, akinek nem kell mindig a szebbik arcomat mutatni.
Előtted lehetek gyenge, erőtlen, szerencsétlen, kétkedő, kételkedő.

Annyi a részem belőled, amennyi bennünk a Lélek!

Olyan jó, hogy együtt hordozhatunk: egy embert, eseményt, ügyet, betegséget, nehézséget!
Olyan jó, hogy egymás terhét hordozhatjuk!
Olyan jó, hogy egymást hordozhatjuk!
Olyan jó, hogy együtt haladhatunk az úton, hogy nem sietek előre, és te sem maradsz le!

Olyan jó, hogy megérkezünk!

Képek és szöveg: Bölcsföldi András
A szerző református lelkész, a budapesti teológia spirituálisa.